A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-07 / 40. szám
ALEXANDER KLIMENT A repülőgép pontosain éjiéikor startolt, és ama nulla órákkor, melyről nem tudjuk, hogy még a tegnaphoz- vagy már a mához tartozik, kezdődik a történet. A csapottszárnyű, bálnához hasonló s a két kontinenst nyolc óna alatt összekötő tökéletes gép magasan repült az Atlanti-óceán felett a néma éjben, oly magasan, hogy egyetlen árnyékfoszlányt sem vetett a mozdulatlan víztükörre, bár a telihold bőkezűn ontotta ezüstjét s a tenger hátát nem szántotta hullám. A négy reaktív motor nyomán a lóerők s kilométerek szabályos szele viharzott — az anyag és az idő húzóereje. Hetvenkét utas a fedélzeten, hetvenkét sors a levegőben, az Oj- és az Óvilágot öszekötő, matematikai pontossággal kijelölt pályán. És a gép személyzetének hat tagja: négy férfi, két nő. Mindenki nyugodt volt: a képkereskedő, a sebész, a turisták, a diplomata felesége, a szakképzet- szerelők csoportja, a csembalóművésznő, a hivatásos politikus. Csak néhányan voltak ébren, a többiek álomba merültek, mihelyst kihunytak alattuk s mögöttük Párizs tobzódó fényei. Megszoktá' már, hogy az éjszakát az Atlanti óceánnal er migrén elleni pirula gyanánt lenyeljék, átaludjék ez óceánt. Vannak szemek, melyek csupán lezáródnak, de nem alszanak, azok, melyekben a lelkiismeret és képzetek belső vetülete dereng. Finoman remegnek a szem sarkában lévő apró ráncok, a szemöldök s a pillák alatti árnyak a feszültségtől. Bár zárva vannak, mit sem veszítenek kifejezésükből. Sőt valamivel távolabbról úgy tűnik, mintha koncentrálnának, mintha valamit mereven néznének. Marcella tudta, hogy nem alszik. Már jól ismerte az utasok különböző típusait. Hangtalanul suhant el mellette. A levélhordó felnyitotta a szemét. Egy pohár konyakot kért a stewardesstől. Soká spórolt a repülőjegyre és az apró, ám hihetetlenül értékes ajándékokra. Lánya volt Amerikában. Alighogy felcseperedett férjhezment a tengereiül - ra, egy esztendővel azután, hogy repülőszerencsétlenség érte. Csupán szükségből lett levélhordóvá. Az első világháborúban kétfedelű vadászgépen repült, a háború után kis postagépen. Egy novemberi napon sűrű ködbe került s egy fenyőerdőben kényszerleszállást végzett. Félholtan húzták ki a gép roncsai közül. Felépült, de többé már nem repülhetett. A postánál maradt, leveleket kézbesített. Most a múltjára emlékezett, az élet tulajdonképpen már elrepült felette, kissé becsapottnak érezte magát Mint mindenki, fiatalkorában ő is legalább egy nagy tett megvalósításáról álmodott. Mikor alkalma nyílt rá, leszállt abban a bizonyos fenyőerdőben. Aztán a gyerekek csodálták, „Pár Avion”-nak nevezték el, ám ő sosem tartotta hőstettnek, ha valaki átél egy katasztrófát. Várt a konyakra, és azt gondolta magában, hogy -egyszerűen nem volt alkalma. A stewardess csak nem hozta a konyakot. A levélhordó a büffébe ment utána. Elhúzta a függönyt, melyre az anyag tervezője absztrakt csillagokat varázsolt. A stewardess arccal lefelé a bárpulton feküdt, csupán a haját látta. A büffében valamiféle hirtelen támadt küzdelem nyomai látszottak, mindenütt kezek nyomai, melyek eredménytelenül igyekeznek megfogózkodni törékeny tárgyakban. És a haja. Felemelte lány fejét. Ajkai feketék, dagadtak voltak. Egy székre ültette. Halott volt. Körülnézett, hogy nem látta-e valaki. Mindenkit, aki halált fedez fel s egyedül van, elfog a félelem, hogy őt teszik felelőssé érte. Lehet, hogy ez csupán afféle tudatalatti szánalom volt az ember iránt, akin már nem segíthetett s akivel együtt volt egy repülő fedélzetén. Belépett a pilótafülkébe. Egyszeriben félhomály vette körül. Mélyen maga előtt, közvetlenül a horizont felett megpillantotta a hold óriási bronzszínű korongját. — Uraim 1 Míg elhitték és amíg megrémültek, kis ideig csend volt. A repülőgép egyenesen a holdkorong közepébe tartott. A turbinák lágyan, ünnepélyesen zúgtak. A holttestet azután a rádiós kabinjába vitték. A fény sebességével röpült a hír a repülőtér felé. A repülőtér igazgatója a repülőtársaság megbízottja, akit nagyhirtelen a repülőtérre hívtak, úgyszintén a klinikai orvos, a mikológia docense, akit épp az ágyából húztak kf a rádióközpontban ültek. Néhány perccel azelőtt a mentőautó — négy embert vitt a kórházba a repülőtérről: mechanikusokat és pilótákat, akik a kantinban vacsoráztak. Űk már túl voltak a veszélyen, a gyors közbelépés megmentette életüket. Az előételek között ma a következő specialitás szerepelt: gombás sonkatekercs földi mogyoróval, valamiféle kínai különlegesség. A mikológus megállapította, hogy az ételben erősen mérgező gombák voltak. Mindenki, aki evett belőle, halálra van ítélve, ha a legrövidebb időn belül nem részesítik orvosi kezelésben. A repülőtér igazgatoj/- és a többi férfi a Atlanti óceán térképe felett cigarettázott. A repülőtársaság megbízottja minden percben tovább tolja a gyufaskatulyát a speciális repülőtérképen. A repülő már örödik órája volt a levegőben. A szakács vizsgálati fogságban volt. Valaki megemlítette, hogy valószínűleg szándékosságról van szó. Amikor a repülőtéren felfedezték a mérgezés első jeleit, kihallgatták a pincért is. Azt állította, hogy ma az E. 0.-61 jelzésű gép egész személyzete ugyanazt a fogást rendelte. A rádiós fizette a vacsorát, ugyanis születésnapját ünnepelték. Amikor a narancs szörpöt itták, azt mondta, hogy a konyakot magukkal viszik és csak a túlsó parton fogjak meginni. A rádiótávirász most várta a repülőtér válaszát, és gondolkodott a fedélzeten történt halálról, továbbá arról, hogy a stewardesst bizonyára haza is kell szállítaniok. A levélhordó a személyzettel maradt. Érezte, ebben a pillanatban szükségük van rá, hogy az utasok közül valaki velük legyen, legalább egy azok közül, akikért foglalkozásukat végezték és akik abban a tudatban vásárolták repülőjegyüket, hogy a repülőtársaság által világszerte propagált gép teliesen megbízható. Maguk közé ültettek és ő elmondta nekik, hogy maga is pilóta, bár levitézlett és régimódi, fején piló-; tasapkával és szélvédő szemüveggel, gé-, pe csupa huzal, falemez meg vászon. És elmondta azt is, hogy ki után és miért repül a túlsó oldalra és milyen ajándékokat visz magával. Egyet megmutatott nekik közülük. Finom szavasbőr tokból előhúzott egy mindkét oldalán fényesre koptatott nagy ezüst érmét. A másodpilóta kezébe vette és azt mondta: — Ki tudná megfejteni a rajta lévő feliratot. — Átnyújtotta az érmét az első pilótának, aki így szólt: — Mutassa! — és játszani kezdett vele. —• Először a tengerentúlra menekülnek, azután meg a lelkünket is odaadnák Óvilágunk egy darabkájáért. — Ez egy igen értékes reneszánszpéldány — mondta a levélhordó. Hirtelen a pilóta fölé hajolt, mozdulatában a járnitanuló gyermeket óvó ember gesztusa volt. Készen állt annak a bizonyos reflexszerű mozdulatnak a megtételére. Mintha attól tartott volna, hogy a pilóta leejtheti az érmét a hatezer méteres mélységbe, egyenesen egy hal szájába. — Ez a felirat — mondotta a levélhordó. Visszacsűsztatta a pénzt a szavasbőr tokba. A csillagokra tekintett, velük együtt úsztak az üvegtető alatt. A hold már lebukott a látóhatár peremén. A halott egy abrosszal leterítve feküdt. Boldogok voltak, hogy valami másról beszélgethetnek. A másodpilóta megszólalt: — Századunk legnevetségesebb tudománya a régészet és legszánalomraméltőbb emberek a műgyűjtők. Láttam dolgozni Görögországban archeológusokat. Minden SZIROTYÁK DEZSŰ RAJZAI 10
