A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-09-09 / 36. szám

MOYZES ILONA Dút lombok Integetnek felém. S a lombok felé sudAran, büsz­kén emelkedik a fenyő. ,Örökzöldjét nem veti le és nem hajlik meg szélben, de még viharban aem. Az Opavlce ezüstén, fodroson ka­nyarog a völgyben, hény száz éve már? Szitál az eső. Csodá­latos ez a vidék. Három évi Járóik Ide, hol vonaton, hol a gondolat ezüst sínjein. Ma gyalogolok. Szitál az eső. Akkor Is esett.. Csakhogy most nyár van ... Akkor késő ősz volt és a kormos AjszakAban könyörtelenül ömlődött a Jéghideg eső a minden idők egyik legnagyobb géniuszénak, Ludwig van Beethovennek nyakába A kosztümömet lgelltköpeny fedi, 0 kabátot sem viselt, úgy Indult útnak. Más arcot öltött minden, csak a távolság nem változott. Karel Ltehnovsk? herceg hrade­­cl palotájától ma Is hét kilomé­ter az üt Opaválg. Nem lehet megrövidíteni, sem megtoldani. Él és vall. Örök tanú. Arcul üt és meg8limlt. Nem maradok adósa. Keresem a lábnyomait. Nem .mos­ta el a viz, a sár sem. Itt érzem őket az országút mélyedéseiben. D-dür hegedű koncertjének igy­­egy skáláját a szél hasltja belém. Kelet felöl vlllémlant kezd az égbolt és a D-dür a Negyedik szimfóniával keveredek. Ez a két mű Itt született. Egy ember a «(«rigóra mellett A palota nagy szalonjának csil­lárjai száz színben ragyogtak. A hófehér márványkandallóban ro­pogott a tölgy, akár a Jókedvű Bo­naparte Napoleon tisztjelnek szí­vóban. Aznap este vendégül Játta őket a herceg. Drága kristály­­serlege! vidáman koccantak egy­máshoz, csak a csengésük rekedt zavarón és fülettápöen a fehér falak között. A herceg Beethovent kérte föl a Jókedv érdekében, hogy üljön le a zongora mellé. Harmadik hónapja bár, de ő Is vendége volt a hercegnek. En­nek ellenére szívesen megtitte, mert Itt az asztal mellett vala­hogy nem találta helyét. Oly Nevető fiúk és lányok e kastély alatt Uchnovaky herceg palotájának tornyai Idegen volt ö itt és nyomasztó a magánya ebben a nagy társa­ságban ... Ujjal alatt fölclkkáztak a fel­hők fölötti csillagok. Elet, halál, verőfény, árnyék, a mlmdenság is­meretlenje. És minden mögött ott remegett az anyja szive, mint ma­gányos harang, mely ijedten el­bong a rossz érzések klsértitjé­­rásakor. A négy fal közé bele­zuhant a Hajon vize, mint gyer­mekkora első emlékeibe ás gyön­gyözve, gurgulázva fájdalmasan ömlött el a palota folyosóin. Megszűnt körülötte minden. Nem hallotta többé a poharak csön­gését. Millió szemek tükrén érez­te égni a lángolóét, a vlágossá­­got: hisz abban a korban prole­tár szemek tükrén álmodott a Jö­vendő ... Az „Eroika“ régen ősz­­szetépve, csalódottan hevert va­lamelyik asztal elfelejtett fiók­jában. Ö, nem a császár részére született, hanem ez egyszerű, a névtelen, de a félelmet és a le­hetetlent nem Ismerő bátor kato­na részére. Embernek készült, ke­tonénak, a császár trónja llőtt nem zenghetett fel a büszke mü. Pionírok »Síréra süt t nap — Hé, te muzsikus I Ml az. Istent művelsz azzal a zongorá­val? Húzz valami talp alá valótI — Ordította valaki egyszerre a fülébe s a kornylkás hang gazdá­ja nagyot ütött a zongorára. Pil­lanatnyi csönd támadt a terem­ben. A zongora billentyűi elhall­gattak. A muzsikus felállt és vé­­glgmárte a részeg tisztet. Aztán tetőtől talpig végigmérte a mel­lette álló herceget is. Zöld szeme villant csupán, az ajka ösezs­­szorltve néma maradt. Az ejtő halkan csukódott be mögötte. Nem ment föl második emetl szobájába, nsm jutott eszébe, hogy kabátot vegyen. Forró volt az arca, az agya, a szive, min­dene lángolt. Az ütőn arcába csapta az ásót a szél, de a lán­got nem tudta ez sem eloltani. Éjfél rég elmúlt, amikor dr. Welsser opaval JóbarátJénak ab­lakén bekopogott. Az orvos gyor­san ágyat bontott és levetkőztette a csuromvizes embert. Beethoven hosszú, kölcsönkapott hálólngjé­­ben leült a kisasztal mellé, hogy rövid üzenetét megírja Llchnov­­sk? hercegnek, mely egy kirá­lyi lélek büszkeségéről vtollott; „Hircegl ön csak a véletlen foly­tén és születése révén az, ami. Én önmagámból nőttem azzá, ami vagyok. Hercegek voltak és lesz­nek még ezerszám. Beethoven csak egy vanl" Orvosbarátja nyugtalan sétával tölti ezt a rossz éjszakát. A nagy ember a szomszéd ágyon forgo­lódik. Mér csak a taste lángol... Tüdőgyulladás.,. A rövid levél­két szép csöndesen borítékba rejti és s reggeli Őszi ködben saját maga viszi pástéra az or­vos. Ma úttörők vertek tanyát sát­raikkal Llchnovsk? herceg büszke palotájának falai alatt. A nagy zeneköltő forradalmi lelke azon a sorsdöntő éjszakén e fiatalok gondtalan arcát látta talán. Lát­ta, mert ott égett ez a vágy min­den proletár szemén, akikkel «a párizsi forradalom előtt talál­kozott a külvárosi füstős kocs­mákban. Akikkel egy asztalnál evett és Ivott. Azon az éjszakán a világ újjá­születéséről álmodott. Él és vall az örök tanú, beszél az ország­út. Más arcot öltött minden, ne­vetős arcú fiúk és lányok ülnek e réten, csak a távolság nem vál­tozott, mely ma is hét kilométer e herceg hradecl palotájától Opa­­vélg ...

Next

/
Thumbnails
Contents