A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-16 / 29. szám
■AlíWLAUDSL beUajev _____ß> <501— — Az előbb azt mondta, nem kívánja, hogy valaki tudomást szerezzen az ön létéről és megtalálja az ide vezető utat. Ez teljesen lehetetlen. Tegyük föl, sikerül valamiképpen megrendezni a halálomat. A tudományos kutatások azonban ezzel nem érnek véget. Még nem tudom biztosan, mit csinál itt ön, az azonban már teljesen világos előttem, hogy az ön közreműködésével változott meg a szelek iránya, és ennek következményeképpen az éghajlat is. Ez ideig a lakosság még különösképpen nem nyugtalankodik, de a tudósok szerte a világon már régóta aggódva figyelik a váratlanul beállt légköri rendellenességeket. Előbb vagy utóbb mindnyájan észreveszik a légköri nyomás csökkenését. Expedíciónk után további expedíciók jönnek majd a szelek irányában, melyek szükségképpen ide vezetik őket. — Ezt tudom — felelte türelmetlenül Bailley. — Előbb vagy utóbb meg kell történnie. Eljutnak ide és ... Ez annál rosszabb lesz számukra! De önt., önt már egyszer figyelmeztettem, ám ön nem fogadott szót. Még egyszer figyelmeztetem: meg ne kísérelje a szökést. Életébe kerülhet. Legközelebb már nem fogom kímélni. Ezt megmodhatja jakutjának is. Megértette? Ha szavát adja... bizonyos szabadságot biztosítok az ön számára. Különben nem is fontos. Rövidesen meg fog győződni róla, hogy innét lehetetlenség elszökni. Sok munkája lesz itt. És most elmehet, Mr. Kalimenko. William majd megmutatja a szobáját. Bailley csengetett. Belépett a szolga. — William, kísérje el Mr. Kalimenkót a 66-os szobába. Viszontlátásra. — Kérem, engedje megy, hogy Nyikola egy szobában lakhassák velem. Mr. Bailley kis ideig gondolkodott. — Rendben van — egyezett bele végül. — Azonban ne feledje el: Semmiféle öszszeesküvés! Viszontlátásra. Meghajoltam és William után kiléptem a hosszú körfolyósóra. Egy emelettel lejjebb ereszkedtünk, s itt valóságos útvesztőbe kerültünk. Meglepett, hogy egész úton egyetlen emberre! sem találkoztunk. Megkérdeztem vezetőmet, hogy hol vannak itt az emberek, ám feleletet nem kaptam. Lehet, nem tudott sem oroszul, sem németül, de valószínűbb, hogy nem akart szóba elegyedni velem. emeletek vázlata állott előttem. A tervrajzon nem volt semmiféle jelmagyarázat, de mégiscsak némi képet nyújtott az egész építményről. A városka közepét egy hatalmas cső alkotta; ez lehetett, amibe beleestünk. E cső körül számozott helyiségek sorakoztak. A városnak a föld alatt öt, a kráter falában pedig három emelete volt. A nyolcadik emelet alatt két — nyilván természetes eredetű — barlang volt feltüntetve. A központi csőtől jobbra, a fölülről számított ötödik emelettel egy szinten, egy mellék cső húzódott, mely messzi a városka határain túl végződött és a szabadba torkollott. Az egész tervrajzból ez a cső érdekelt a legjobban. Első gondolatom az volt, hogy a fölülről beszívott levegő elvezetésére szolgál. Ha azonban ezen a mellékcsövön keresztül ugyanolyan — Jobb Aj-Tojon orrlyukába esni, mint ennek a jornak a gyomrába — felelte Nyikola szomorúan. Beszélgetés közben az itt lévő jakutoktól megtudta, hogy egy hatalmas csőben dolgoznak, a központi cső által beszívott szemetet távolítják el belőle. Újból szemügyre vettem a tervet. Erre szolgál hát az a mellék cső ... A két Iván elpanaszolta Nyikolának, hogy rabszolgákként tartják itt őket, eltávozniok sehová sem szabad, a kosztjuk azonban meglehetősen jő és bőséges. Valaki kopogtatott az ajtón. William lépett be és számunkra érthetetlen nyelven, inkább jelbeszéd segítségével felszólított, hogy kövessük. Más választásunk nem lévén, engedelmesen követtük. A folyosón az egyik jakut várt ránk. William gondjaira bízta Nyikolát, engem pedig tovább vezetett. Végigmentünk a folyosón, beléptünk az 50- es számú felvonóba, följebb mentünk egy emelettel és a 13-as számú ajtó előtt megálltunk. William kopogtatás nélkül kinyitotta az ajtót és egy nagy helyiségbe vezetett. Ügy festett az egész, mint egy laboratórium. Az asztalon katonás rendben bonyolult műszerek, kompresszorok, üvegcsövek és különféle lombikok sorakoztak. A különböző nagyságú, ezüstözött falú Tanonckodás a halálgyárban Beléptem a cellámba, melynek kiterjedése lehetett vagy harminc négyzetméter, magassága meg körülbelül négy méter. A falak furnérlemezzel voltak borítva. A mennyezeten villanyégő, az íróasztalon lámpa. Néhány közönséges szék és a fal mellett két keskeny ágy. Mr. Bailley dolgozószobájával összehasonlítva, talán túlságosan is szerény volt a helyiség berendezése. Azonban . .. még sokkal rosszabbul is végződhetett volna a dolog, ötlöttek eszembe az ápolónő szavai, s ettől kissé megnyugodtam. William eltávozott. Amikor magamra maradtam, figyelmemet csakhamar felkeltette a fél falat beborító hatalmas tervrajz. A szürkés rajzpapíron Bailley földalatti városának keresztmetszete és az egyes mennyiségű levegő kerül a szabadba, mint amennyi a fő csövön bejutott, akkor a felszínen szükségképpen új légáram keletkezik, tehát a levegő mennyisége nem csökkenhet. A szinoptikus térképek azonban, melyeket oly nagy gonddal állítottunk össze, mégis azt mutatták, hogy a légáramok a Föld minden részéből egyetlen pont felé tartanak, anélkül, hogy valamilyen ellenárammal találkoznának. Ha azonban a szél csupán beszívódik és sehol sem távozik el, akkor — az ördögbe is — ennek a városnak a benne uralkodó óriási nyomás következtében, akár egy túlfűtött kazánnak, már régen szét kellett volna robbannia. Kinyílott az ajtó és Nyikola lépett be rajta. Szétnézett, majd amikor megállapította, hogy egyedül vagyunk, megvakarta a fejét és egy nagyot sóhajtott. Vártam, szemrehányást fog tenni, amiért nem hallgattam a tanácsára, ám Nyikola egészen másról kezdett beszélni. Elmondotta, hogy az egyik folyosón két Ivánnal — két jakutta! találkozott, akik egy évvel ezelőtt, tűntek el Aj-Tojon orrlyukában. — Remélem, már nem hiszel az orrlyukak meséjében? — tettem fel a kérdést. edények vakítóan csillogtak a két hatalmas ívlámpa fényében. Tudtam, hogy ilyen edényeket folyékony levegővel folytatott kísérleteknél szoktak használni. Folyékony levegő ... Hisz ennek a sűrűsége nyolcszázszor nagyobb, mint az atmoszferikus levegőé. Lehetséges volna, hogy Bailley földalatti városában az atmoszferikus levegőből cseppfolyós levegőt gyártanának? Annyira gondolataimba mélyedtem, hogy jóformán észre se vettem az egyik asztal fölé hajló alakot. Amikor fölemelte fejét, az ápolónőt ismertem fel benne. Ő is azonnal megismert engem és elmosolyodott a meglepetésemen, mely minden bizonnyal arcomon tükröződött. — Kérem fáradjon át a dolgozószobába. Az apám már várja önt — mondta, és a szemben lévő ajtóra mutatott. Kopogtattam és beléptem a szomszédos helyiségbe. Csaknem olyan tágas volt, mint az előxő, azonban nem voltak benne műszerek. A falak mentén hatalmas, tömött könyvespolcok, az íróasztalon vegyi képletekkel teleírt papírdarabok hevertek. (Folytatjuk.) 12
