A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-08-19 / 33. szám
r'íoe£y//sz/ssie//ef/e/e Gavtril Gryzlov: Az eljegyzés örökre elmarad MÄJÜS Tegnap múltam tizenhét évest... A kórház ablaka mögött májusi éjszaka, valahol csendesen rádió szól, mintha távolról szanllna az ének. Vagy csak hallucináció? A sarokban fehér ágy és a villanyégő homályos fénye, mint kifejezéstelen szürke árnyék fekszik a lány arcán, akinek a tudata elszökött az eszméletlenség rémes szférájába. Talán egy hete, hogy egy fiú és egy lány jött a taxiállomásra az ostravái szálló elé. Megnézték a kocsikat és megkérték a Warszava sofőrjét, vigye el őket Cesky Tesíube. Előre fizettek. Tesinben bementek a szállóba. Pár perc múlva azonban visszatértek, és az ifjú így szól*, a sofőrhöz: — Egy igazgatónak kellett volna várni bennünket Bratislavából, de elutazott Zsolnára. El vinne utána? Becsületesen tárgyaltak, a sofőr Indított. De az igazgató Zsolnán sem volt. A fiatalok bementek a postára és húsz perc múlva azzal tértek vissza: — Az igazgató Tátralomnicon van. V m vinne fel bennünket a Tátrába? Nincs nálam ugyan annyi pénz, de az igazgató majd kifizeti... A Warszava elrobogott a Tátra felé. Estébe hajlott az idő. A fiatalok csendesen beszélgettek a hátsó ülésen. A sofőr bizonyára a családjára gondolt, mert az egyenes úton beletaposott a gázpedálba. — Elegendő benzinünk van? — kérdezte a fiú Miklós előtt. Negyven liter benzint vettek a pumpánál és továbbmentek. Egészen besötétedett. Előttük a kígyózó országút, felettük a csillagos éjszaka. — Akarsz valamit, kislányom? — kérdi csendesen a főorvos. A szempillája megremeg. Fájdalmas, monoton zokogás hallatszik. Vajon az álmok milyen fantasztikus világát járja? És az orvosok vissza tudják-e hozni az életbe? Az éjszakai Poprádra nedves májusi hó hull. Idén az időjárásnak különös szeszélyei vannak. Valahol csendesen rádió szól, mintha távolról szállna az ének. Vágy csak hallucináció? Ezen az estén Janovsky főorvos kézmosás közben arra gondolt, hogy végre valahárc az operációs nap is véget ér. Ä műtőben az utolsó beteg fekszik. Egészen könnyű eset. Egy óra múlva a sebészek mehetnek haza. Talán ő is eléri az autóbuszt. — No, hozzáfogok! — motyogta magában és letette a töurütközőt. A földszinti folyosón azonban szokatlan zaj támadt, a rohanó lábak döngéséből is kivehető volt, hogy valaki energikusan rendelkezett: — Azonnal fel a műtőbei Kirohant a folyosóra. Orvosok, ápolónők és néhány idegen két mozdulatlan test fölé hajoltak. A csinos magas fiú már nem lélegzett, a csinos alacsony lány kék blúza pedig csak nagyon ritkán mozdult, percenként talán háromszor. — Mi történt? — Mérgezés. — Öngyilkosság? — Ogy fest 3 dolog. — Kik és hová valók? — A fiú, Ján Maráky tizenkilenc éves, Bratislavábah lakik. A lányról nem tudunk isemmjt, nincsenek iratai. J'andvsky i doktor az utolsó szavakat már nem hallotta. Bement a műtőbe. A folyosón leesve ottmaradt a fehér figurákkal mintázott fekete selyem sál, amelyet a szél odasodort a rendőrtiszt lábához. Felvette a hideg selymet. — Gyerekek ... milyen gyerekek! Tegnap múltam tizenhét éves ... — Nem muszáj jelelni, lányom, nem muszáj, nyugodjál csak! Nagy csillogó szemek tévelyegnek a szobában. Egy pillanatra találkozik a tekintetünk. Azt mondják az orvosok, hogy nincs tudat a szemében. — Nincs magánál véletlenül aszpirii? — kérdezte a lány a taxisofőrt, amikor á‘haladtak Sírban. Nem volt. Pár perc múlva — Svit előtt — a lány kérte, hogy álljon meg. — Nagyon rosszul vagyok. A sofőr egy kisebb dombon megállt. A lány kiszállt a kocsiból. A sofőr együttérzőn nézett rá ... Ekkor hátulról vasrúddal keményen fejbevágták. A szeme elsötétedett, az agyát szédülés hulláma borította el, a lába lecsúszott a fékről, az autó elindult. Aztán még egy ütés — aztán még egy — s ötven méter után az autó belerohant egy kilométerkőbe. Az összeütközés ereje mindkettőjüket kidobta a kocsiból. Közben a sofőr kicsit magához tért. Verekedni kezdtek. Majd a Svií felöl feltűnt egy autó. A fiú rögtön elengedte a *axist. — Mi történt? — kérdezte a sofőr, miután kiugrott a kocsijából. — Karamboloz*.ak? — Mentsen meg tőle, hiszen ez gyilkos, meg akart ölni! — kiabált a taxisofőr. — Ne higgyen neki! — szólt nyugodságot színlelve a fiú. — Felborult és most ki akarja beszélni magát. Most megállt mellettük egy Wartburg, és négy utasa kíváncsian nézte a furcsa •jelenetét. (Folytatás a 10—11 oldalon) Prelúdium: Dubay Az élet éneke címft ciklusból. JURA] PAOO: Nyár Ismerős ez a sebes változás. Alszik a tej. Tömény a lég zamatja. ' Kilép a kiskapun egy-egy kaszás. Puttony mozog, méhész-ujj nyúl a kasba. A kikeleti nyüzsgés lusta már. Lomhább a felnyúlt asszony ölelése. Várattam, vendégként köszön a nyár. Oj ember-drámát gyújt a tüzes égre. A múlékonyság titkos messzeség hívása lett. Csábít a déli tenger. A trópusokra szúllnál gólyaként, s hajón térnél meg, kávéval, selyemmel. Selymet hoz Indiából gyors hajónk s nehéz brokátot álmunk asszonyának; kik otthon kékes füsttől fonnyadok, 1 illattal jóllakni a rétre járnak. Régi ismerős e változás neve. Tekergő kígyó ifjú szenvedélyed. S a vonalablak: várrom kerete. , látszik a nyár, mint roppant mese lények, _ J Így ábrázolják; karja gömbölyű, lábánál kéve, sarló nő a kézből. Lám, lehajtott a gyögyharmatos jtí a mezítlábas leány lépésétől. A nyári vidék bájos paraszt-nő. ízmos combjára gátak vize omlik. Keble a várdomb, ég jelé törő. Folyó nyújtótik töltéstől a dombig. Kévehordással múlik hétre hét. Ha majd vasárnap nyelvünk mézre vágyik, megdézsmáljuk a medve készletét, jó :iyom vezet már erdei lakáig. Fordította: Veres fánoa 9
