A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-09-02 / 35. szám
TÖZSÉR ÄRPÄIJ Somfavirág Somfavirág, hej, somfavirág üzen a tavasz-hatóság: Nyitni kell újra, nincs kibeszéd, ez az örök valóság. /} orf'////;/ /S£e//í'f/f/e 35 Bújnak a földből gyeppaloták, húsosán fakad a sóska S moccan a kékes somfavirág, fejét a gallyból kitolja. Nem leli mérges régi színét az új fényben csipásan pillog Indul egy elszánt „lesz ami lesz"-re s terít gyönyörű szirmot. 9 CSONTOS VILMOS Szemüveg Már te lettél a messzeség, A szín a fény a táj a kép. Te mutatod az örömet; Vetést ha sarjad, — a röget, Ö szemüveg, Jó szemüveg. Kevés, mit kérni akarok: Utam végéhez kanyarog, A pár lépésen még veled Lehessek megelégedett, 0 szemüveg, Jó szemüveg. S ne törj össze, légy örök-ép, A fénynek, színnek örökét Hagyd nyomonban, — áldhassanak Mások is, ha leszállt .a nap, 0 szemüveg, Jó szemüveg. HAJDÚ ANDRÁS: M a n y a Sok-sok év telt el azóta, hogy a kedves, szeretett arc eltűnt előlem mindörökre. Manya kicsi volt és sovány, a válla kissé ferde, és mindig kék szoknyát, pi'ros blúzt viselt. Bodros, rövid fekete haja volt, gyakran olajozta, hogy ne legyen olyan kócos; szemöldökét naponta tépdeste, két fekete halacska lett belőlük, amik halántéka felé fickándoztak. Nagyon fiatal volt; hogy hány éves, nem tudtuk, de jóval fiatalabbnak tűnt mindenkinél, akit néninek szólítottunk. Manya sokat dohányzott, este lefekvés után is rendszerint rágyújtott. Velünk aludt, velem és az öcsémmel egy ágyban. Az ajtó felőli oldalon. Az asztali lámpa ernyőjét kendővel borította be, hogy mi aludhassunk, mert ő éjjel olvasott és cigarettázott. Gyakran későn tért haza és ilyenkor ha felébredtem s megkérdeztem hol volt, majd mindig ezt válaszolta: „A városban, moziban”, vagy: „A barátnőmnél.“ Mielőtt lefeküdt, szólt, hogy forduljak el, míg vetkőzik, csak a ruhák gyors suhogását hallottam, miközben árnyékok táncoltak a falon. Aztán bebújt mellénk az ágyba, sovány testét hideg selyeming takarta, ezért elhúzódtunk tőle. Semmit sem tudtunk róla. Anyánk azt mondta,, hogy jónak kell hozzá lenni, mert nagyon boldogtalan. Apánk meg azt mondta, hogy rokon, távoli rokon és majd egyszer elmagyarázza nekünk a rokonsági kapcsolatot. Manya a reggeli szürkületben kelt fel, ingét derékig legöngyölte, a mosdótál fölé hajolva beszappanozta karját, nyakát. Ügyelt, hogy ne lássuk közben, de én a falitükörben megpillantottam barna, sovány vállát, csöpp mellét: a bimbók pirosak és hegyesek voltak a hidegben; felemelte karját és bepúderezte a hónalját. Amikor már teljesen felöltözött, a tükörben közelről vizsgáltatta magát. Reggel néha egészen vidám volt, ilyenkor kérdezősködött az iskoláról, meg a pajtásokról. Gyakraii beszélgetett velünk, borzasztó komoly, dolgokról. A természetről, az igazságról, a háborúról, mely akkor viharzott át fölöttünk, emlegette a papokat, és sokat beszélt a halálról. Én valamicskét megértettem abból, amit mondott, öcsémnek is próbáltam megmagyarázni. De gyakran bizony csak a szavakat hallottam, nem fogva fel értelmüket, mert beszéd közben Manya furcsa kék szemét és nedves, piros száját nézegettem elmerültem Ritkán beszélt a hivataláról, azt mondta, hogy neki ott gépelnie kell, szlovák, magyar és német leveleket másol. Ez a magyarázat teljesen kielégített bennünket, sőt bizonyos csodálattal töltött el minket, hisz a mi családunk számára csak a kapálás, egyelés, aratás, cséplés, kukorica-törés jelentette a mun-: kát. Meghallottuk egyszer, amikor apám és anyám iManyáról beszélgettek. Halkan, visszafojtott hangon vitatkoztak. Anyára így: „A papírjai rendben volnának, de azért mégis...” Apám lecsendesítette: „Hallgass! Rokon és kész! Te csak hallgass!” Anyám háborgott: „Jó, jó, de megj ne tudjam, hogy az elvtársak esetleg...” Apám tiltakozott: „Nem érdekel. Te se törődj ilyenekkel 1” Mikor észrevették bennünket, betuszkoltak pisszegve a szobába: Menjetek tanulni! Nagyon megijedtem akkor. Anyám és apám vitájáról nem beszéltünk sohasem az öcsémmel, gondosan elkerültük, hogy szóba hozzuk. Manyának semmit se szóltunk. Anyám talán mondhatott valamit neki, mert aznap este Manya szemében könnyeket láttunk és ml fiúk, nagyon elérzékenyültünk. Nem szólt nekünk Manya egy szót sem. Csak könnye- j zett. ,Nagyon félénknek és boldogtalan- 1 nak éreztük magúnkat akkor este. Manya, az öcsém és én egymáshoz kuporodtunk Folytatás a 14. oldalon
