A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-02-18 / 7. szám
BATTA GYÖRGY . Két kockacukor A kávéház egy sarokasztalánál négy aszszony ül. Beszélgetnek. Miután már szó esett a főzésről, bevásárlásról, horgolásról, no meg a takarítás ^problémájáról, a gyermekekre terelték a szót. Az asszonyokon meglátszott, hogy már nagyok lehetnek gyermekeik: sőt, az egyik fényképet vett elő és büszkén mutogatta unokáját, dicsérve a kislány okosságát, jószívűségét. Arról beszélgettek, mennyi szív, mennyi érzés van az ilyen kis emberkékben. Bizonyításképpen mindegyik elmesélt egy egy történetet. Az egyik anya sokáig hallgatót, de végül ő is megszólalt. — Hogy mennyi szív. mennyi érzés van egy ilyen kis gyermekben, arról én is tud nék beszélni. Engedjétek meg, hogy elmondjak egy rövid történetet. Akkor történt, amikor öt és fél éves kisfiámmal a .koncentrációs táborban voltam. Az egyik este — amikor visszatértem a munkából — elszaladtam még a gyermekbarakkba. Gyermekeinket ugyanis elkülönítették tőlük, és csak este látogathattuk meg őket néhány percre. Háromnegyed hét volt, amikor elindultam hozzá. Nagyon siettem, mert csak hét óráig lehetett náluk tartózkodni. Végre mégis ott ültem ágyacskáján. Kisfiam ezzel fogadott: „Anyu. ma van a házassági évfordulód, gratulálok neked“ — és átnyújtott két kockacukrot. Meg indultán néztem rá, és nehezen szakadt fel mellemből a szó: „Honnan vetted?“ — kérdeztem meg végül. Azt felelte, hogy kapta, de nekem ajándékozza, mert hallotta, ami kor pár nappal előtte fogojlytársnőimnek azt mondtam: „Szombaton aehéz napom (esz a tizedik házassági évfordulómat fogom »ünnepelni«.“ Hát ezért akart nekem örömet szerezni. Amikor észrevette, hogy szemem megtelik könnyéi, azt hitte szegényke, talán keveslem az ajándékot, sietett hát megnyugtatni, hogy ha majd haza-« megyünk, vesz nekem finom szagos szappant. Ezt azért említette, mert hallotta, amint egyszer azt mondtam, hogy mit nem adnék egy kis szappanért Megígérte, hogy verset is szaval nekem, de most nincs, aki megtanítsa. A cukrot megosztottuk. Akkor nyeltem először életemben — sós kockacukrot. Néhány nap múlva egy holland származású fogolytársnőmmel találkoztam. Hozzám lépett és mosolyogva gratulált. „Mihez gratulál?“ —■ kérdeztem tőle. ,,A házassági évfordulójához. no meg akisfiához“. Akkor elmesélte, hogy különleges engedéllyel kis szeretetcsomagot kapott Hollandiából. Volt benne néhány kockacukor is. Este, amikor a gyermekbarakkban meglátogatta kislányát, kockacukrot is vitt neki. A kislány legjobb pajtása volt fiamnak, így hát neki is adott egy szemet. De mindjárd feltűnt neki, hogy a gyerek nem ette meg, hanem eltette. Meg is kérdezte tőle. „Talán nem szereted, fiacskám?“ „Szeretem, hogyne szeretném — hangzott a válasz —, de elteszem anyunak, mert szombaton lesz a házassági évfordulója, és én ezzen akarom megajándé? kozni“. — „Mondanom sem kell, hogy a meghatottságtól, alig tudtam beszélni — mesélte a holland asszony. — Még egy cukrot vettem elő, és azt modtam neki: Hát jól van. Az előbbit hagyd meg anyukádnak, ez pedig itt van neked“. — De ő nem ette meg, mindkettőt nekem ajándékozta. Elbúcsúztunk, többet egyikünk sem szólt, de mindkettőnkben egy gondolat izzott: „Még a legszerencsétlenebb helyzetben is lehetnek az emberek boldog pillanatai, és büszke lehet akkor is, ha megtiporják, meggyalázzák és nem veszik emberszámba.“ — Ennyi a történet — fejezte be az aszszony, és végigpillantott asztaltársain, akik megrendültén, könnyes szemmel hallgattak. SZLÁVIK ANNA Andrásy Tibor: Részlet az „Épül a Duslo“ ciklusból Papírhajó í. Talán csak annyi köze van most e télnek a nyárhoz, hogy időnként ki-ki csapnak a villamosok vezetékeiből pirosszínü lángok, mint júliusi földből a kardvirágok 2. Éppen egy éve télkor tervezgettünk a nyárra csendes hóesésben előttetek a hídon állva alattunk mint jéggé dermedt láva a folyó (de szép voltál Kati, ahogy körülszitált a hó) ha nyár lesz, mondtuk, láng-tüdejű, felébred bennünk újra majd a gyermek „ácsolunk“ majd egy papirhajót l te itt fogsz állni, én meg kicsit feljebb) s siklani fog feléd a kicsi papírhajó ráírva szépen: szeretlek azóta elillant az év, ellobbant a nyár s most újból tél van, hideg február, de ami fáj; csak álmok maradtak a tervek az idő kitörölte az agyból — fáj — a hajó-tervet a férfi meg a nagylány dehogy tudott (közeleg a húsz már) hajót csinálni, amit hogy tudott rég még a guermek! 3. így lett ennek a télnek valahogy több köze a nyárhoz a villamosok vezetékeiből pirosas lángok csapnak ki néha mint júliusi földből a kardvirágok, vagy mint belőlünk szőke kedves, Kati, az emlék-lángok. 9
