A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-08-12 / 32. szám

Kedves Fúbry elvtórs! A Csehszlovák írószövetség magyar szekciója jó egészséget és sok sikert kíván további munkádhoz 65. születésnapod alkalmából. Tudjuk, hogy munkásságod felbecsülhetetlen a cseh­szlovákiai magyar irodalomban Korán felismered, hogy a jó irodalmi műnek teljesíteni kell a kor parancsát, ki kell fejeznie a nép vágyát, elképzelését a jövőről, a munkásosztály oldalán kel harcolnia a kizsákmányo­lástól mentes társadalom megteremtéséért. írásaid egy életen át íróra, olvasóra egyaránt forra­­dalmasílóan hatottak. Ma, 65. születésnapodat ünnepelve mindanuyian mű­vészi és eszmei tisztaságú műveidre, könyveidre, tanul­mányaidra, töretlenül példás írói pályádra, az európai viszonylatban kiemelkedő antifasiszta harcosra gondo­lunk, aki a legsötétebb napokban sem rettent vissza az emberiséget megszégyenítő fenevadak leleplezésétől. Toliadhoz, eszméidhez máig hű vagy, a felszabadulás után is tovább folytatod megkezdett munkád, éberen figyelsz, figyelmeztetsz a neofasizmus sötét erőire és ifjúi hévvel kitartóan harcolsz a békéért. Elemző és mélyreható kritikáid nagy segítséget je­lentenek számunkra alkotómunkánk kibontakozásában. Hatvanötödik születésnapodat ünnepelve az a kíván­ságunk, hogy még nagyon sokáig meríthessünk erőt, hi­tet munkánkhoz írásaidból A Magyar szekció vezetősége port-anyagot gyűjtöttem az üzemekben és a falvakban, a munkások és a parasztok gyak­ran érdeklődtek Fábry iránt. Oly meghitt, bensőséges volt a hangjuk, mintha legkedve­sebb fivérük hogyléte tránt érdeklődtek volna. Ebben az érdeklődésben szeretet volt. Jellemző, hogy főképp az Út­ban megjelent írásaira emlé­keztek, felejthetetlenül beléjük vésődött az az ostorozó hang, amellyel Fábry leleplezte a régi Csehszlovákia kizsákmá­nyoló urait, és amellyel fel­tárta az imperializmus kegyet­lenségét és rothadtságát. Ez a magatartás már azért is mélyen megindídott, mért pon tosan megegyezett azokkal az élményekkel, amelyeket Fábry Zoltánnal kapcsolatban szerez­tem. Gyakran évek múltak el, hogy nem láttam, de érdeklőd­tem iránta és mindig megtud­tam róla valamit, ami üzenet­ként hatott. A második háború kitörése előtt egy-egy előadá­son találkoztam vele zsúfolt termekben. Ha ő volt az előadó, e terem rejtélyes módon mindig zsúfolt volt, a hallgatóság figyelt, les­te minden szavát, én is lestem. Utána megvártam, mfg a te­rem kiürül. Ilyenkor kezet szó-Az örökifjú FÁBRY ZOLTÁN Régi jegyzeteim közt kutatva bukkantam rá erre a rövid cikkre, amelyet öt évvel ezelőtt írtam. Hogy miért kallódott nálam ily hosszú ideig ez a kis lírai hangú írás, arra ma már pontosan nem emlékszem. Es ez így jú. Az emlékezet is véd, csak azt őrzi meg, ami jú, ami egészséges, ami elősegíti az al­kotás. Az írásból mindössze néhány sort hagytam ki, a lé­nyeg — Fábry Zoltán iránti tiszteletem és hódolatom — vál­tozatlanul megmaradt, és ma, hatvanötödik születésnapján ugyanolyan időszerű mint volt öt esztendővel ezelőtt, ezért közre adom. SZABÓ BÉLA: Szombaton reggel 8 órakor szálltam fel a repülőgépre, amely Bratislavából Kassára vitt, Stósz felé, hogy megláto­gathassam Fábry Zoltánt, 60. születésnapján. Az egész úton minduntalan azt éreztem, hogy igen komoly tartozást kell most lerónom, mert otthonában ed­dig még nem látogattam meg. Türelmetlenségemben arra gon­doltam, ha most történetesen nem állna rendelkezésemre re­pülőgép vagy vasút, akkor gyalog kellene megtennem ezt az utat, hogy e jelentős na­pon megszoríthassam a hűsé­ges tollforgató kezét, és erőt, egészséget kívánjak neki mind­azoknak a dolgozóknak a ne­vében, akiknek a jólétéért tán­toríthatatlan hittel és törhe­tetlen meggyőződéssel harcolt. És mindjárt azt is hozzá kell tennem, hogy a dolgozókon nemcsak a magyar, hanem a szlovák dolgozókat Is értem, mert az Éhség-legenda szerző­je, nemzetiségre való tekintet nélkül, egyfajta meggyőződés­érdekéért, mindenfajta kizsák­mányolás ellen. Fábry Zoltán sosem volt köz­napi értelemben vett politikus, de soha egyetlen cikket le nem írt, amelyben politika ne len­ne, amelyben igazságszeretete, a népért és a népekért való aggodalma ne érvényesülne. Újságcikkei sosem voltak olyan tiszavirág életű írások, amelyek kedden íródtak, szerdán pedig hervadtak és szürkék voltak. Ha az ember Fábry irodalmi vagy fasisztaellenes cikkeit böngészi, az a benyomása, hogy egy nagy folytatásos mű egy­­egy részét olvassa. Minden írá­sa alapjában egyfajta anyagot képez, minden szaván és so­rán szinte átizzik az a meg­alkuvás nélküli magatartás, amely négy évtizedes munkás­ságát egységbe gyúrja és mon­danivalóját hitelessé teszi. Vannak, akik Fábrynál kifo­gásolják, hogy kifejezésmód­ja néhol homályos, mégis me­rem állítani, Csehszlovákiában egyetlen magyar író nem fe­jezte ki magát olyan egyértel­­telműen, mint Fábry Zoltán, egyetlen fró mondanivalójának nem volt olyan visszhangja mint éppen az övének. Amikor évekkel ezelőtt ri­rított, néhány szót váltott ve­lem, főleg bátorított, hogy ír­jak... írjak... Egyébként nagyon keve­set beszéltünk egymással, de set beszéltünk egvmással, de a kézszorítása kellett, múl­hatatlanul szükségem volt a bátorítására, mert ő volt a példakép, írói magatartást tő­le tanultam. Noha az életem­ben sok írót, költőt ismertem meg, akiket rendkívül tisztel­tem és becsültem, egyetlenegy sem volt rám olyan hatással, mint Fábry Zoltán. Tőle tanul­tam meg, hogy a művészet .lé­nyege a szenvedélyes és bá­tor igazságszeretet. A szenve­dély és bátorság annyi élmény­anyaggal szövi át és annyi hév­vel csiszolja az igazságot, hogy művészetté érlelődd általa. Félreértések elkerülése vé­gett hangsúlyoznom kell, hogy Fábry ezt sohasem mondta ne­kem, de megalkuvás nélküli magatartása erre tanított. Ar­ra azonban határozottan em­lékszem, hogy Kassán, első találkozásunk alkalmával, ami­kor kézirataimat megmutattam neki, azt mondta nekem, hogy „csak az igazságot írja". Ezt a jelszót azóta is úgy hordo­zom, mint valami amulettet. Ha e jelszóról megfeledkez­tem, akkor annak árát a mű sínylette meg. Ezért van az, hogy ma is, ha egy művel el­készülök, akaratlanul is arra gondolok, mit szólna hozzá Fábry Zoltán? Minderre a repülőgépen gon­doltam, természetesen az is eszembe jutott, hogy írói pá­lyámon hányszor, de hányszor segített át a nehézségeken ... Mindezt átszőtte az aggodalom, a féltés, hogy beteg, talán nem is fogadhat. Szerencsére, mi­helyt átléptem Fábry ot honá­nak küszöbét, aggodalmam gyorsan elpárolgott. Noha ágy­ban feküdt, olyan jókedvű volt, mint egy gyermek, akit szerető gonddal vesznek körül. Rengeteg virág, ajándék jelez­te, hogy ezen a napon sok iő­­barát gondol rá. Táviratok, le­velek, jókívánságok tömege ér­kezett hozzá az ország min­den részéből. Akkor adták át neki a Központi Bizottság le­velét is. A kezében tartotta, és miközben olvasta, látni lehe­tett rajta, hogy komoly megin­­dultsággal és zavarral küzd, úgy tetszett, mintha abban a pillanatban mérlegre tenné éle­te egész munkásságát. Ez a megindultság és zavar azon­ban később általános derült­ségben tört ki. Az történt ugyanis, hogy a postás megrakodva érkezett és ez nagyon is érthető volt, mert mi sem természetesebb, minthogy a könyv rajongója ezen a jelentős napon is köny­vet kap. A postás otthonosan mozgott a szobában, látni le­hetett rajta, hogy gyakori ven­dég. Átadta a küldeményt, ugyanakkor átnyújtott egy nyomtatványt aláírás végett. Fábry Zoltán aláírta a nevét és amikor a dátumra került a sor, szórakozottan a követke­ző kérdéssel fordult a postás­hoz : — Hányadika van ma? A postás néhány másodper­cig szinte megdöbben ten hall­gatott, majd jókedvűen a ven­dégekre mutatott. — Mit gondol, miért érkez­tek a vendégek? Hangos derű volt erre a vá­lasz. A vendégekkel együtt Fáb­ry is nevetett. Úgy érezte ma­gát, mintha valamin rajta kap­ták volna. E halvány nevetés­ben Fábry Zoltán egész lénye tükröződött, a hatezer kötetes könyvtár birtokosa, akinek em­lékezete oly csalhatatlan, hogy most is pontosan tudja, melyik könyv hol fekszik, mégis a hatvanadik évfordulón megfe­ledkezett saját születésnapjá­ról. Ha azonban meggondoljuk, hogy Fábry Zoltán azok közé az emberek közé tartozik, akik­nek szelleme az évek folya­mán állandóan csiszolódik, és lényét mindig is a fiatalság heve tartotta fogva, nem lehet csodálkozni azon, hogy meg­feledkezett hatvanadik szüle­tésnapjáról. 10

Next

/
Thumbnails
Contents