A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-23 / 30. szám
enes yorgy versei Paraszt testvérem, hadd köszöntselek Hallottad már a kalász énekét, mikor a mennybolt kék-ezüstben ég és sürü árnyék gyűl a fák alatt s a holt kövek is felparázslanak, mikor a földön átliheg a nyár és tajtékzik az érett napsugár? Hallottad már a búza énekét, mikor a vas a sürejébe tép s a verejtékes földön vértelen harcból kiált a forró értelem, a tiszta vágyban felmarjult tenyér, az élet izzó heve: a kenyér? Paraszt testvérem, hadd köszöntselek, ki ősidőktől egy voltam veled, s át- meg átnyögtem ordas kínodat és álltam Dózsa vas-trónja alatt, amikor fejébe nyomta a nehéz vaskoronát a lelketlen pribék, s míg dacos szíve bokros lánggal égett: szemen köpte a gyáva csőcseléket. Paraszt testvérem, hadd köszöntselek, ki ősidőktől egy voltam veled, ki most már széles nagy mezőkre lát és megérti az élet új dalát és veled bízik, veled sír, dalol, veled tér meg a tűző nap alól, hogy megszegje a kenyeret s szelíd béke virrassza boldog álmait. Lángolj, lobogj sziszegve, ősi tíízvirág, buzogjon fényed: izzó szent remény, hadd ragyogjon az ifjak szép szemén a béke lángja, zengő, büszke láng. Ó, mennyi kín és mennyi vér virágzott e földön, hol a jobbágyok jaját elnyelte még a kegyetlen világ, s megölte mind, ki szebb világba vágyott. Tüzek, tüzek, zengő őrtüzek, meséljetek a proletár szivéről, a harcról és a bujdosó kenyérről, mikor könyt szűrtek, jaj, a jellegek. Tüzek, tüzek, meséljetek most új mesét, az életünkről, mély a csillagokra röpíti vagyunk boldogan ragyogva, és egybefogja minden nép szívét. SEBŐÉI Az eszme élt, hiába döftek csendőrszuronyt a munkás szép mert nincsen szurony, nincsen hatalom, szívébe; ha forr az utca s zúgva énekel. az eszme élt, az eszme élt, lelkében hordta már az utca népe. a gyárfalak a bosszútól remegtek, füstfelleg szállt a véres égen át Kidőlt a sorból száz munkás, és meglódult a föld, mert paraszt, forradalmat helyébe állt már tíz- és százezer, kiáltott már a megkínzott világ. 9
