A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-04-15 / 15. szám
Hegyeken-völgyeken Gyurcsó István riportkönyve „Álldogálnak a házak, futnak a patakok, patakok partján meg én“ — írja Gyurcsó István a nemrégiben megjelent Hegyeken-völgyeken című útinaplójában. A házak, gyárak, falvak, városok, ugyan ott állanak, ahol az emberi kéz megépítette, de azt már aligha állíthatnánk róluk, hogy változatlanul. Minden nő, változik és beszélő tanúja épülő országunknak. Gyurcsó is egy változó, épülő országról ad hírt riportkötetében. A felszabaduás óta megváltozott az élet az egész országban. Mátyusföldön és Gömörben egyaránt. A rozsnyói négyszögletű főtér közepén az őrtorony még a múlt idők emlékét őrzi, de oldalán a márványtábla a munkásmozgalom hőseinek a nevével már a jelenbe nyúlik, nekünk is üzen. „Értem is haltak itt a hősök“ — jegyzi meg az író. Tizenöt változó és változtató év Vágsellyét növekvő, épülő várossá tette, Bokros Jánosnak a földművesszövetkezet segítségéve! Szilicén új házat adott, a falvak határaiban eltűntek a mezsgyék, s hogy mit jelent mindez, jól tudják azt Lucskán, Szilicén, Marcellházán egyaránt, ahol a lányok, asszonyok a közöset együttes erővel munkálják. Az élet változását és gyorsulását mindenütt követik; hol kisebb, hol nagyobb mértékben, mert hisz maga az élet ezt követeli: „Követelik a szalmatetős, gólyafészkes házak, vadmuharos földek, petróleumlámpák, szértefutő vizek és követelik az emberek“ — olvassuk áz író tollából. Gyurcsó naplószerűen jegyzi fel mindazt, amit időben több mint egy év alatt látott, halott, Gömör falvaiban, itt-ott elvétve a Csallóközben és Mátyusföldön. Kötetét közvetlenné elsősorban az teszi, hogy az életet a hétköznapok valóságán keresztül mutatja be. Nem keresi a kimagasló eredményeket, nem vezeti oly szándék, hogy csak a jót látná meg: szóba áll az utak embereivel, falvak parasztjaival kinn a mezőn, éppen úgy, mint a vezető személyekkel, akik közvetlenül érintkeznek a néppel és legjobban ismerik a valóságot. A kötet érdekes, hisz megannyi vidék, falu emberei váltakoznak benne, akik szavain keresztül az író közvetlen melegséggel szól az olvasókhoz. A kötetből kitűnik, hogy Gyurcsó szereti szülőfaluját, hisz egy egész fejezetet szentel neki. Eldicsekszik jól kereső fiataljaival, de szeretetéből féltő gondoskodás árad, amikor lakóit nagyobb fegyelemre inti girbe-görbe utcáinak az építésénél. Amikor otthon felelevenednek előtte a gyermekkorának emlékei, fájón gondol arra, hogy mint tűzkárosultak koldustarisznyával járták a falvakat, s az iskolában a gyerekek elhúzódtak tőle. Az íróhoz azonban egyformán közel áll Gömör népe is, és ha írásai Itt nem is párosulnak emlékekkel, népéhez való szeretete ezekből is kitűnik. Különösen megkapó itt az a fejezet, ahol a rozsnyói könyvesbolt kirakatát szemlélve, felfedez egy anyja szoknyájába kapaszkodó — nyárszlnű — kisgyereket, aki hiába kérleli anyját, hogy vegyen neki meséskönyvet, mert az soknak találja a könyv, a kultúra árát, s nem vesz fiának mesá6könyvet. Itt kell megjegyezni, hogy a kötet riportjai nem mind sikerültek egyformán, nem egyenértékűek. Érezni, hogy ahol tovább tartózkodott, több, mélyebb élményanyagot gyűjtött, máskor pedig csak átsuhan a tájakon és a valóság felett, anélkül, hogy adna és mondana is valami számottevőt. Ezért a kötet első írásai, meg a szülőfaluja körüli írások jobbak, mint áltálában a kötet második felében levő riportok. Ez pedig annál inkább bosszantó, mert a kötetben nemegyszer kitűnő leírásokkal, hasonlatokkal találkozik az olvasó. Olyanokra gondolok, mint amikor a televíziós antenákkal teletűzdelt házak felett kelepelö gólyákkal beszélget az író, vagy a gicei cigánysoron lakó barna kisgyerek szerencsétlen sorsáról rajzolt képe, mely a költőt versírásra is inspirálta, meg a már említett — nyárszínű — kisgyerek, felejthetetlen emlék marad a kötet olvasása után. Bizony, kár volt sokszor ezeket a sikerült leírásokat, megelevenítéseket az utak és problémák tömkelegével és szerteágazásával annyira szétforgácsolni. Az Érkező tavasszal című riportban több gondolat közvetítése után arról olvashatunk, hogy Gömörnánáson a sok szép porta előtt, a díszes verandaoszlopok körül nincs gyereklárma, a faluban kevés a gyerek. Az író nem pöröl, nem veti ezt a gömörnánásiak szemére, de ezt írja: „Csirip, csirip, dalolnak a fecskék, de a gömörnánási asszonyok nem hallják, Hossúnyelű gereblyéikkel csendesen ballagnak a Hájaljára, hogy a meddő réteket, legelőket meggereblyézzék a tavaszt zöldüléshez. — Virágzanak az almafák Gömörben. Szorgalmas méhek röppennek a kaptárból, hogy zengő repüléssel bejárják a vidéket, gyűjtve, gyűjtögetve, versenyezve az idővel, mert a tavasz hamar nyárba érik, a nyár meg az őszbe: s aki elkési a virágzás idejét, termés nélkül marad.“ Nyilván érthettek belőle a gömörnánásiak is! Ami itt kifogásolható, csupán az, hogy ilyen nagyszerű végső akkordok után Gyurcsó még egy egészen felesleges magyarázkodásba bocsátkozik további útjával kapcsolatban, ami csak rontja, zavarja az írás hangulatát. Ezek után még az a kérdés adódik, vajon mily szándék vezette az írót útjai és riportjainak megírása során? Elsősorban az, hogy bepillantást nyerjen és adjon az említett vidé^ kék falvainak mind kulturális, mint szociális életéről. Hogyan, mi módon párusol a falu szocializálódása lakosainak kulturális életével, mennyit olvasnak, van-e fiatalság, ha igen, mit csinál szabad idejében! Sőt, Gyurcsó érdeklődése ennél jóval szélesebb, ami sokszor terjengőssé, szétesővé teszi riportjait. Célszerűbb és érdemesebb lett volna az egész köteten keresztül csak néhány szempontot követni, illetve azokat kiemelni, s ezek köré csoportosítani a riportokat. Az olvasó közepe felé már elveszti tájékozódását és ezzel érdeklődését is, mert sokszor bizony azt is nehéz megállapítani, vajon melyik vidéken is jár most az író! Gyurcsó riportjai irodalmunkban mégis újszerűek, s nem marad titok az olvasó előtt, hogy írójuk elsősorban költő. Újszerű pedig éppen az, hogy mint költő a riportok elé verseket csatolt, amelyekkel érdemes lenne külön foglalkozni. Mindenesetre ez az újszerűség kellemesen hat az olvasóra, felkelti érdeklődését és színt, hangulatot ad az írásnak. De Gyurcsó írásainak költőisége nemcsak ebből tűnik ki. Nyelvezete szép, stílusa élénk, tele fordulatokkal, hasonlatokkal. Például, amikor első riportjában bevezető helyett kijelenti : „Az előszót elvitte a futó gyorsvonat, én meg itt maradtam... “ jobban rátapintott a lényegre és közelebb jutott az olvasóihoz, mintha bármily hosszú és aprólékos előszót írt volna. Vagy, amikor a maradi gondolkodást pellengérezi ki a falun, röviden ilyen képet nyújt: „Szárnyak helyett a mezsgyekövek nehezékeit aggatják a gondolatra,,,“ Másutt: Féleg kész házak, félig kész emberek!“ Itt, ezeken keresztül valóban író szól az olvasóhoz, és ahol még ezekhez a gondolat mélysége és kereksége járul, valóban sikeresen oldotta meg feladatát az író, irodalmi riportot nyújtott az olvasónak. TANKŰ LÁSZLÓ kulruRÄlis hÍRek • A Schweitzer irodalmi díjat Edita Morris, a Franciaországban élő svéd írónő kapta meg 1961-re Hiroshima virágai című kötetéért. Edita Morris az 50 000 belga frankos díjat a hiroshimai kalóztámadás ma is kórházban sínylődő áldozatainak gyógykezelésére ajánlotta fel. • A hatvanéves Alexander Abuscht, aki 1935 és 1939 között az NKP illegalitásban megjelenő központi lapjának, a Rote Fahnénak volt a főszerkesztője, ma pedig az NDK minisztertanácsának elnökhelyettese, irodalmi-publicisztikai munkásságáért és közéleti tevékenységéért Kari Marx Renddel tüntették ki. • Szovjet-kubai közös produkcióban játékfilm készül a kubai forradalom történetéről. A filmet Mihail Kalatozov rendezi, az operatőr Szergej Uruszevszkij, a forgatókönyvet pedig Jevgenyij Jevtusenko és Enrique Pineda Barnet kubai író írják. A szovjet művészeket nem kell már bemutatnunk olvasóinknak; E. P. Barnetet most mutatja be a világ nyilvánosságának a moszkvai Novoje Vremja. Ezek szrint a kubai társszerző 26 éves és volt már közlegény Fidel seregében; aztán cukorgyári igazgató,, aztán külügyminisztériumi tisztviselő, majd diplomata, majd önkéntes tanító a Sierra Maestra hegységben az analfabetizmus ellen nyitott fronton ... és két kötete jelenik meg nemsokára. Az egyikben a délamerikai népek szabadságküzdelméről szóló verseit teszi közzé E. P. Barnet, a másikban egy drámát, melynek hőse Fidel Castro. • A moszkvai Lenin könyvtárban 22 millió kötetet őriznek. 1913-ban egész Oroszországban 46 millió könyvet tartottak számon; ma a Szovjetunió könyvtáraiban másfélmilliárd kötet van. A Lenin könyvtár olvasótermeit naponként átlag 6300-an keresik fel, akiknek 32 500 kötetet adnak ki, azaz percenként nyolc olvasó jelentkezik a könyvelosztóknál. Ugyancsak naponként 1200 új kötet, 900 folyóirat és 400 napilap érkezik a könyvtárba, amely 4300 más könyvtárral áll kapcsolatban és 1960 folyamán 400 000 kötetet kölcsönzött test vér intézeteinek.. • Hja Ehrenburg önéletrajzinak, az Emberek, évek, élet című nagy műnek az első két kötete egy időben hagyja el a nyomdát a Szovjetunióban, Olaszországban és Angliában. • Bertolt Brecht arabul első ízben a marokkói, rabati színházban jutott a nézők elé. A rabati színház a Kivétel és szabályt adta elő. Petőfi Sándor verseiből őszszeállított kötet jelent meg szovjet Baskíriában Mosztaj Karim fordításában. 14
