A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-23 / 30. szám
— Rólam akar írni az újságba? Oszt nehogy kifigurázzon 1 — Negyvenhárom évig húztam a kompot. .. — Nem ártott nékem soha semmi. Orvost csak akkor láttam, mikor átvittem a túlsó partra ... Pihen a komp, kikötötték, benne hallgat a sötétség. (Petőfi) Pihen önpg A nagysóról komp bizony nem pihen, kora reggeltől késő estig pöfőgő traktorokat, púpozott szénásszekereket hord a hátán. Csak hűséges révésze, az üreg Danyi bácsi (becsületes nevén Szabó Dániel) adta lejét megérdemelt pihenésre: negyvenhárom évi fáradságos szolgálat után nyugalomba vonult. — Szilveszterkor hagytam ott a kompot. Nem nekem való volt már — magyarázkodik bűnbánóan, míg falusi házától leballagunk a Garant fűzfáktól árnyékolt partjára. Mert még mindig nem tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy már nem az 6 keze vezérli a napfényben fürdő bárkát. Ülünk a gyalogjáró tákolt deszkapallóján. Danyi bácsi fürge fekete szemében meleg sugár-emlékek villannak, ahogy a zöldbe játszó fodros vízre pillant. Hisz ezen a kavargó víztükrön töltötte el életének javarészét. Eres, fagymarta, szélfútta kezével véglgsimlt a lábnyomoktól kikoptatott egyenetlen deszkákon. — Ez is az én munkám volt — Jegyzi meg inkább magának. — Azért csináltam, hogy a menyecskék ünneplő csizmáját és fehér pentőjét ne érje a víz — s foghíjas szája mosolyra húzódik. — Hány éves? — kérdezem. — Hetvennégy vónék — mondja csendesen, s az utat szegélyező vastag derekú topolyafák felé tekint. — Ezeket akkor ültették, mikor Ide kerültem szolgálatba az apám mellé. Mert az apám is révész volt. En csak tizennyolcban vettem át tőle, azaz az uraságtól, hisz azé volt itt minden. — Volt valami foglalkozása azelőtt? — Kovács volt a mesterségem. Itt bizony hasznát vettem, mert mindig volt valami reparálni való, hol a drótkötél kopott meg, hol a vasalás rozsdásodott el. . . — Halászni szeretett? — Ha volt rá időm... de csak a magam mulatságára, halakkal nem kereskedtem ... — Sokan megfordultak erre az évek folyamán? — A környékbeli falvak lakói mind Ismertek. Jóba voltam én mindenki vei, pandúrokkal, urasággal, a szegénylegényekkel is, mert hisz én is béres voltam, az uraság bérese. Minden hir a fülembe jutott, de talán az volt a legjobb, hogy tudtam tartani a számat. — Bejárogatott a faluba? — Néhanapján. Hisz itt volt egy Ids vltyilióm — mutat egy testes fűzfa mellé, ahol most malteros ládák és téglarakások emelkednek. A házikót nemrég bontották le, s most az új révésznek új otthont építenek a régi helyén. ! — Télen, mikor megáradt a Garam, sokszor kiöntött, akár az ürgét a lyukából. Nyáron megjárta — emlékezik Danyi bácsi. — A front alatt is Itt maradt a révnél? — Hát hová mentem volna? — kérdi csodálkozva. — Igaz, a kompot felrobbantották, de a helyemet mégse hagyhattam el. Nem engedte a becsület. A túlsó felén az oroszok, az innensőn meg a németek, oszt úgy háborúztak. Átkiáltottam az oroszoknak, hogy nyesztrielajtye, én vagyok a révész. Nem is bántottak. — A háború után? — Az uraság nyúlcipőt húzott. ÜJ kompot fabrikáltunk az elsüllyedt helyett, és én itt maradtam tovább. Ha a karom bírná, még most is én lehetnék a révész! — moifdja büszkén a hetvennégy éves Danyi bácsi. A komp nyikorogva Utódik a parti gerendákhoz. A fiatal révész ügyesen kezeli a támasztó rudat. Danyi bácsi egy pillanatra lehunyja szemét, fiatalságára gondol ... A kompról leguruló szekér elé fogott lovak patái hideg vizcseppeket fröccsentnek arcunkba. OZSVALD ÁRPÁD Tengernyi szekeret húzott át e vizen az én karom — Ha a karom bírná, még most is én lehetnék a révész! .., — Most pihengetek én is, mint a hajdani grófok ...
