A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-07 / 40. szám
z első és utolsó esetben történt, amikor az első köztársaság idején az állomáson lefoglaltam egy mozdonyt. Foglaltunk már gépeket, iparvágányokat, de vasúti mozdonyhoz még nem volt szerencsém. Egy csinos, fiatal nyitrai leány vőlegényét esküvő előtt elgázolta a vonat. Autón ment s a kereszteződésnél nem volt .•sorompó. A leány már másállapotban volt *és minthogy az apát nem a hajőkötél ütötte el, hanem a vonat,a leány szabályosan beperelte a gyerek megszületése után az államot kártérítésre, illetve tartásdíjra. Úgymond hiszen a vőlegénye elvette volna, ha nem üti üt el a vonat és törődött volna a gyerekkel is. Hogy a gyerek előre volt, hát elvégre is már csak egy-két hét választotta el az esküvőtől Az eset abba az irodába került, ahol, én jelöltösködtem, szabályosan én vezettem a pert, és a nyitrai járásbíróság szabályosan megítélte a követelést, a kártérítést, illetve a gyermektartást az állam ellen. Felszólítottam az államot, a kincstári képviseleten át, hogy fizessen. Az állam azonban nem fizetett. Még egyszer írtam, semmi eredmény, a leány viszont sürgette a pénzt. Különös Jelentettem a dolgot a főnökömnek, s ez kéjesen megdörzsölte a kezét. — Ügy, az állam nem fizet, de ha én csak egy-két napol kések az adóval, máris nyakamban van a végrehajtó. Tudja mit, kolléga úr — rendelkezett — készítse el az állam ellen a véreghajiást. Kérjen ingó végrehajtást, menjen ki a telekkönyvbe, lustrálja ki a nyitrai bíróság épületét, rátelekkönyvezzük a gyerektartást a nyitrai palotára végrehajtási zálogjog alapján. Ha majd elrendelik a végrehajtást, kimegy az állomásra és lefoglal egy mozdonyt, elvégre is az apát egy mozdony ütötte el, végezetül vezessen végrehajtást követelés letiltására és tiltássá le az adóhátralékaimat az államnál, majd adok én nekik adóvégrehajtást. Alkalmazott voltam, teljesítettem a parancsot. Kijegyeztem a nyitrai bíróság betétjét és parcella számait, az épület az állam nevén állott, rákebeleztettük a gyerektartást. Letiltottam az adókat is, azután a végrehajtási iratokkal és foglalás végrehajtóval együtt elmentem a nyitrai állomásra, hogy lefoglaljak egy helyre mozdonyt. Jelentkeztem az állomásfőnöknél és közöltem a végrehajtási utasítást. Az állomásfőnök majd szétrepedt a dühtől, hogy ő már negyven éve vasutas, de még nem fordult elő gyakorlatában, hogy valaki lefoglalt volna egy CSD mozdonyt. Ki akart dobatni és telefonált a csendőrségre. A csendőrség tovább a bíróságra, a bíróság tovább a főnökömnek, de az hajthatatlan maradt és megmagyarázta, ha az egyszerű polgár nem fizet jogerős ítélet esetében tizenöt napon belül, végrehajtható. Miért legyén kivétel az állam, amikor jó példával kellere előljárnia. Telefonhoz hivatott és közölte, hogy hajtsam végre az utasítást. Egy K. nevű cseh származású végrehajtó volt velem, aki ragaszkodott a végrehajtási kérvény betűihez. A csendőrség nem avatkozott bele, így tehát aktatáskástul kiballagtunk a sínek közé, ott tolatott egy facér mozdony, megállítottuk és lefoglaltuk. K. végrehajtó szabályosan jegyzőkönyvbe vette a mozdony számát, és közölte a röhögő mozdonyvezetővel, hogy ezennel a végrehajtási hitelező zálogjogot szerzett a mozdonyra, s azt sem elidegeníteni, sem eladni nem szabad, még azt is megkérdezte, hogy ne vegyük-e a mozdonyt szoros zár alá. ettől persze eltekintettem, hova a csodába tettük volna a mozdonyt, és hogy vittük volna el a sínekről. A mozdonyra azonban szabályosán felragasztottuk a végrehajtási cédulákat, melyeken egy méla szó állt: „Zabavené”, azaz a mozdony le van foglalva. Az oldala úgy nézett ki, mint egy bélyegalbum lapja. Az állomásfőnök kezeit tördelte a művelet alatt és folyton a fejét csóválta, dehát a végrehajtást lefolytattuk és a mozdony végrehajtási cédulákkal szaladgált vagy egy hétig a közönség nagy örömére, és az emberek csapatostul jártak az állomásra megcsodálni a lefoglalt és bélyegekkel agyonragasztott mozdonyt. Persze, amikor az állam egy hét múlva fizetett, a vasutasok örömmel tépték le a cédulákat, tekintve, hogy a végrehajtást megszüntettük. r—márton völgyid BBESSBBEEEEEEEEBEEEEBEEEEEEEESEfijüEEEEESSEEEE SEBESBE EESBSiilESSSEEEEESBEBESSSESSEESSEBEEEESEB — Dehogy is nem, miért ne hinném? feleli a tanítónő könnyedén. — Csakhogy maga nem tetszik nekem, fiatalember. .. — A kisasszony csak viccre veszi a dolgot, pedig én egész komolyan... — Csak nem ezt akarja, mondani, hogy udvarolni szeretne nekem?! — Én őszintén mondom, hogy komoly a szándékom — mondja Tibor most már valóban elknmolyodva. — Ismerem én az ilyen komoly szándékokat, nagyon jól Ismerem... Először csak ide, az osztályba járogatna el, aztán már kíváncsi lenne a szobámra is, aztán még később már nem is akarodzna hazamenni. .. Elzengedezné, hogy maga egv k váló traktorista, szépen keres, a tenvet-én hordana, minden kívánságom teliesf'dne, és még azt is megígérné, hogy niszűtra űrhajón utaznánk körűi a földe Nem, fiatalember! Nekem semmi kedvem az Ilyesmire. Én még nem akarok férjhez menni... Szabad, könnyű szívi el akarok még egy kicsit élni . És k,!'önben sem akarok ebben a faluban gvökeret ereszteni.. Rövidesen elszálio1- nnen, mint a kalitkából szabadult madár!... Alig várom a pillanatot, hogy mehessek!... Hát röviden ez a helyzet. Béres Tibor úgy áll a tanterem közepén, mint akit egy vödör jeges vízzel öntöttek nyakon. De a sértéttség hamarosan lángra gyújtja az arcát, mit képzel magáról ez az utálatos fruska!? Tán*azt szeretné, ha térdre borulnék előtte?! Hogyisne, még mit nem! Azt ugyan lesheti! — Hát akkor a viszontlátásra! — kömég visszafordul. — Sajnos, a próbákra nem járhatok... közbejött valami. *— És a többiek se fognak járni? — Könnyen meglehet, hogy nemi A tanítónő látható örömmel lép a fiatalemberhez és nyújtja feléje a kezét: — Igazán nagyon köszönöm.. .1 Nem is gondolja, milyen boldogságot szereznek nekem, ha nem jönnek! Tibor meglepetten mereszti szemét a lányra, s újabb harag hulláma fut rajta végig. — Igen?!... Hát akkor... akkor több mint valószínű mégiscsak eljárunk a próbákra. .. A viszontlátásra! — Várjon még egy kicsit! — állítja meg Tibort a tanítónő szava. — És ha... mondjuk udvarolhatna nekem, akkor szétugratná a társaságot? A legényt elgondolkoztatja a kérdés és az ajánlat, de pilanatnyi tétovázását és az ajánlat csábító varázsát legyőzi benne a sértődöttsége: — Nem... akkor sem ugrasztom szét!... Nekünk is kell valami szórakozás!... Viszontlátásra! — Most már végérvényesen elmegy. Még akkor sem fordulna vissza, ho hívnák. » * * A kisbíró látogatását követő napon Krnosík állít be a hajlókba Bognár József nagy meglepetésére. Ahogy megpillantja a járási embert, rögtön eszébe jut a vezetőségi gyűlés minden részletével és akaratlanul is ökölbe gyűrődik a keze, haragos ránc ugrik a két szeme közé. — Nem félt idejönni? — Ez az első szava. Ez a fogadjisten, minden. Krnosík, mint mindig, most is mosolyog: — Nem... Ha félnék, ide sem jöttem volna... Dehát mitől is félhetnék? — Hogy még mitől!? — lágyul Bognárban a harag. — Hát hogy szép csendesen leütöm, aztán itt valahol a domboldalán elhantolom! — Olyasmire csak a rossz emberek képesek. Bognár bácsi és tudtommal maga nem az! — Ne húzza a mézesmadzagot az orrom alatt, úgysem kapom be! — mondja Bognár elutasítón, s egyben jelezve, hogy az ő haragját még nem vitt© el a fene. — Maga ott is keresi a csomót, ahol nincs! — Maga ott is keresi a csomót, ahol van! Az első erőpróba végetér, aztán az időjárásra, sárra, esőre fordítják a szó 12
