A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-03-04 / 9. szám
Éjféli találkozás KOVÁCS MIKLÓS Alkonyodon, mire véget ért a temetés. Szürkés, nehéz fellegek olvadtak össze az ég alján, és lassú fodrozással lehúzódtak egészen a horizont pereméig . Júlia csak állt; fájdalmas, könnytelen arcát odatartotta a maró. fagyos szélnek. Különös — most pillanatnyilag, mintha érzékei zsibbadt kábulásában meg sem döbbenthette volna a rideg valóság szörnyű tudata; mintha elfeledkezett volna mindenről, mint aki részeg aléltságból ébredt, s még nem érzékelte a józanságban átélet szörnyűségeket. .. Valaki gyengéden megtapintotta a karját, mint mikor álmos, szendergő gyermeket ébresztenek óvó féltéssel. Kislánya, a kis Jutka fogta a karját, s a nyolcéves gyermekelmék tudatának vigasztaló részvétével tekintett fel rá. — Édesanyám menjük már el innént! Júlia szemrebbenés nélkül nézte a szőke, kedves gyermekarcot, s mintha felelett után kutatna: csak az ajka mozgott némán, érthetetlenül. .. A közeli rokonság tagjait vélte még felfedezni a gyászolók között. Apró csoportokban álldogáltak, fázósan zsugorodtak télikabátjukba. Júliának egy-egy hang, félig mondott szó röppent a füléig, de nem értett belőlük semmit. Később az anyja nevét, máskor meg a férfijáét említették. Ilyenkor hirtelen támadt idegesség fogta el... Ez a néhány ember, a kedves rokonai, akik máskor megvetéssel fogadták a köszönését, most itt várakoztak. Hánytákvetették a sorsát, és talán már döntöttek is jövője felől. Valami idegen, eddig soha nem érzett dühroham fogta el. Szeretett . volna odarohanni, hogy arculcsapja őket, vagy legalábbis jól megmondja nekik a véleményét... Ám sem ezt, sem azt nem tette... „Ezt az anyámtól örököltem” gondolta... Az anyja tudott olyan bántóan nyugodt lenni, amikor apja részegen jött haza a kocsmából... Ilyenkor dalolt, ordítozott, majd gzét nem verte a házat... Az anyja mindig csendes volt. nem tördelte a kezét nem csinált jelenteket — hallgatott. — Részeg emberrel semmire sem mész — mondta a lányának Ő akkor aiég csak tizennégy éves volt és kiabá'ni szeretett volna az apjára. Szegény jó anyja meg csak rápillantott, vágott egyet a tekintetével, s ő a végén mindig elszégyellte magát. . . Lassan megszokta a nyűgodságot: megtanult uralkodni az indulatain. ^ Jutka ismét megérintette a karját. Lágyan, kedvesen hozzábújt. Örült, hogy itt a lánya mellette, egyetlen gyermeke. — Igen, csak a kis Jutka a mindene,... Anyja meghalt; a hantok, fagyos rögök frissen Idézték még a temetés szertartásának szomorú emlékeit. Férje,... a férje, ki tudja hol. Talán Csehországban, Havifovlent zöldes moszatja fölött ködös vízpára lebegett... Valamikor itt tanult meg úszni — rebbent az emlékezetébe. Pista volt az úszómestere. .. Milyen régen is volt. Akkor gyermekfejjel — nem gondolta volna, hogy harmincon innen már megcsalt, félredobott asszony lesz... Hogyan tervezgettek, mennyit álmodoztaki Az apja — egy józan pillanatában — ellenezte a házasságot: „Fiatalok vagytok! Mit tudna két gyerek kezdeni az élettel?! Nem lenne Jő vége annak ...“ Nem hallgatott az apjára... Két év után mégis összeházasodtak. Rá egy évre megszületett Jutka... Pis1- ta akkor Csehországba ment dolgozni. Vasesztergyályos lett... Később azt akarta, hogy az egész család Ostravára költözzön. — Szép, új lakások épülnek ott. Modernek, ban jár... Arról szokott beszélni, mesélni, lángolón, amikor még néha-néha hazajárt. .. Hirtelen elhatározással engedett lánya hívásának. Megfordult és a fagyos rögökön, domborodó sírhantok között kifelé indult a temetőből. Áthaladtak a kis folyócska fahíd ján, amelynek a vize a legnagyobb télben is csak nagyritkán fagyott be. Most ENGLISCH GABRIELLA rajza amilyeneket te még nem is láttál — mondta. De ő nem mehetett. Ott volt a beteg anyja, nem hagyhatta magára. Nem ment volna velük. Hiába kérték, csalogatták a nagyablakos, új lakásba — nem hajlott. — Én már csak itt szeretnék meghalni az én házamban, amelyért apátokkal együtt éjt nappallá téve gürcöltünk — mondta. S ő itt maradt az anyja mellett. Nevelte a gyerekét és gondozta a töpörödött, beteges aszszonyt... Jutka már három éves volt. Anyja felgyógyult. A gondok egyszerre eltűntek a feje felől. Sokszor már szinte unta a tétlenséget, hiányzott neki a munka. A társtalanság egyre nehezebbé vált számára. Pista egyszer-kétszer jött haza havonta, s ez kevés volt. Ilyenkor alig tudott vele beszélni, úgy elröppentek a napok. A munkájáról beszélt, a beosztásáról, hogy ezután már nehezebb lesz kimaradnia... Munikaverseny, felajánlások, magas követelmények. De valahogy sohasem tudta meggyőzően mondani ezeket a szavakat... E elhatározta, hogy állásba megy. — Legalább én is keresek valamit — gondolta. Amikor ugyanis számonkérte Pistától, hogy miért jön haza olyan ritkán, azt válaszolta, sokba kerül az út... Amikor Pista ismét hazalátogatott, már dolgozott. Örömmel, mérhetetlen lelkesedéssel dicsekedett el a munkahelyével. — Gyere haza, közelebb is találnál munkát — kérte a férjét. Pista azonban ezúttal is hajthatatlan maradt, és nyomós érvekkel próbálta elhallgattatni a feleségét. — Asszonyész! — vágott vissza nyersen. — Neked a nettó havi kétezer az semmi? De most már én is keresek, megélnénk! — védekezett természetes józansággal Júlia. A heves vitatkozásból mégis az lepte meg Júliát, hogy Pista már szóba sem hozta a család költözését. Már nem beszélt az új lakónegyed nagyszerű lakásairól, széles terekről, virágos parkokról, sem a vasárnapi kirádulásokról... Mintha elfeledte volna mindazt, amit már oly sokszor elmondott. Pista az emlékezetes vitatkozás után elrohant hazulról. Júlia úgy sejtette, a kocsmába ment. Pista ezelőtt nemigen kocsmázott, de akkor úgy érezte, hogy nem tévedett. Valami ismeretlen érzés arra öszötökélte, hogy utána menjen és kibékítse. A lábai azonban nem akartak engedelmeskedni. Nem volt természetében, hogy leselkedjék a férje után. Az anyja sem tette soha. Aztán csak várta a kiskapu zörrenését, hogy hátha csak az utcára vagy a szomszédba rohant a férje, s a haragja elmúltával hazajön. Az idő, a ragyogó tavaszi délutánon végtelennek tűnt; azokat az apró pofelhőket figyelte közben, amelyek bukdácsolva, meg-megcsusszanva végigkarikáztak az út közepén. Felkelt és indult, hogy kitisztítsa Pista ruháit. Karjára vette a férfi öltönyét, s az udvaron porolta, tisztogatta. Sohasem szokott kutatni a férje holmijai között s ezért amikor most az ujjai közé ke-12
