A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-09-02 / 35. szám
Tisztára mosnak Nyár Ólomlábon sompolyog az alkony, Csendet simít a lombsátras fákra, Tücsök-zene szól acélkék hangon, S fészket keres a riadt madárka. Én is keresek, szüntelen várok, Türelmet lüktet minden pillanat, — Bár csók ne volna égő szív alatt — Testem marják szerelem-husángok. Benned holnapot fodroz a béke, Csillagodra szíved titkon hajol, Hisz csókjaink köd-puha zenéje, Szívet nyerni végső csatába von. Bár erőt öntnek belém a napok, Jéggé dermedt kristályokban élnek Szívem lazító parányi vétkek — Tisztára mosnak égő csillagoki SZITÁSI FERENC Itt a nyár! a folyó hűvös hullámkarja vár. Itt a nyári madarak hívó szerenádja száll. . A kerteken surranva jár a boldog szerelem. Itt a nyár! az élet pezsgő muzsikája száll. VASS OTTŐ MONOSZLÖY M. DEZSŐ: Erdei séta Mentem. Néztem az eget. Köröttem velem lépkedtek a fák. Csupa láng volt a felhők alja, csupa rózsaszínű láng. Már alkonyult, de kékszínű szitán hullott az estnek ritkás barna tolla, s egyszerre bennem valami csicseregni kezdett, olyan volt, mintha egy madár dalolna. Nicsak, hisz ez az út a végtelenbe visz, s a nyelvem alatt is csupa rigó, csupa csíz és csupa báj ez a táj, hangyák másznak a tarka kövön, sohase hittem, hogy ennyire fáj, hogy ennyire fájhat az öröm. I/SSSS/SSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJSSSSJ/SSSSSSfSS//SSSSfSfWSS/SSSSfSSSSSfSSSSSSSSSSS/SSSSS/fSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSMSSSSSfSSSSfJSSSSSSSffrSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSS/SSSSSSSSSSl — És akinek nincs szőleje? — teszi fel a kérdést Marika. — Az mit szóljon? Laci elvigyorodik : — A fossz se törődik .azokkal, akiknek nincs... Nincs, hát nincs! Ki tehet róla?... Miért nem szereztek?!... Hogyis*fle !... 'Majtl valakinek a két szép szeméért lemondunk az évi húszezerrről! Mikor keresel a szövetkezetben annyit?! Nem ettem bolondgombát 1 Jakabné most határozott ellenszenvet érez a vőjelölt iránt. Igyekszik is az orra alá dörgölni valamit: — Egyelőre még enyém a szőlő! Laci meghökken, de csak egy pillanatig tart a megingása. A következő pillanatban már úgy vigyorog, mintha a legszebb dicséretet hallotta volna. — És mi jár annak, akinek szőlője van 1?... No, micsoda?... — kérdi cigánykodó kedvességgel Laci, majd cuppanós csókot nyom Jakabné arcára. Jakabné elmosolyodik, Marika meg elkomorodik. Legszívesebben belefutna az éjszakába. A legény most Marika felé fordul: — Kicsi bogaram, téged meg kihagytunk a játékból... Meg sem kérdeztük a véleményedet... Te mit szólsz ehhez az egész szőlő históriához? A lány dacosan felveti a fejét: — Azt, hogy Krnosíkéknak van igazuk !-r Hallottunk már ilyet!? — méltatlan kodik a fiatalember. — Hogy még nekik van igazuk?! — Igenis nekik 1 — sziporkázik Marika szeme. — Meg aztán munka nélkül nem lehet megélni, sem pedig kiskirályoskodni, na !... Meg vagy velem elégedve !? — De még mennyire ! — kiált fel Laci —... hogy egyem meg a szívedet, te kis boszorkány 1... — Kiss László vadul elkapja a lányt és szinte megfojtja a csókjaival. Majd egy hét múlik el. Bognár József szombat óta állandóan részeg. Senkivel sem beszél, sehová sem megy. Most azonban elfogyott a cigarettája, el kell mennie a Jednotába. Bognárné is egyre gyengébb. Juli néne már állandóan mellette van: éjjel is meg nappal is. Bognár naponta egyszer, ha megnézi: a hajlókban tartózkodik. Odaül az ágy szélére, megfogja a beteg aszszony kezét és hallgat. Egy szó nem sok, annyit sem mond. Bognár József nagy gumicsizmában billegve megy a falu utcáján végig. Se jobbra, se balra nem néz: földre szegett fejjel méri az utca hosszát. A vedéglő előtt öt-hat legény ácsorog. Hangoskodnak, nagyokat nevetnek. Béres Tibi — a falu vagánya — viszi a szót. Mikor Bognár a közelükbe ér, elcsendesednek, köszönnek. A mogorva ember átnéz rajtuk, mint az ablaküvegen, s benyitja az ajtót. Béres Tibor félrehúzza a száját: — Az öregnek agyára ment a szerelem! Nevetés csattan, s csak még jobban kitágul a torkok öble az újabb megjegyzésre : — A tanulság? Vénember ne szaglászszon a szoknya körüli Bízzák ránk, fiatalokra 1 A falu utcáján feltűnik a tanítónő alakja. Tibor örökké ugráló szeme rögtön észreveszi: — Figyeled?... Jön a tancsi néni! Hm, nem rossz nő, mi? — Láttam én már különbet is! — jegyzi meg az egyik zömök, tuskó alakú legényke. Tibor elmosolyintja magát: — Hát . . . nem egy Lollobridzsida, de azért nem rossz... Az alakja meg egyenesen... szóval klassz! — cuppant az ajkával, mintegy megerősítve állítását — És figyeljétek csak meg!... Az arcában is van valami, van, gyerekek, higgyétek el, én már megnéztem magamnak... No, és a haja?... Mit szóltok hozzá? A tanítónő mind közelebb ér, a legények meg tovább ugratják egymást. Ismét a tuskó vigyorog: — Nem mernél vele megpróbálkozni, Tibor. — Én?... Mért ne mernék?!... Mi van abban ... ^ mondja Tibor, s merész gondolata támad. Ki is mondja. ■— Ha ideér, mellélépek és hazakísérem! ■ A többieket egy pillanatra meghökkenti a legény kijelentése, de nyomban kapcsol az egyik: — Jól vigyázz! — Miért?... Isten az atyám, hogy megteszem! Ekkor lép (ki az ajtón Bogtnár. Egész tucat cigarettát szorít a hóna matt... Az ajtóban megáll, éppen csak addig, amíg a szája sarkában lógó cigaretta alá gyufát villant. A tanítónő is odaér akkorra, miié Bognár tovább indulna. — Józsi bácsi! Egy pillanatra! — szól a tanítónő és Bognár elé kanyarodik. — Siessen haza! Rosszul van a Gizella néni... Juli néne már kereste a hajlókban is ... Bognár valami köszönésfélét mormog az orrra alatt, azzal elsiet. A tanítónő kicsit még utána néz, aztán ő is tovább indul. Még futó pillantást sem ejt a legényekre. (Folytatjuk) is
