A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-07 / 40. szám
alamlkor olyan gödröt kellett ásni a kútnak, hogy egy Jókora bomba se vágott akkorát. A fél udvart összesározták miatta. A kútásö mestert messze környéken megbecsülték. Az öregek még ma Is meg tudják mondani, hogy ezt vagy azt a kutat ki csinálta. Legtöbbször a kút kávájára vésték a nevét. Nehéz és veszélyes foglalkozás volt. Jéghideg vízben, 10—20 méter mélységben dolgozni s attól félni, hogy esetleg megszalad a homok és betemeti az embert. Mert bizony ez Is megtörtént nemegyszer. Nem beszélve arról, amikor a kútból két-három év múlva megszökött ■a víz. A rossz kút a mesterét csúfolta. Voltak hírhedt kutak Is, amelyekbe szegény sumraáslányok ölték magukat szerelmi bánatukban vagy szégyenükben, betyárkutak, melyekbe arányat-ezüstöt rejtettek a monda szerint a szegénylegények. A kút, az éltető víz, örök Időktől fogva hozzátartozott az ember mindennapi életéhez. A minap Menyhén, egy kis zoboralji faluban Jártunk. Vasárnap volt, s éppen délidé. Egy árva lelket sem lehetett az utcán látni. Végre mégis találtunk egy embert. Hetykén, félrecsapott sapkával, Jókedvvel Jött a Felvégről. Nem akart kezet nyújtani, mert hogy összesározna bennünket. Kútat fúrnak a vejének. Az új házhoz kút is kell. — Fúrják? -— Persze. KI bajlódna manapság az ásással. Fúrják, mint az olajkutat. — Csak aztán nehogy bor törjön fel — tréfálkozunk. — Az se lenne baj. Nem veszne kárba. Így Ismerkedtünk meg Potöcsek Márton bácsival, az ősz hajú, tréfás emberrel, aki délutánra meglnvltált a kútfúráshoz. — Éppen Ilyen erős emberekre van szükség — nevetett. Mikor odaértünk, már a tizedik méternél tartottak. Két ú] ház között készült a kút. A három fenyőoszlop a csigával messziről tényleg olajfúró-toronynak Is beillett volna. Jó munkát kívántunk és leültünk ml Is az árok szélére a többi nézelődő közé. Mert annak ellenére, hogy a kútkészftés technikáját módosították, a kíváncsiskodók érdeklődése nem csappan meg. A víz várása ma Is olyan ünnepélyes pillanat, mint régen, amikor felhúzták az első vödör vizet. Négy ember Jár körbe-körbe, vasfogantyúkkal tartják a csövet, melynek végén fúróhegy van. Akinek a kerítés mellett visz el az útja, legyen az öreg vagy fiatal, mind megáll egy pillanatra és mond egypár tréfás vagy komoly szót. — No, Jól forog a rlngtspll? — kérdezi egy öreg néne. — Ha fizet egy koronát, felültetjük rá, néném — nevetnek a többiek. — Vihetek már vizet a leveshez? — szól egy másik. — Majd arra Is sor kerül. Egyelőre csak kácsa—szappant hoz fel a fúró. Szürke, sikamlós agyag; azt Jelzi, hogy nem meszsze a víz. Persze, először még tiszta homokot várnak. — Nem Is volna Jó, ha már most felbuggyanna a víz — magyarázzák —, az hamar elszalad és bontos (zavaros) lesz. A mélyebbről feltörő víz tiszta és mindig megmarad — még a legnagyobb szárazságban Is. Legjobban a háziasszony, Kostyál Jánosné Izgul. — Legalább annyi víz lenne már, hogy egy patkány belefúlhatna — mondja nevetve. Nézem a készülő kutat, alig harminc centiméter átmérőjű. Még egy gyerek sem eshetne bele. Kézi nyomó szivattyú kerül majd föléje. Könnyű kézmozdulatra feltör a gyöngyöt verő víz. Valamikor zötyögő, nyikorgó keréken vagy horgonyon húzták tel a vödrökbe. A nóta Is kerekes kútról szólt. A zsúpfedeles, ktsablakos házakkal a kerekes kutak Is eltűnnek. Az új, modern nagyablakos épülethez új kút Illik. Mikor elbúcsúztunk, még nem volt víz Kostyáléknál. Jó vizet kívántunk és szerencsés munkát. Reméljük, azóta már az új kút vizéből főzik a levest. OZSVALD ÁRPÁD Kiváncsi kislány Márton bácsi feleségével és lányával figyeli a Csoda „olajfúró tornyot“ (Csáder László felvételei)- kWRPN RiU...
