A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-05-06 / 18. szám

Alekszej Szurkov:

18

A kisleány s a katona

Csengeni vágyik a délhevű égbolt.

Rajta tüzszínű csóva fut át,

S tölgyfa tövébe taszítja a félholt Kisgyereket s a poros katonát.

Néz a lövészre panaszteli-pislán, két kicsi karja feléje repül,

S „Bácsika, bácsika! — suttog a kislány — Légy velem itt, ne eressz egyedül!”

Robban az út pora, fönn a magasban Izzva vonítnak a fémrepeszek.

Fölkel a hős komoran, s íme lassan Mozdul a jobb keze; benne üveg.

S míg a robaj szava nő iszonyúra,

— Széles az ív — oda elveti azt.

Fúj. Szeme ég. S jön az új üveg rtjra,

Lendül a szellem, a tűz, a palack.

Olvad a fém, a bokor hamu; reszket S lángol a por maga, fellege rőt.

Függöny a füst, s vele dupla keresztek Lengenek át a tekintet előtt.

Száll a golyó sikítozva-fütyülve Bőszen az ingbe s a csontba hasít.

S már a gyerekre bukik sebesültje:

„Itt maradok veled, édesem, itt.”

Tímár György fordítása

Szovjet

költők

versei

Ladislav Gandl: 0 j kor, tempera 1959;

Vaszilij Szubbotyin:

Az óra

A szárnyasbomba mellettünk esett le,

Az ablak alatt, kint az udvaron,

S rádőlt a házacska a kerítésre,

Csoda, hogy nem lobbant lángra a rom.

Bementeni a volt házba. Nem tudtam

meg,

Hogy ki lakott és él itt egykoron.

Hisz nem maradt ott ép üvegdarabka,

S a romkályhából szállt még a korom.

Fénylő szilánkok marták a gerendát.

S hirtelen egy hang érte fülemet,

Az ingaóra szíve valahol Pontosan és kitartóan ketyegett.

Lelkemig nyíló könnyel és reménnyel Hallgattam a lágy ritmusok sorát: Minden halott volt, de dalolt az óra, Jelezve, hogy az élet megv tovább.

9