A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-09-23 / 38. szám
Halak (Avagy a költészet ereje) Továbbgörög a vonat mint az éjszaka: Az ég kék-fekete akváriumában sárgahasú csillag-halak lebegnek <0 «0 Továbbgörög az északa mint a vonat: Az ég kék-fekete akváriumában piroshúsű szikra-halak libegnek Ha akarnám fantáziám hálói mind kifognák őket. Ének három cigarettáról (A rab népeknek ajánlom) Megpöckölöm a dobozt. Várom, hogy kipattanjon; mit majd elszívok: egy cigaretta. Kipörög három. Három papír-bőrű fehér fickó elámugrik, nagy lendülettel, egyszerre, olyan hévvel, hogy azt várom már, mindhárom kiabáljon: itt vagyok, engem szívj előbb, engem, ne őt, ne őt, ne őt! Most értem csak. Doboz-börtönük világa elől menekülnek ki a világba, mert úgy hiszik, sorsuk, a halál csak jobbá váltja, bár essenek szét kék füstre, hamura, de beleszívódnak a fákba, szövetbe, bőrbe, virágba, s ez a bolygó lesz majd tág doboz-világa annak, kit elszívok előbb. Ezért a hév: engem szívj előbb, ne őt, ne őt, ne őt! Mert ott bent a pillanatok is égetnek, akár az urán-sugárzás; ezért hév, ezért a néma kiáltás. Ez a sorsuk szegény cigaretta-fiúknak összepréselve négy fal között. Sóhajt bőrük, a papír: Lehettünk volna fényes irkalap, toll-dárdával hátunkba hétéves fiúcska böködött volna, s első mondata micsoda örömöt fényezett volna, akár hátunkon a kék tinta-lak. Vagy: lehettünk volna akár ilyen cső-alakúra nyomva kis füstölgő kémény egy papírhajón, vagy pöttöm fabábuknak rúdugró-lécük, vagy kis táviróoszlop, vagy hatalmas plakátot nyújthattak volna belőlük. Es sóhajt a dohány: a földön mikor a nappal csókolóztam, nem tudtam még, hogy papírba nyomva leszek bús belseje: tüdeje, mája, szíve egy cigaretta-rabnak, s életem ott töltöm majd sötét falak között, essek hát szét inkább szikrázva hamuvá, füstté, úgy, mint egy parányi göncölszekér-rúd, de oszoljak-libegjek bele a világba. Ezért hát a hév, az „fingéin-szívj-előbb”. Értem, s igazat adok, rab cigaretta-fiúk: a szabadság mindenek előtt! SZIROTYÄK DEZSŐ RAJZA Utószó egy sírfelirathoz Kék ég — deszka helyett, feje felett koporsó-lécek. Ügy ismerték, hogy akár nap-tóból a fény-vizek a földre, szájából is örökké ömlik a tréfa. Pedig ha tudták volna, mennyire fájt szivének, ha meghalt, akár egy margaréta. De szinész-sors volt az övé. Foglalkozása? Poéta. 11
