A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-08-12 / 32. szám
sk or/#/&$/#ge/fé%/e/e. üdvözlő sorok Fábry Zoltánhoz Népek, nemzetek irodalmának történetében alig, vagy egyáltalán nem találnánk példát arra, hogy a kritikus műve, illetve a tanulmányíró munkája könnyet fakaszt az olvasó szemében. Úgy tudom, hogy a könnymirigyek leghatalmasabb ura az író. a bonyolult s leginkább szívre ható történetek mesteri kezelője, és soha nem a kritikus. Egyszer azonban saját magam győződtem meg az ellenkezőjéről. Nyár elején történt, a postás teejtette ládikónkba a Magyar irodalomtörténeti Társaság folyóiratát, az. Irodalomtörténetet. Az 1959-es évfolyam második száma volt. Belelapozom és a 17L oldalon a Fábry Zoltán nevével találkozom. Alatta a tanulmány címe : Móricz Zsigmond és kora. Mi volt a nagyon hatásos mottó? Ha jól emlékszem, mőriczi idézet a befejzetlenül maradt Rózsa Sándorból, hogy: „mer a szögény is embör“. A tanulmány a két nagy író, Ady Endre és Móricz Zsigmond barátságáról szólt. Az nem lepett meg, hogy olyan nagyszerűen kiválasztotta a magyar irodalom két nagy alakjának felfogását, személetét híven tükröző mottót, az ady-móriczi nagy felismerést: „mer a szögény is embör“, hiszen tanulmányát is arra a gondolatra építi, hogy Móricz Zsigmondnak a szegény ember — minden, s ennek bizonyítására az írót idézi: „A szívem hasad meg, mintha vérrokonom lenne, ha igazi szegénységgel találkozom“. Az lepett meg. hogy szinte csodálatot kiváltón, ismeri Móricznak minden sorát .. Én is elég jól ismerem századunk eme nagy írójának életét és műveit, Boldog emberét. Légy jó mindhaláligját. Erdélyét vagy Rózsa Sándorét nem is tudom hányadszor olvasom már, szeretem Ady verseit is, hiszen ha úton vagyok, úgy hűjtatom táskámba a kötetét, mint papok a bibliát. Hát ennek á ké* fényes csillagnak a rokonságáról, testvériségéről. barátságáról írt Fábry Zoltán az ötvenkilences Irodalomtörténetben az ötkßtetes szlovák nyelvű Móricz Zsigmond kiadás bevezető tanulmányaként. Belekóstoltam a tanulmányba ebéd után, hogy olvasok legalább néhány jercet, aziitán sietek munkába, de kár volt belekezdenem, nem tudtam ugyanis abbahagyni. Kiléptem az ajtón és az Irodalomtörténet is jött velem. Tartottam a tenyeremen a folyóiratot, úgy vittem magammal, és legszívesebben rikkancsként kiabáltam volna. — Emberek, ezt mindnyájan olvassátok el! Ilyen forrón lüktető, líraisággal fűtött tanulmányt még nem írtak Móriczról és az Adyhoz fűződő barátságáról ! Annyira lekötötte figyelmemet a tanulmány, hogy fel sem emeltem a szemem, csak mentem végig olvasva, lelkesülve a Malinovszkij úton az Oj Ifjúság felé... És olvastam, szívtam magamba a „mer a szögény is embör“ mottó alatt gyöngyöző sorokat. Nem tudom, mi történt velem, talán a lelkem volt már nagyon szomjas a betűkre, de valósággal hörpöltem magamba a Móricz—Ady barátságáról szóló tanulmány súlyos mondatait. Ha az ember hirtelen lelkesül, talán túlzásokra is hajlamos , de én akkor úgy éreztem — olvasva-lelkesülve — a Malinovszkij úton. hogy nálunk Szlovákiában. Stósz fürdőn született meg egy magánosán élő, de a vjlág dolgaiba sűrűn bele-bele kiáltó tró tollából az egyik legnagyobb magyar tanulmány ! Úgy éreztem akkor hogy Stószon kapott értelmet és igazi hangsúlyt Móricz Zsigmond és Ady Endre barátsága! És a Malinovszkij út végére érve azt veszem észre, hogy könnyben úszik a szemem. A két nagy író barátsága mögé felvázolt magyar szegény nép sorsa és tragédiája könnyet fakasztott a szememben. Ha akkor történetesen szemben jön velem a szerző, Fábry Zoltán, és kezetfogunk, talán az lett volna hozzá az első szavam : — Nincs nagy tanulmány nagy szív nélkül I (Acs J.) Kiss Sándor: Litográfia Gál Sándor: Tenger Kortársaimnak küldöm Sok huszonötéves él még rajtam kívül. Ha egymás mellé állunk, tenger keletkezik. Tenger, amely az Unáltól a Sziklás Hegységig érj Nagyobb lesz, mint az összes óceánok. Ha háború lenne, mi halnánk meg legelőször. De a tenger akkor is megmaradna. Csak vörös lenne, vörös, tüzes és párolgó. Ha háború lenne, tengerré nőne a vérünk, És belefulladna a világ. De lehet,,hogy az atombombákban élő szörnyű sugarak Színtelenné őrjítenék a vért, s hamuvá perzslnék a húst. Nekem, s rajtam kívül minden huszonötévésnek Ezért kell kiáltani, ezért kell szeretni Egymást s a földet: Hogy a vér piros maradjon, Hogy a hús, hús maradjon, hogy a csók. csők maradjon, hogy az ember. Ember maradjon! Ezért kell- kiállni és kiáltani Huszonötévesek! 9
