A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-02-25 / 8. szám

A kúrán előírja ax igaz­­hivőknak, hogy caak akkor léphetnek be egy mecsetbe, ha előbb szentelt vízzel megtlsxtálkodnak. De csak kevés értékes vfz éli ennek az Idős muzulmánnak a rendelkezésére, hogy tenye­rét és arcét megnedvesit­­se, szé|ét kiöblítse. A víz életkérdés Szíria száméra. Az ország fele száraz, fél­­sivatagos sztyeppe. Növény­zete gyér, csak a folyök mentén és az oázisokban dfisabb. A kormány ezért öntözési terveket készítte­tett. Mér több mint három éve dolgoznak elsősorban bolgár mérnökök és tech­nikusok e tervek megvalö­­sltésén, a Szovjetunió pedig felszerelést szállít az épölö dnzzasztógétak és vízierő­művek száméra. Szíria mozgalmas történel­mi műltra tekint viasza. Latakla mér a rómaiak ko­réban is fontos kikötő volt. A Város egyik legjelentő­sebb építészeti emléke a dombon épült El Mobrabt mecset (balra). Latakiét modern kikötővárossá épí­tik ki. Egész városrészek kerülnek lebontásra. A fa­lak itt már olyan állapot­ban vannak, hogy nem volna gazdaságos a hely­reállítások. Modern üzle­tek egyre inkább kiszorít­ják az ódon városrészek bazárjait benépesítő s min­den lehetővel kereskedő ára­sokat (balra lent). Ma még elképzelhetetlen a nyomor Lataklában, miként Szíria egyéb városaiban is. Ez a több évszázados török ura­lom s a bnszonöt esztendős francia gyarmatosítás ke­serű öröksége (az ország 19ál-ben kiáltotta ki füg­getlenségét). A szocialista tábor önzetlen segítségével azonban minden nehézsé­get áthidal Szíria.-ta-Forradalom előtt állunk, a szellemi munka for­radalma előtt. Hasonló ez ahhoz az ipari forrada­lomhoz, amely a természetes energiaforrások fel­tárásán keresztül a gépek előállításához vezetett. E forradalom varázsszava: a kibernetika, mely megváltoztatja életünket. Egyesekben azonban fel­merülhet a kérdés: A kibernetika problémáival egy idő őta a Szovjetunió vala­mennyi tudományos és ipari központja foglalkozik. A leg­különbözőbb szakmákban dolgozó tudósok, matematikusok, fi­zikusok, kémikusok, biológusok, pszichológusok, orvosok, tech­nikusok, közgazdászok és más tudományos dolgozók valósítják meg saját munkaterületükön az SZKP XXII. kongresszusán elfo­gadott üj programot, amelyben többek között ez az egész klönleges feladat is szerepel: „A termelésben, a tudományos kutatás, a mérnöki tervezés és konstrukció, a tervek össze­állítása területén, a könyvelésben, a statisztikában és a köz­­igazgatásban messzemenően fel kell használni a kibernetikát, elektronikus számológépeket és programirányltású berendezé­seket.” Miért fontos a kibernetika? A válasz igen egyszerű: az embert végérvényesen meg kell szabadítani a nehéz testi és az egyhangú lélekölő munkától. Az ember a természeti erőknek többé nem a rabszolgája, ha­nem az ura kell, hogy legyen. Az alkotó munka örömétől eltelve a tudomány és a kultúra minden értékéhez hozzá kell Jutnia. Röviden: meg kell tennie azt a hatalmas „ugrást a szükségesség birodalmából a szabadság birodalmába”, amelyről elmúlt nemzedékek legfeljebb álmodni mertek. A modern tu­domány és technika s lelkűk a kibernetika, nagyszerű pers­pektívákat nyit meg ehhez, melyeknek megvalósítását egyedül a társadalmi rendszer és a társadalmi erők szabják meg s ezt a kommunisták a XXII. kongreszuson programba is vették. Mi a kibernatika? Sok-sok év előtt meséltek egy történetet egy professzorról, aki egész életét matematikai formulák alapján osztotta be. Éppen abban a pillanatban, amikor feleségének megmagya­rázta, hogy neki — számításai eredményeképpen — az asszony szerelme abszolút biztosnak látszik, hagyta öt első ízben cserben a matematika — az asszonnyal együtt. Valamivel több eredményt mutathat fel két fiatal amerikai, Bob Kardell és Shirley Saunders, akik Hollywoodban egybekeltek, miután előzőleg az „Univac” nevű elektronikus számológépet kérdez­tek meg. Házasságuk eddig még nem bomlott fel. — Termé­szetesen ez a különleges eset semmiképpen sem bizonyltja azokat a lehetőségeket, amelyeket a matematika és az elekt­ronikus számológépek tárnak fel az ember előtt. De ki gon­dolt még csak húsz évvel ezelőtt is olyan gépekre, amelyek logikus számtani műveleteket végeznek és eddig megoldhatat­lan problémákat oldanak meg? A kibernetika aránylag új fogalom, amelyet a görög „kyber­­nosz" — azaz „kormányos” — szóra lehet visszavezetni. A ki­bernetika ma a kormányzásnál, irányításnál komplikáltabb folyamatok és műveletek tudománya és értékes segítséget nyújt az embernek, ha sor kerül rá, a legnehezebb folyamatok irányításában, melyek gyors lefolyásuk következtében és a változó faktorok sokasága miatt a régi eszközökkel és mód­szerekkel csak hiányosan vagy egyáltalán nem irányíthatók. A modern matematikára s különösen a matematikai logikára és az elektronikus számológép technikára építve, a kibernetika napjainkban azoknak a gépeknek kifejlesztésében éri el csú­csát, amelyek nemcsak az ember manuális tevékenységét pótolják, hanem átveszik az agy bizonyos funkcióit. Ilyen szá­mológépek segítségével sikerült például egy fiatal tudósokból álló kollektívának, Szoboljev professzor vezetésével, a Maya­eiúep® aitomala? mim :. ' • > - : .v •

Next

/
Thumbnails
Contents