A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-04-15 / 15. szám

3v

Hivatásos és műkedvelő színjátszásunk

A Faluszínház magyar csoportjával megerősített Magyar Területi Színház egyre nagyobb szerepet tölt be a szlovákiai magyarság kultrális életében. De ugyanakkor fontos szerepet játszik ebben a munkában a Csemadok is.

Míg mi egyedül a színjátszás fegyverével harcolunk, addig a Csemadok a kulturális munka minden ágazatában tevékenykedik. Míg nálunk a dráma az alapanyag, a Csemadok dallal, tánccal és a szépség kifejezésének sokoldalú megnyilvánulásával szolgálja ugyanazt, amit mi: új embert nevelni a szocialista jövőnek, hazájához hű állampolgárokat nevelni Csehszlovákiának. És ebben a munkában nagyon sokszor segítjük egymást.

Mit adott a Csemadok a Magyar Területi Színháznak az elmúlt évtized alatt? Elsősorban színészeket, színésznőket, szakikádereket. Sok heiven gyengültek meg a Csenjadok-színjátszók sorai, mert a tehetséges műkedvelőkre a hivatásos színháznak volt szükége. S a Csemadok továbbra is neveli és szívesen adja át az utánpótlás*.. Az új színház igazgatója is a Csemadok egyik alapító tagja és vezető titkára, Fellegi István lett. Mit ad a Csemadok ma is! Lelkes közönséget, nézők ezreit, akik sajátjuknak érzik a Magyar Területi Színházat. És joggal. Léva, Komárom, Losonc, Somorja és a többi Csemadok-csoport méltán büszke neveltjeire, akik ma a Magyar Területi Színház színpadán hivatásos színészként a szépet szolgálják és művészi alkotásokat hoznak létre. A gerencséri műkedvelők továbbra is magukénak érzik Ferenczy Annit, vagy a pozsonyeperjesiek Bugár Bélát. S mikor nekik az „Irkutszki történet”.-ben tapsolnak, jogosan büszkék. Mert Valja és Viktor szerepében e két volt műkedvelő színész ma már művészi hitellel kelti életre a szerző által megírt alakokat és alakításukról országszerte beszélnek.

És mit adott a Magyar Területi Színház eddigi működése alatt a Csemadok színjátszóknak? A szakemberek, neves rendezők, Műnk István, Lendvay Ferenc és a többiek keze alatt művészekké formálódott magyar színészeink nem maradtak hűtlenek a műkedveléshez. Nem egy színész járta az elmúlt évek alatt és járja most is a Csemadok-csoportokat, segítve, mindenhol, ahol csak kérik. Rendezni, szaktanácsokat adni, Csemadok rendezői tanfolyamokon előadni mindig szent kötelességünknek tartottuk és tartjuk a jövőben is. Színházunk kitűnően felszerelt és jól ellátott jelmezkölcsönzője bármikor szívesen áll a műkedvelő színjátszók rendelkezésére. A színház dramaturgiája

minden hozzáforduló színjátszó csoportnak szívesen ad tanácsot, kölcsönöz szövegkönyveket és eszmei vonalon is igyekszik a műkedvelő csoportok segítségére lenni.

A színház és a Csemadok egymásra való hatása mindenképpen előnyös mind a színház, mind a szlovákiai magyar műkedvelő színjátszás szempontjából. Ezeket a kapcsolatokat tovább fogjuk fejleszteni, hogy a kölcsönhatás még erősebb és gyümölcsözőbb legyen. A régi műkedvelői gyakorlat ez volt: olyat adni, ami a falunak való. Szórakoztatót, szívderítőt vagy meghatót. Elővették hát falusi kultúrtársaink a ládafiából, padlásról a poros népszínműveket, semmitmondó darabokat. És játszották nyakló nélkül. És ekkor jött a Magyar Területi Színház a maga következetes műsorpolitikájával és példát mutatott. Ennek eredményeképpen ma már műkedvelőink Schillert; Moliéret játszanak, szovjet darabokat játszanak, magyar és külföldi szerzők mai drámáit játsszák a régi, elavult helyett. Szerintem ez is a színház és a Csemadok kölcsönhatásának nagyszerű eredménye. Látták, hogy pl. szovjet darabbal is lehet sikert elérni. Megpróbálták. A színházunk által bemutatott „Kisunokám’-mal szép eredményt értek el a gömörhorkaiak s később a dunaszerdahelyek elsők lettek az országosszemlén. Kell ennél fényesebb bizonyíték?

Kulturális forradalmunk mai szakaszában a járási művelődési otthonok mellett alakuló színjátszó coportok munkáján van a legnagyobb hangúly. Irodalmi színpadok alakulnak, egyre bővül a műkedvelői munka tere. Szükség van hát a színház és a Csemadok további szoros együttműködésére, hogy ezek, .a járási un. félhivatásos színjátszó-körök megkapják az első időben a megfelelő szakmai irányítást, hogy minél nagyobb színjátszó csoportjuk legyen.

Nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a népi tömegek a komoly, valódi művészetnek csupán passzív, érzéketlen fogyasztói. Bizonyítéka ennek a 12 éve működő Csemadok, melynek művészeti csoportjai aktívan veszik ki részüket a kulturális-népnevelő munkából. Szabad, boldog embereknek nagy, sokoldalúan fejlett kultúrát adni: nincs ennél szebb és nemesebb feladat. Ezt a munkát végezzük mi a Csemadok és a Magyar Területi Színház és akarjuk végezni a jövőben is. Munkánk nagy és felelősségteljes, s a fizetség: népünk szeretete és ■'agaszkodása. És nekünk ez a legszebb munkadíj.

SIPOSS (ENÖ

LADISLAV GUDERNA: Csendélet, tempera, 1954

tudja mi történt ekkor? A férfi hirtelen ponjonvágta. Képzel je, egy ilyen csinos nőt. Csak ezután vették észre jelenlétemet. Azonmód sietve elhagyták a termet. Ö elől, a hölgy meg utána. Ha egy negyed évszázaddal fiatalabb vagyok, bizísten megmutattam volna annak a pasasnak. .. De az én koromban már nemigen ajánlatos vitézkedni.

— Bizonyos idő múlva ismét egy találkozásra került sor, mely valamiképpen összefüggött -űz előzővel.

— Iskolások jöttek megte*

kinteni a szobrokat. Az egész terem harsogott vidám nevetésüktől, csevegésüktől. Szűk, halásznadrágos csitrik voltak, akiket nehezen lehet megrendszabályozni. Őröltem, amikor távozni készültek. És még ha a szobrokról való véleményüket hallotta volna...

— Hárman lemaradtak, de amint rövidesen kitűnt, szándékosan. Az egyikük igyekezett feltartóztatni a másik kettőt. Az itt álló „Tavaszelő’’ című .zobor elé vezette őket, és megkérdezte tőlük, meg tudnák-e mondani, kit ábrázol a

szobor. Természetesen nem tudták, s ezért elárulta nekik, hogy a szobor az ő anyukáját ábrázolja fiatal korában.

— Majd illetlen módon beszéltek szüléikről. Ekkor kötelességemnek éreztem, hogy közbelépjet. Meghökkentek, s aztán gyorsan elfutottak. Azonban az egyik közülük, ennek a „Tavaszelőnek” a lánya, gyorsan megfordult és tekintetével tetőtől talpig végigmért. És cudja, uram, abban a pillanatban én is éreztem azt, amit akkor a szobrász az édesanyján láthatott. Mivel, sajnos,

mást nem tehettem, megkínáltam őket promincli cukorkával.

Barátom elhallgatott, úqylátszik befejezte elbeszélését.

— Azt mondtad az elején, hogy figyelemre méltó felfedezést tettél — kérdeztem tőle. — Ügy hiszem, a nőkkel kapcsolatban akartál valamit mondani. Csak ki vele!

— Nem, nem a nőkkel kapcsolatban — felelte. — Eddig mindig azt hittem, hogy a legunalmasabb foglalkozás teremőrneic lenni, és amint látod, megsem az.

13