A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-07-02 / 27. szám

Állandóan szabályos köröket írt !e, helyesebben mondva csigavonalban esett. Minden kör kisebb volt, mint az előző. Közkola közben olyan erőset rántott a lábán, hogy nem bírtam megtartani, őrült sebességgel zsákja után röppent, mintha

kellett zuhannom az alattam tátongó szakadékba, ahol menthetetlenül pozdorjává zúzódtam. Amikor már közvetlenül a kút szája fölött repültünk, még egyszer összeszedtem minden erőmet és a mélybe pillantottam. Lehet, hogy ez már csupán a halál előtti képzelődés szüleménye volt, mégis úgy tűnt, hogy roppant fényességű villanyégőket látok, és ott lenn valami rostaszerű dolog van. És ez a rosta egyszeriben forogni kezdett, a fények kialudtak és én elvesztettem az eszméletemet.

Mikor magamhoz tértem az ájulásból,

ben a fa egyre gyorsabban süllyedt. Még csak utol akarta volna érni. A következő ^^'porcikám fáf mTnüía"valak?^sTzT" leírt néhány kört éz azután hirtelen el- pillanatban én is utána szálltam... törteP volna a csontjaimat Áf volt az tűnt a kráter fenekén lévő sötét kútban. Borzasztó, feledhetetlen pillanatok kö- - - - - J mat> Az volt az

Ojabb rejtély előtt állottam. Nyilván- vetkeztek. Első benyomásán az volt, hogy ^fö^nlitm-tamm*etcL Na9y er°

való, hogy a szél valahová a föld alá a szél alább hagyott. Most légörvényben 2 81,£° "yltaTMsz?m?meí' ?s irányul. Épp olyan érthetetlen és értei- repültünk. Egyidejűleg éreztem, hogy a Nviknlát i- ti-n *S romet es, J?ar»

metlen volt mindez, mint Aj-Tojon isten közeg, mely körülvett, jeientősen megsű- pillantásra nem ismertemTöl^A Lf

orrlyuka. rűsödött, mintha a tenger mélyében let"e.m Ü l TM9‘

De hol lehet a másik orrlyuk, amelyen tem volna. Csak a legnagyobb erőfesz!- „ , v °r J’,®'yett most

keresztül a levegőnek szükségképpen téssel tudtam elhúzni kezemet testem una volt raJtavissza kell térnie?... mellől. Igyekeztem megfogózkodni a krá-Elmefuttatásomat egy új jelenség sza- tér falában, melytől egy jó méternyi tákította félbe. A szikla tetejéről hatalmas, volságra repülhettem. Most már valamivagy egy tonnás kőtömb vált el. Ám nem' vei könnyebben lélegeztem.

esett lefelé, mint ahogy a szabadesés Ahogy fejemet kissé elfordítottam, _ Hát meaérkeztünk - ielentette kitörvénye szerint kellett volna; a kráter megpillantottam Nyikolát, aki valamivel Nyikola moSolvqős arccal J

két harmadáig egyre süllyedő csigavonal- előttem repült. Ö is észrevett engem. _ . ‘

Egy tisztán felhúzott ágyon feküdtem, meglehetősen kis, ablak nélküli helyiségben, melynek egyedüli fényforrása a mennyezeten lógó villanyégő volt.

ban lebegett, míg csak el nem tűnt a Mindketten igyekeztünk megragadni egy

Aj-Tojon orrlyukába? - fordítottam

köralakú kútban.

mást. Ám minden próbálkozásunk hiába- £f®.£as,ra a sz°t. Most már láthatod,

..... . ... . . Nltn Lr-sv I o hnnu a/xtAUpIp« _______ _____1____ 1 _

Nyikola, hogy ez egyáltalán nem orrlyuk.

— És te láttad ? Lehet, hogy éppen ez az — és Nyikola kezével körbe mutatott.

Beszélgetésünket megzavarták. Az ajtó kinyílott és a helyiségbe egy fehér kö-Micsoda ereje lehet itt a szélnek — valónak bizonyult. A távolság, mely el gondoltam magamban, és megborzadtam, választott bennünket, egyetlen centiméamikor a kő helyébe magamat képzeltem, terrel sem csökkent. Teljesen tehetetle- Egy egészen különös, rejtélyes terme- nek voltunk, szeti jelenség előtt állottunk, és ha nem A hátizsák, mely előttünk repült már is hittem a csodálatos orrlyuk meséjében, megtett egy teljes kört, és most valamimégis némi tisztelettel gondoltam Nyi- vei alattunk lehetett. Nyomban utána penyes fiatal lány lépett — ápolónő, kola mítoszaira. Elképzelésében volt egy ugyanarra a helyre ért Nyikola, majd én gondoltam magamban. Nem kételkedtem, mákszemnyi igazság. Valamiféle „orrlyu- is. Közelebbről a kráter fala már nem lát- hogy kórházban vagyok. Mennyi ideig kát” fedeztünk fel a föld kérgében, mely szott olyan simának. Helyenként repe- voltam eszméletlen, mi történt velem, beszippantja a felszínen lévő levegőt. dések, mélyedések és kiszögellések bori- hogyan lehetséges, hogy nem pusztultam E csodálatos felfedezés tudományos tották. Megfogózni azonban lehetetlen el, és hogyan kerültem ebbe a kórházba körökben bizonyára nagy meglepetést volt bennük. Még ha ez valahogyan sike- — az teljesen rejtélyes előttem, kelt majd — gondoltam magamban. Most rült is volna, a roppant erejű légáram Az ápolónő számomra ismeretlen nyelazonban sem idő, sem heíy, nem volt, az tövestől kitépi karjainkat. Nem tehettünk ven valamit kérdezett tőlem. Jelbeszédeffajta elmélkedésre. Meg kellett találni egyebet, minthogy megadással vártuk del tudtára adtam, hogy nem értem, és a módját, hogyan kerülhetünk ki ép bír- sorsunk beteljesedését. közben jól szemügyre vettem. Fiatal volt,

rel ebből a lég-körhintából. Óvatosan Nyikola valószínűleg szintén letekin- arca pirospozsgás — egyszóval, nagyon szabaddá tettem az egyik kezemet, vállon tett, hogy megeállapítsa, mi is várhat ránk egészségesnek látszott. Elmosolyodott és ragadtam Nyikolát és fejemmel intettem odalenn. Alattunk egy köralakú fekete a kérdést most már angolul ismételte

neki, hogy visszatérünk.

lyuk tátongott, mely annál inkább nömeg. Ezt a nyelvet részben értettem —

Hogyan lehetséges, hogy az a nvílás vekedett, minél kisebb lett a minket szál- , , , , . .

nem tömődik el? — vil.ant át agyamon. Utó légörvény csigavonala... Már-már an9olul olvastam ugyan, de beszélni nem

És ebben a pillantban olyasvalami tör- elveszítettem öntudatomat. A körök egy- tuatam- Ismét vállat vontam. Harmadtént, ami egyszeriben kiűzött fejemből re kisebbedtek, egyre lejjebb és lejjebb szorra a lány németül szólalt meg.

minden gondolatot. kerültünk... Ütött az utolsó óránk. Tud- — Hogy érzi magát?

Nyikola túl gyorsan és túl ügyetlenül, tam, ez már a vég. Szükségszerűen bele (Folytatjuk)

egyszerre minikét kezével elengedte magát. fninek következtében csúszni kezdett lefelé a sziklán. Éppen hogy csak el tudtam kapni a iábát, de megtartani, sajnos, már nem bírtam.

Éreztem, hogy mindkettőnket hatalmas erő húz a kráter pereme felé. Megpróbáltam cipőm orrával a sziklarepedésekbe kapaszkodni — nem sikerült. Lasan és feltartóztathatatlanul csúsztunk a szakadék mélyébe. Nyikola fél testével már a levegőben lógott. Még néhány pillanat — és Nyikola egész teste a szakadék felett úszott. Egyszeriben éreztem, hogy lábával igyekszik megszabadulni tőlem. Hamarjában r.am tudtam megérteni, mit akar. ö azonban hatalmas erőfeszítéssel visszafordu l és rám kiáltott;

— Engedj!

Jó elvtárs volt és derék ember. Anrrkor már látta, hogy számára nincs segítség, azt akarta, legalább én megmeneküljek. Nem fogadhattam el tőle ezt az áldozatott, és azért továbbra is görcsösen tartottam. Nyikola teste olyan volt, akár a megfeszített húr. Az előtte lebegő zsák végre leszakadt a szíjról és elröpült. Nyi-10