A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-16 / 29. szám
A földbe sem igen hatoltak be, mert a lyukakba kevés az oxigén ahhoz, hogy az égést táplálja, de lehatolt a hőség s a forró levegő, A föld alól halk egércincogá? hallatszott, hasonló a langyos nyári éjszakák leheletfinom, távoli tücsökcirpeléséhez. Rolf feszült arccal figyelt, a többiek is meredten nézték a lyukakat, de a földből semmi nem jött elő. Hans kissé távolabb állt, falfehér arccal bámulta társait és nehezen lélegzett. Senki sem sejtette, mi megy benne végbe Hans, a nyivákoló hangokat haHva. víziószerűen, pörkölödő., nyomorult élőlényeket látott maga előtt, érezte a perzselődő hús rossz szagát, s gyomorizmai vadul összehúzódtak, szinte öklendezett a lelkében élő képektől. Kihunytak a lángok és a hangok is megszűntek a föld alatt. — Az ördögbe — káromkodott Rolf — az ördögbe, ez nem sikerült. Az egyik lyukból egy egér mászott elő. lassan, furcsán araszolva, mint egy piszkos, szürke, nagy hernyó. Leégett a szőre, a bajusza, megvakult és hangot sem tudott hallatni, csak vonaglott. — Itt van... itt van — kiabált az egyik katona —, kijött a nagyherceg, kijött bajusz nélkül... Hans meglódult és magából kikelve ugrott Rolfnak — Öld meg ... azonnal öld meg, hogy ne szenvedjen! — természetellenes éles hangon rikácsolt — azonnal öld meg! Erős ökölcsapás érte a mellét. Hányát esett és fekve maradt. A hosszú katona felette állt szétterpesztett lábakkal. Belészorult. ki nem tombolt indulata Hans ellen fordult. — Majd te megölöd ... érted, majd te megölöd . ..! Gonosz tekintettel nézte, a keze csupa korom, mint a világháború valamelyik lángszórősáé. Megfogta a mellén a kabátot, felemelte őt, átnyalábolta és a rángatózó egér felé cipelte. — Lépj rá — parancsolta —, taposs rá! Öld meg... meglátod, nem nehéz ... ! Felemelte a fiút és leejtette, de Hans szétterpesztette a lábát és a levegőbe emelte. Rolf valóságos dührohamot kapott, mert rúgás érte a térdét. A többiek vigyorogva nézték. — Folytasd Rolf — biztatta a hosszú katonát Walter — csinálj végre férfit ebből a taknyosból! Ilyenekkel aztán nem sokra megyünk — és kiköpött. Rolf sokkal erősebb, mint Hans. Felemelte, leejtette és addig verte a lábát a földbe, amíg mulatságosan kalimpáló nehéz csizmája rádobbantott a megégett egérre és agyontaposta. Akkor ledobta őt a földre az egér mellé, nagyott fújt és kezét a nadrág szárába törölte. A többiek majd megpukkadtak a nevetéstől. — Hurrá — kiabáltak gyönyörűségükben — hurrá . . . eoeret ölt a bős! Hans lassan feltápászkodott, nem nézett rájuk. Nagyon fáradtnak érezte magát, de nem sírt és nem gondolkozott. * * * Hans a cukorréoatábla szélén ült a gyakorlópálya akadályán, tábori ásót lóbált a kezében, ökölnyi rög hevert a csizmája mellett. Megcélozta az ásóval és próbálta ketté szelni, de mellé vágott. Másodszor jobban sikerült, az ásó éle nyomán kétfelé repült a barna rög. — így kell — motyogta —, így kell ezt csinálni... Meg kell csinálni... Hans logikus ésszel oondolkozott és erős kritikai és önkritikái érzékkel rendelkezett. Tárgyilagosan fel tudta mérni, miért nevetséges ő a többiek szemében. Az erősek között a széplélek menthetetlenül a gúny céltáblájává válik. Farkastársaságban az őznek csak, mint tápláléknak van helye, ugyanúgy, ahogy a maga felsőbbrendűségében és elhivatottságában meggyőződött nemzet is kiveti a soraiból és elpusztítja azokat, akiket alsóbbrendűeknek bélyegez. Tudta, hasonlónak kell lennie hozzájuk, át kell alakulnia, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék, hogy egyenrangúnak ismerjék el és maguk közé fogadják — meg kell tanulnia egeret ölni. íme, az élet nagy paradoxa: közösség, társadalom, amelyben meg kel! tanulnod gyűlölni, életet kioltani, hogy élhess! Azért ül most itt, kezében a tábori ásóval, hogy megtanuljon egeret ölni. Nem is lehet az olyan nehéz, hiszen az emberi testnek tulajdonsága, hogy csak a maga fájdalmát érzi. a másét nem . . . a lélek .. a lélek az, amely képes átérezni idegen fájdalmakat is. S ha a fizikai erejét fölébe tudja helyezni a lelkének, ha behunyt szemmel és összeszorított fogakkal tud cselekedni, akkor bizonyára megteszi. Fáradtan felkelt, megmarkolta az ásó nyelét és fürkészve vizsgálta a buja zöld répák között a földet. — Meg kell tennem... — ismételgette a belsejében egy hang, — meg kel! tennem ... kell, kell . .. Az egyik répa alól kuporogva megbúvó, apró szürke egér nézett á. Hegyes, mozgékony orra idegesen szima olt, bajúsza mozgott, gömbölyű szeme csillogott. Hans moccanás nélkül farkasszemet nézett vele. — Üss oda ... üss oda! — suttogta görcsösen önmagának. Összeszorította a fogát, igyekezett nem gondolni semmire, erősen megmarkolta az ásó nyelét, hogy a kezefején kidagadtak az erek, és vadul rásujtott az egérre. Elvétette. A kis állat lyukat keresve cikázva menekült a répába. Hans minha megőrült volna, eszevesztetten futott utána, igyekezett ráugrani. Szeme elől elveszett a világ, csak valami vibráló vörös ködöket látott, amelyekben tüzes gömbök robbantak szét és a feje zúgott. Az egér eltűnt. Hans még utána vágta az ásót, persze nem találta el, és felegyenesedett. Egyszerre elszálltak a ködök, helyüket késődélutáni, bágyadt napsütés foglalta el és mély, önmarcangoló kétségbeesés. Mi... mi volt ez ... ez az őrülten ugráló, vérszomjas kerge állat ő volt, Hans Krüger, aki hegedűművésznek készül és humanistának vallja magát ? Lehetséges ez? És ez az egész ilyen egyszerű, ilyen könnyű... valóban csak ennyi a különbség ember és állat között?! Ráfogjuk valakira vagy valamire, hogy alacsony abbrendű és megöljük eléaetjük? Valami megpattant benne. Megkereste az ásót és felvette. Fájó makacsság szállt belé: be kell fejeznie! Félúton nincs megállás. Ez még csak az első lépés, meg kell tennie a másodikat is, és a többit, hogy utolérje Rolfot, Waltert és a többieket... az erőseket... Egér futott keresztül a lába előtt. Gondolkodás nélkül, reflexszerűen rásújtott. Pontosan derékontalálta az ásó éle az egeret és kettészelte. Hans még egy villanásnyi időre nallotta cikkanásszerű hangját. Az előbbi állapot újra megismétlődött. Felgomolyogtak a vörös ködök, a tüzes gömbök szikrázva robbantak szét, mintha zsarátnokkal akarnák beszórni a világot. Üjra és újra lesújtott, darabokra vágta az egeret és teste darabjait bedöngölte a földbe. Nem akarta látni. Ahogy felegyenesedett, abban a pillanatban elmúlt minden. Olyan hányingere támadt, hogy balkezét önkénytelérül a szájához kapta. Rémült szemmel bámulta az ásót Az ásó élén egyetlen apró vércsepp vöröslött. Egérvér, nem embervér. És csak egyetlen pici csepp. Fél perccel ezelőtt még melegen lüktetett egy szív motorjának az üteme nyomán. Messzire dobta az ásót - répába. Sírt és magában motyogott, ahogy tántorgó, léptekkel megindult a tábor felé. — Nem is olyan nehéz ... — tördelte a jobb kezét, amelyel az előbb az ásó nyelét fogta — nem is olyan nehéz ... A sátorba igyekezett. Walter és Rolf az ágyukon feküdtek. — Itt van — mondta a Harmadik Birodalom tanítója —, itt van és daliásabb mint valaha! — Feküdj le... — gúnyolódott Rolf — feküdj le, pihenj! Derekas munkát végeztél... | A sátor homályában gomolyogni kezdtek a piros ködök. Talán három másodpercig tudott még józanon gondolkodni, addig, amíg rémülten megállapította, hogy ez talán az őrület, mert nem bír védekezni ellene ... jön magától ... Rolf kinyújtotta hosszú karját és meglökte őt. — Aludj. Tejfelke ... Kissé megtántorodott a lökéstől. Magas lángokkal lobogva égett körülötte minden. Egész teste rángatódzott, csak a két karja csüngött mozdulatlanul a két oldalán. A kenyérzsákokon egy súlycs fakalapács feküdt, ezzel verték le a sátorkarókat a földbe. Felkapta és a magasba emelte. Rolf mozdulatlanul feküdt az ágyán, a kezét sem emelte védekezésül, csak a fejét fordította kissé oldalt és a szemében villant fel valami határtalan csodálkozás. Kétszer, háromszor megvonaqlott, hogy a kalapács tóm1 án koppant a halántékán — a szeme is nyitva maradt. A szemében ott maradt a döbbenet. Walter leugrott az ágyról máskor piros arca el sápadt, mint a mész. Hans a sátor sarkába hátrált előle, egészen őrültnek látszott, szeméből a téboly nézett' iszonyatot keltőn a világra, és magas fejhangon kiabált. — Ö mondta... ő mondta, hogy nem nehéz... És jobb kezével Rolfra mutatott. 11
