A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-02-25 / 8. szám

Äo/owd «ot?ein6er v DÁNOS MIKLÓS (Románia) Hideg szelek fújtak. A Fekete-tenger fe- és nyírja a nádat. Csak úgy szórakozásból, lói is meg a Havasalföldről is. Kavarták, Meg hogy bebizonyítsa erejét, és hogy nem táncoltatták a vizet. A jeges áramlatok minden a gép . . . Iszmálcsuk fedélzetmes­­befurakodtak a gátak közé, felborzolták tér, amolyan hajófelelős az igazi felelős a védett csatornák tiiknét s keresztülvere- mellett. De ő itt az úr. Rang nélkül is kedték magukat a náderdőn. A fűzfák rangja van. A delta adta: itt született ő is, csupasz ágai mestermívű csipkéket rajzol- a nagyapja is, a lánya is. Csakhogy An­tak a láthatár aljára. Iszmálcsuk felnézett az égre. — Ez már az — Az — felelte lánya: Annácska. — Pedig nincs még tél szaga pa orrával furcsán fintorított nácska hamar elkerült innen. Előbb a tul­­ceai iskolába, aztán egy másik iskolába. Több akart lenni az apjánál. És most azt állítja az öregről, hogy maradi. De nem s tóm- akárhogy fejezte ki ezt sem, hanem idegen szóval. Hogy is mondta? „Konzervatív". — Holnap havat hoz — szólt csendesen Lehet, de a deltához kevesen értenek úgy, a lány. Annácska magas volt, és most töl- mint ő. tötte be tizenkilencedik évét. Várták a fagyot. Örültek a szélnek. Tegnapelőtt éjjel megráncosodott a Du-Most is a többiek várják a fagyot. Az öreg érzi, hogy még nem jön. De ő is ígérgeti, hogy ne keserítse a fiatalokat. na-delta Szentgyörgy csatornáján a víz. Holnap kimegy a sarlóval, méghozzá a Azt hitték, lehúzódik idáig a fagy. Meg- Pelikánok fordulójához. Annácska parcel­­enyhült az idő, s délre Szulina fölött elő- Iájához, és elkezdi az aratást. El ő! Igaz, bújt a fátyolt hordó nap. a gép tizenötször olyan gyorsan arat, Podinán leálltak az indulásra kész gé- mint az ember, de a negyedholdat két nap pék. Itt, ezen a szűk szakaszon, amíg meg alatt ő is megcsinálja. Annyival kevesebb nem fagy a víz, nem lehet géppel aratni. Esetleg kézzel. De nem éri meg. Alatto­mos a mocsár, nem tűrt a masinát. Pedig marad Annácskának. Meg azért is, hogy bebizonyítsa ... Éjfélkor elvonult a szél Ráment a ten­a nádtól már lehetne kezdeni. Pándrea, a gerre. Magával vitte a felhőket meg a hi­­biológus megadta a jelt. Azt mondta: „A Pelikánok fordulójánál indulhatnak a gépek". Annácska dolgozott ezen a nehéz terepen. Jól ismeri, három éve lesz most a télen, hogy aratógép-kezelő. Három és fél méterre nőtt a nád. Lehullt a levele, kiszikkadt a szára. Gépnek való. Pándrea azt mondta Annácskának: „Har­minc százalék alatt van". Már mint a nád nedvességtartalma. Mert Pándrea tudja. A leg- és legjobban tudja ezen a vidéken. A fiú nyurgára nőtt, mint a deltái nád, de szemüveget hord, és huszonötéves lété­re amolyan gyermekforma arca van. Nem nagyon hiszik, hogy régóta dolgozik a deltában. Pedig akkor is itt lakott, amikor a vad szépségen és a malárián kívül sem­mi sem volt ezen a vidéken. Rettenetesen jól ért a furcsa madarak járásához, a víz életéhez, és a mély áramlatokhoz, a halak vándorlásához meg a nád leikéhez. Mert ő azt állítja, lelke van a nádnak. Az utóbbi napokban meg: it sokat forgo­lódott errefelé. Annácska tudta, miért. Az apja is. A nádas látta őket Nagyra nő­nek itt a vágyak, mint a lángok a deltái szélben. Van, ami táplálja. Fújt a jeges szél. Délután mintha még zordabbra fordult volna az idő. Szürke volt a mocsárvilág. A traktorosok és nád­aratók új hajójának testét cibálta. Az Aero 45 egészségügyi gép sem szállt fel, és a postát hozó helikopter sem. Védett helyen horgony zott Iszmálcsukék yege( Hajnalban csillagok is kibújtak. ír­? Z *am m nco,„M elvesztették erejüket, megkoptak, kijakul­­tak, mint az öregek. Pandrea azzal kérkedett, hogy ez az ö kedve szerinti idő. Neki most nem kell nap, fény és meleg. Mármint a nádaratás kezdetétől az utolsó vontató konvoj beha­józásáig. Annácska kinevette. Es nem hitt neki. Reggel Annácska kifeküdt a felső fedél­zetre, egy nyugágyba napozni. A nádara­tók szidták a bolond novembert. Pandrea nem volt sehol. De a kajütabla­kon keresztül mégis látta Annácskát; ami­kor felkelt. Minden szem utána fordult. Mert volt ennek a lánynak a járásában, mozdulatában valami, ami erősen kiinge­relte a férfiből a kíváncsiságot. Meg a oá gyat. Pandrea szerette volna, ha Annácska nem volna ilyen. Azaz csak az ő számára volna ilyen. Délben, hogy a nap erősen sütött és Pandrea el akart tűnni a közelből, azt ja­vasolta Annácskának, hogy menjenek sé­tálni. „Nézzük meg apát, lement kam­pányt kezdeni a Pelikánok fordulójához" — válaszolta a lány Jó volt az ürügy Jó volt a nádasba menni. Annácska szinte futott azzal az ingerlő járásával. A fordulótól végig le­hetett látni a náderdőt. A napnak medi­terrán ragyogása volt. A víznek, a nádas­nak és az idetelepedett civilizációnak ez a furcsa világa lustán, de egy kis nyugta­lansággal nyújtózkodott a tavaszt idéző a klubban jókedvűen nevettek. Jön a hi­deg! Nem lehetett sem rendesen ülni, sem egy helyben megállni. Hullámzott a víz, dobálta a hajót. S ők, mint a részegek dü­löngéltek, hetvenkedtek. Itt laktak a trak­torosok, gépészek, nádaratók meg Pandrea, nyesebbek megfürödtek a podinai csator­nában, a nádas meg a szulinai ág között. Pandrea már hatkor felzörgetle telefo­non a tulceai meteorológiai állomást. Nem felelt senki. Hátha Galac? Almos hang a biológus. Neki Maliukón is volt szobája. i t-íJlT­De Annácska jobban vonzotta a maliuki Jelentkezett. „Szép idő, meleg földközi­kényelemnél. Morgott is az öreg Iszmál­csuk De azért imponált neki. Csak nem mutatta. Húsz évig volt halász •és tizen­tengeri áramlat.‘ Pandrea lecsapta a kagylót. Leginkább elment volna innen. Hogy ne lássa a na­hát esztendeig tengerész. Azzal büszkéiké- P°t’ a felhőtlen eget, az emberek vádló dett, hogy ő aratta itt az első nádat 1925 tekintetét. Mert persze ő a hibás a szép telén valami kísérletező külföldi uraknak, időért is. „Ez a kampány is jól kezdő- Azt mondták, papírt készítenek belőle. De dik...” ekkor minden abbamaradt. Nem úgy, •mint Felkelt a novemberi nap. Tavaszi me­mos! a brailai gyár. Ezer tonna számra részséggel, nyári fénnyel, őszi ragyogással, dolgozza fel a nádat. Tegnap még olyan volt a táj, mintha a Furcsa sarlóféle szerszámja van az öreg- Fekete-tenger fövényének szürke homokjá­­nek. Ha elunja magát, veszi a régi sarlót val hintettek volna be mindent. A színek MARTH GYÖRGY rajza napban. Honnan ez a szédítő ragyogás, ebben a bolond novemberben? Honnan a simogató meleg szelek? Felröppentek a szélesszárnyú deltái ma­darak. Eles vonalú árnyékuk játékos szö­kelléssel futott a vízen. A tenger felé tar­tó hajók füstje egyenesen szállt a magas­ba. „Nem jó ez az idő semmire" — mo­rogta a fiú, és mélyre szívta erős ciga­rettáját. De az idő nem törődött vele. Sü­tött a nap tengerparti fénnyel és Urai lágysággal. Pandreanak szomorkodni kellett volna. De a lány mellett nem tudott szomorkodni semmiért. És mérgelődni is kellett volna, veszekedni és morogni: Ruszka két nap óta arat... Sontea az ötszázadik tonnánál tart. Szulina is megkezdte tegnap reggel. Ök meg... No, persze itt is megkezdte Iszmálcsuk Arat reggel óta. Derékig víz­ben. Egyedül a nádas közepén. 14

Next

/
Thumbnails
Contents