A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-08-26 / 34. szám

PUSZTAI JÁNOS (Romania) A csendes ember Három emeletnyi magas­ban, csökorlátnak elöl­ve áll a csendes em­ber. Arcán, mint fémen a rozsda, mogorva egykedvű­ség. Fogai kiállónk, töredezet­tek. Elnyűtt, hatvanas férfi. Háta mögött kövek robajla­­hak a tárolóból a zúzda po­­fástöröjébe. A tárolóban egy munkás vasrúddal feszegeti a széleken megrekedt ércet. A kötélpálya ernyedten áll, mint a fáradt szárnyú madár. Őrködik a csendes ember. Ha a pálya megindul, vassal veri egy bádoghordö fenekét, ami azt jelenti: — Vigyázz! Ez a feladata, ennyiből áll a munkája: Őr. Kényelmes ál­lás. Hall is érte eleget, külö­nösen az asszonyoktól: — Tán cukorból vagy ott fenn, te, hogy meg se moz­dulsz? .... Menne Is ő akármilyen más munkára., de a mester mindig ide osztja be. Azt mondja: v. jj y~ Ez itt kulcspont. Ezért némelyik görbén néz rá, durva tréfákat enged meg magának vele szemben: port szór a tejébe, eldugja a táská­ját. Valaki javasolta: Tegyenek higanyt a lejébe.,j-Nem tiltakozik. A tejét nyu­godt mozdulattal kidobja üve­gestül együtt. Táskát nem hord magával. Húsz évvel ezelőtt cseléd volt. Decemberben az ólpadon liálatlák. Reggelenként ősz lelt a dértől. Nem törődött magá­val, s meri a gazdájának nem szólhatott Vissza, kevés szavú lett. Az ércomlás okozta tájban merül fel benne ez az emlék. Mint mikor a Zazar ólmos vi­zéből kibukkan egy-egy kor­hadt fatönk. S aztán úszik to­vább. A gazdaasszonya kövérkés, fehér húsú, kívánatos asszony volt így külsőre. A lelke mint epéje: fekete. Csak annyit fő­zött mindig amennyi „éppen elég” volt. Egy szűk tányérral mindenkinek. A zöld szilvát tépte a járói s ette. Ilyenkor hallotta eleget az asszonyt: — Az Isten se győzné meg­törniti a beüti A gazda ragyás, lőcslábú em­ber ugyanígy beszélt. Ha aludni küldte: — Menj döglent. Jla élkez.nl hívta: — Gyere már, zabáijl S még így: — Sir a főd, ahova lép. Csendes ember lett és érzé­ketlen a szidalmak iránt. A kuUúrforradalom megtaní­totta írni. Döcögősen de olvas­hatóan írja mindéit hónapban a fizetési listára a nevét. Piszkálják, de ha olykor nyers is a tréfa, nem szidalmazza senki. A mester s a munkások nagy része figyelmes hozzá: tisztelik volt keserű életéért is. Volt nős is. Kerítettek neki egy asszonyt, a bátyjánál lak­iak, s egyszer arra érkezett ha­za, hogy felesége kapkodva kó­cosán igazgatta magára aszok­­nyát. S a bátyja, az édesbütyja csípőre telt kézzel állt.... Kifordult az ajtón. Azóta nincs testvére s nincs asszo­nya. A tavaszi nap gyöngéden si­mogat, mint a kedvesünk keze. A város fölött fehéresszürke fátyol leng, a vegyi gyár füst­je. Azt nézi és arra gondol, mi lenne, ha kiszakadna vele ez a korlát. Alatta éles érchal­mok meredeznek. „Kiskanállal Szednének össze.” A napokban azt mondta ne­ki egy suhanó: — Elkenlek, mint a kuli­­mászt. Nevette magában: ha ő megszorítaná azt a vékony nyakát! .Különben nincs rossz dolga. Munkásszálláson lakik, mosnak rá, van mit ennie. Tréfálkoz­nak vele, igaz, mint sok más­sal, s ha ezek a tréfák néha durvábbak is, van aki kéretle­nül pártját fogja. Ez például, akt most a tárolóban van, ez a suhanó behintette a zsíros kenyerét ércporral. Lefülelték s a szakszervezet megbírságol­ta. Egy fizetési osztállyel egy hónapra lejjebb degradálták. Ő nem haragudott rá. A szak­szervezet úgy ügyel rá, mint a mesterre... Ember, mint más. Nagyrobaj az érctárolóban. Oda ugrik, azt az embert, tfS*SSSSSSSSSSSSSfSS//SSS/7SSSSSSS//SSS/S//SS/S/SSSSSSSS/SS/SSSSSSSS/SS/S///SfSSS/S/SSS/SS//SSSSSS/SSSSS//MSS/fS/SfSSSSSSSSSSf/Sf/S/SSSSSSSS*SSSSSSSSS//VSS*SMSSWSSSS*SSSS//> H TUZVIRAi LOVICSEK BÉL/ 15 — Persze 1 — fortyog Bognár. — Ha valaki megdob kővel, dobjam vissza ke­nyérrel, mii? Hát én köpök egy nagyot az ilyen nem tudom mire!... Nekem az atyúristen se parancsolgasson! Ogy te­szek, amint jónak látom! Krnosík Bognárhoz fordul, csendesen megszólal: — Tudja, mire vagyok kíváncsi, Bog­nár bácsi!?... Ha mindazt, amit én most itt elmondtam, az a tizenöt vagy húsz szövetkezeti tag mondta volna a szemé­be, akinek nincs egy talpalatnyi szőleje sem, akik arra a hét-nyolc koronás mun­kaegységre vannak utalva, akiknek nem hogy mosógépre, vagy motorbicíklire, bá­néin a legszükségesebb dolgokra sem jut a keresetükből?! — Csak annyit mondanék nekik, bogy ők meg lopják a közöst! — feleli Bognár fölényes günnvnl — Erre csak azt válaszolhatom — fe­leli Krnosík —, hogy jól teszik, ha lop­ják; Ők sem halhatnak éhen! Bognár József erőszakoltan fölnevet: — No, ha ilyen nézetei vannak az elv­társnak, nem soká virágzik a járáson! Hamarosan útilaput kötitek a talpa alá! — Azt csak bízza rám Bognár bácsi! — feleli Krnósík! Ez a kérdés az én szemé­lyes ügyem! — Hát a szőlő meg az én személyes ügyem? — dörög fel ismét Bognár hang­ja. — Kvittek vagyunk! Csend. Mélyei hallgat mindenki, sen­ki nem mar szólni. Mintha mindkét vi­­tázónak Igazat adnának. Krnosík feláll: — Nézzék, elvtársak!... Én semmi mást nem mondtam, csak rámutattam azokra a hibákra, amelyek fékezik és gátolják szövetkezetünk fejlődését... Én megmondtam a magámét, most magukon, a vezetőkön a sor. Gondolkozzanak!... Mielőtt azonban összedugnák a fejüket és döntenének, külön-külön mindenki vessen számot önmagával! jegyzetfüzetét a táskájába csúsztatja, belerázza magát a felöltőjébe, aztán sor­ra kezetráz mindenkivel. Nagyot mozdul Valkó Péter ádámcsut­kája: — Csak nem akarsz most, éjfélkor el­menni?... Ebben a szurok sötétben hat kilométert gyalogolni az állomásra?..,­— Miért ne? — mosolyog Krnosík. — A nem kívánatos vendégnek jobb, ha mi­nél előbb távozik... Meg aztán az egész­ségnek is jót tesz egy kis éjféli séta... Ezalatt Bognárhoz ér a kézfogással Kr­­nosík érzi, hogy Bognár most inkább a fogát hagyná kihúzni, mint hogy kezet­­fogjon vele. A feléje nyújtott kezet mégis elfogadja. Krnosík mélységesen elkomolyodik: — Semmi más nem esett rosszul Bog­nár bácsi, csak az az egy mondata, hogy havi kétezerért semmi mást nem teszek, csak hónom alá vágom a táskát és fut­­kározok.., Elhiheti, nem grófi ágyban, születtem... Én is szántottam, vetettem, arattam, kapáltam, szőlőt metszettem, habár apámnak egy taipalattnyi földje, sem volt... Azért nekem is van valami közöm a földhöz, ha mos“: nem is túrom. Az apám senki, semmi ember volt, má­sok lábakapcája... A németek hatfelé fűrészelték egv fűrésztelepen, mert nem vallott... Talán egy kicsit az ő halála is hozzájárult ahhoz, hogy a maga fiából mérnök lehetett... Jó éjszakát! Krnosík csendesen húzza be maga után az ajtót, mégis úgy tűnik valamennyiük előtt, mintha ágyú dördülne az éjszaká­ban. Az órára pillant. Szaladnak, futnak a percek és sem a Laci nem jön, sem az anyja. Pedig ö el szeretne menni a mo­ziba. Délután jelentette a hangszóró, hogy estére a Szakadék című filmet ve­títik az Iskolában. Az ablakon keresztül látta Is a járási vándormozi autóját; hogy megérkezett. A tűzhelyben pattog a tűz, egy fazék­ban gőzölve forr a víz. Haragosan a spar* 1?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents