A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-06-17 / 24. szám
szitási ferenc neved szétkiáltom Mellemre szállt a csend esti varázsa Csókod helyett emléked hozta el, S míg sziircsöli a holdfényt az esti pára, Nem lel szívem önmagára, Bár csittít az akarat s erőt lehel, Klára, neved szétkiáltom az éjszakába. Meghúzom magam mint sarokban a fény, Béke-hittel leng árnyam a falon, S bár erő-csomóm megkínzott tenyér, Belém a harcok tengerárja fér, S lázadó szívem örök csatába von, Klára, míg neved szíveddel fel nem ér. JOZEF KOSTKA RAJZA leségét az a rettenetes csapás érte, nemigen járt templomba. Az utóbbi két évben meg tényleg csak húsvétkor, meg karácsonykor látta a templom belsejét. Meg is szólták érte az emberek, de ő vajmi keveset adott az effajta szóbeszédre. Azt tartofta, ő csak attól függ, aki neki a kenyeret adja, már pedig az egyedül két dolgos karja. Mint minden más, a vasárnap Is elérkezett. Készülődött akár egy vőlegény, kente-fente magát, fekete ünneplőjét öltötte magára, a felesége meg is jegyezte, hogy tán csak nem temetésre készülődik. Az emberek, mintha azt kérdezték volna tőle a szemükkel, mi történt veled, Bognár Józsi? Annyi idő után mi hozott el újra a templomba? Szólni azonban senki nem szólt. Bognár kissé kényelmetlenül érezte magát, de azt inkább a meglehetősen rég v'selt ünneplőjének a szorítása okozta: majd szétfeszült a hatalmas termetén. Ogy helyezkedett el a padban, hogy feltűnés nélkül — mert feltűnést azért mégsem akart kelteni — jól szemmel tarthassa Margitét. Gépiesen mormolta az imákat, letérdelt, felállt, keresztet vetett, újra térdelt, mint a többi hívő, de folyvást odatekintgetett az asszonyra. Egyszer csak megmozdul az asszony büszke tartásé feje, fordult lassan mint a nap járása, és szemének huncut fényét a férfira vetette s ajtkán alig észrevehető, apró mosoly jelent meg. A félhomály elnyelte e röpke mosolyt, az óvatosság visszafordíttatta az asszony felét. Bognár József ügy érezte, hogy felhő csúszott a napra és lehunyta szemét a világ, de az előbbi fényesség melege még mindig ott égett a mellében Váratlanul furcsa gondolata támadt. Bizonytalankodó érzés hatalmasodott el r^ta: hátha nem is ránézett, hátha valaki másra!? Óvatosan, hogy gyanút ne keltsen, összehúzott, vizsgálódó szemmel nézett szét maga körül. Senki olyan nem ült a közelében, akit gyanúba foghatott volna, de a bizonytalanság dongója már a fülébe telepedett és tovább zümmögött. Olyasmiket zümmögött a fülébe, hogy mit gondol, Bognár Jóska, talán a tízegynéhány évi özvegység alatt érintetlenül hagyták azt a kívánatos asszonyt? Talán az ő ötven esztendejének tartogatta magát? Talán másnak nincs szeme, talán másnak víz folydogál az ereiben? Talán megbolondult, vagy mi a szösz történt vele!? Térjen észre, amíg nem késő! Bognár homlokát kiverte a veríték. Gondolatai keservesen kínozták, szorongatták a torkát. Ingén ki kellett gombolnia a legfelső gombot, mert úgy érezte, hogy menten megfullad. „Istenit a fejemnek!” — szállt magába elkeseredett haraggal. — „Rosszabb vagyok, mint húsz éves koromban voltam!” Jakab Margit mintha csak megérezte volna Bognár szenvedését, ismé‘ egy halvány mosolyt küldött feléje. A legjobbkor érkezett, mert Bognár Józsefet nagyon gyengítette az elkeseredése. Mármár azon volt, hogy feláll és a mise kellős közepén kifut a templomból, de tán még a faluból is. Az újabb mosoly azonban némileg megnyugtatta. Az orgona búgása betöltötte a fülét, s az ének szárnyra kapta Bognárt. Felszabadultan fújta ő is, miközben szemével a büszkén ülő asszonyt simogatta. Június végén — közvetlenül az aratás megkezdése előtt — szövetkezeti taggyűlést tartottak az iskola tantermében. Művelődés! othon hiányában nincs alkalmasabb helyiség a gyűlésezesékre, így az iskolába szorul minden, pedig a tanulókra nézve egészségtelen a dolog, mert úgy befüstölik a dohányzók, hogy alig látják egymást gyűlés végén az emberek, s hiába szellőztetés. A múltban jól sikerültek a gyűlések, már ami a tagság megjelenését illeti. Ugyanis a meg nem jelene tagtól egykét munkaegységet levont a vezetőség, így aztán Inkább elmentek a gyűlésre, mintsem hogy levonják a keservesen ledolgozott munkaegységet. Kissé erőszakor rendelkezés volt ez annak idején á vezetőség részéről, de hasznosnak bizonyult. A gyűlések rendszerint viharosak — főleg fegyelmezetlenek — szoktak lenni. Mindenk! mondta a magáét, ha kapott rá engedélyt, ha nem. Az utóbbi időben ezen a téren is javulás állott be, ami nagyrészt Krnosiknak az új járási instruktornak köszönhető. A gyűlések viharossága rendszerint abban nyilvánult meg, hogy a tagság szidta és támadta a vezetőséget, hogy ők atyaúristenek a faluban, az Ujjúkat se mozdítják, csak parancsolgatnak, meg a nadrágjuk ülepét koptatják az irodában. Bognár Józsi meg Jakab Margit is szorult a kisméretű padban. A zivataros délután, óta még nemigen találkoztak, kivéve a vasárnapi szentmiséket, meg egyszer világos délben az üzlet előtt váltottak pár közömbös szót. Akkor is inkább a szemükkel beszélgettek, mintsem a szájukkal. Azon a gyűlésen Is, úgy j$ Tizenegy óra tájban már befejeződött az aratási és cséplési munkálatok megszervezése. Ogy ahogy mindenki tudta a helyét és kötelességét. {Folytatjukl 13
