A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-05-06 / 18. szám
HENRI ALLEG: TftHM RPZSEZAIR, Magányos, éles kiáltás hasít a csendbe és valamennyiünket felriaszt. Valóban hallottuk, vagy csupán álmodtuk? Mind a hárman dobogó szívvel állunk a sötét cellában, s a kiáltás — a halálba induló embe r testvéreit hívó szava — egyre szól. Nem halkul el, hanem beleolvad, beburkolódzik száz más hang melegébe, a halálraítéltek köszöntik társukat, szívettépő búcsút vesznek tőle a guillotine előtt. Az egész börtön csatlakozik hozzájuk s a lárma oly fergeteges haraggá és izgalommá fokozódU, hogy azt lehetne hinni, a kövek még akkor is tovább reszketnek, amikor a za) hirtelen elül Az őrök felrántják szalmazsákjáról az elítéltet. Nem aludt. Senki sem alszik ezekben az órákban a „HI”-k osztályán. Hetek, hónapok, talán évek óta várta ezt az éjszakát. S most eljött. A foglyot elhurcoló pribékek és őrök csizmadobogásán áthallatszik néhány szó, amelyet majd reggel ismételgetünk. A megbilincselt fogolynak, akit tízen is rángatnak s igyekeznek torkára forrasztani a szót, sikerül az ottmaradók, a kát hátsó cella felé fordítania a fejét — ezek f lakói a rácsokba kapaszkodva figyelik távozását. Odafordul a mi zárt ablakainkhoz és még egyszer felkiált: — Bocsássatok meg, testvéreim, ha valamikor megsértettelek, vagy megbántottalak benneteket... Nagy az Isten! Éljen Algéria! Éljen a függetlenség! — Tahia el Dzsezairl , Válaszul kiáltozásainkra, hirtelen fel- SZABÖ ERZSÉBET rajza tör a nők vad és félelmetes éneke — himnusz az algériai nép szenvedéseiről, áldozatairól és küzdelmeiről, hódolat a mártír előtt. ,Ez a hódolat kíséri egészen a vesztőhelyig. Az őrjöngő, zokogó asszonyok ajkáról úgy szakad fel az ének, mintha minden hangot vérző szívükből tépnének ki. A tiszta, világos szavak, amelyek a távolság ellenére is jól érthetők, felverik majd a faion túl az álomba merült sikátorokat, kint Kaszbahban is jelentik, hogy ma éjjel a halál arat a Barberousse-börtönben. Még egy utolsó kiáltás: .„Tahia el Dzsezair!” — és utána csend, de az a csend ezernyi visszafojtott sóhajtól terhes Gondolatban követjük a halálba menőt, mintha ily módon meghallhatná suttogásunkat; követjük végórájáig, amelyet nem felejtünk el soha. Minden másodperc növeli szorongásunkat, akárcsak minden lépése, amelyet a halál felé tesz ... Most odaér az irodához... Bizonyára kinyitják a rácsot... Kilép... Már az udvaron van. Ott áll a gép, jobboldalt, ahol a cementlap van, amelyen a vizsgálati foglyokat szállító börtönautó szokott megállni. Sokáig tart, nagyon sokáig. A rácsok halvány visszfényétől barázdált, csendes cellánkban szinte halljuk, mint lüktet a vérünk. A csapból lehulló minden csepp víz olyan gyötrelmes, mint valami szentségtörő zaj. A bejárat mellett felbúg egy motor, majd egy másik. Becsapódnak a kocsiajtók, Indulnak az autók, a motorkerékpárok. Az „igazságosztók” eltávoznak. Bevégeztetett. Nyirkos hajnal borul a vasrácsokra. Az őrök, akik távol voltak, amikor a búcsú és az énekszó visszhangzott mindenütt, visszatérnek a folyosóra... Pou... aki rendszerint az irodában szokott tartózkodni, odamegy a 24-es cellához és minden ok nélkül puszta kedvtelésből — rájuk rivall: — Elég volt! Mindenki a szalmazsákokra !... Megértettétek ? Az éjszakai tüntetést holnap büntető rendszabályok torolják majd meg. Virrad. A műezzin imáját zengi s ma reggel úgy hallgatják, mint a gyászéneket. A kávét hordó „napos” végigszalad kannájával, mögötte pedig az őr beszól mindegyik zárkába. — Kell kávé? — Nem! Mindenütt ugyanaz a válasz. Főjek jelennek meg a kisablakban: Lakdar megviselt arca, az egyiptomi nyírott feje, a partizán kerek ábrázata. Jusszef a 24-es cellát hívja: hangja olyan halk, mintha egy halott házában suttogna — Ki távozott el? Soha, senki nem beszél sem „halálról”, sem „kivégzésről”. — Még nem tudjuk a nevüket. Három testvért vittek el. A válaszoló kinyújtja karját a rácson keresztül, s felemeli három ujját. Olyan halkan beszél, hogy sokan nem hallották de mindenki látja a három ujjat. Amikor eljön az étkezés ideje, visszautasítjuk majd a csajkát. így megy ez egészeu másnapig; így tiltakozunk közösen a fogságba esett harcosok kivégzése ellen. Az arab „köztörvényesek” java része szintén részt vesz ebben az akcióban, hogy kifejezésre juttassa együttérzését a politikaiakkal, i Egy két őr megérti forró áhítatunkat és maguk is hatása alá kerülnek. „Csikorgó” miközben kinyitja a lakatot, titokban ránk villantja a tekintetét és a foga között sziszegi: — A háború ... szörnyű dolog! Mások közömbösek, vagy pedig szükségét érzik, hogy dacoljanak a rájuk nehezedő, súlyosan feszülő, néma ellenszenvvel. A szokottnál bőségesebben ontják a trágárságot, az otromba tréfát — mindez a némán gyászoló foglyok arculcsapása Az egyik ilyen alak, akinek pirospozsgás, pufók arca almához hasonlít, s furcsán félre görbült állával és szájával egy kissé Michel Simonhoz, a színészhez társonlít, erőltetett nevetéssel odaszól társainak: — Mondd már, nagyszerű: nem zabáinak! Tiszta megtakarítás a börtönigazgatás számára ... Kevesebb adót fogunk fizetni. A fajgyűlölet megszállottjai részére ünnepszámba mennek azok az éjszakák, amikor a guillotine működik. Kivégzések után zsákjukból szendvicseket, üvegeket húznak elő és isznak, mulatoznak a „kemény fiúk” társaságában, akik számára az algériaiak Kiontott vére csupán étvágygerjesztő. A kórház európai alkalmazottai — csupa „köztörvényi bűntettes“ — szintén lakmároznak. Az egyik módja, hogy megmutassák: ha tolvajok, ha gyilkosok, mégis az urak fajtájához tartoznak, éppoly jól tudnak gyűlölni. Az étel visszautasítása miatt az igazgató megtorlásul eltiltotta a sétát; naphosszat be voltunk zárva. Lefekvés előtt megélénkül az osztály: egyik barátunk találkozott ügyvédjével s most néhány hírt közöl a kisablakon át, de halkan beszél, mert attól tart. hogy a hangos beszéd megbotránkoztatást keltene ma este. A halálraítéltek újabb virrasztásba fognak. Előfordul, hogy két kivégzés-sorozat következik egymás után negyvennyolc órás szünettel, és hírközlő barátunk rájuk gondolt. A halálraítéltek cellájából azonban határozott hang csendül: — Beszélj hangosabban, testvérem és arabul: tudni akarjuk... Mi történik odakint? Ez a lényeg ... Gallért György fordítása 10
