A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-12-03 / 49. szám

■— Rokonszenves vagyok magának? -*>. kérdeztem.

A cigarettám parazsát nézte.

— Fontos, hogy feleljek?

— Nagyon örülnék, ha azt mondaná, hogy tetszem magának.

— Örülne?

— Igen.

— Tetszik — mondta egyszerűen. A táncolókat nézte.

— Mondok valamit — hajoltam előre. Engedje meg, hogy egyszer elmenjek magukhoz ... Ügy érzem, nagyon tudnám szeretni...

Rámnézett.

— Kár ilyesmiről beszélni — mondta. Megigazította a haját. — Gyerünk mégis táncolni, jó?

A villanyfény átsütött a csíkos asztali ernyőkön.

Az utca üres volt, tűsarkú cipője halkan kopogott az aszfalton. A kapunál megálltunk. A neonfényben fehér volt az arca, rúzsos szája sötét vonalnak tűnt. Magamhoz húztam és megcsókoltam a haját. Mozdulatlanul állt.

— Felmehetek? — kérdeztem.

Nem felelt.

— Reggel elutazom — mondtam. Nagyon jó veled lenni...

Nem mondott semmit, megfordult és bement a kapun. Elindultam utána.

A tornácajtó zárva volt, kulcsot vett elő, kinyitotta és villanyt gyújtott. Félreállt, hogy beléphessek.

— Szépek ezek a virágok — mondtam.

— A háziasszony nagyon szereti őket — mondta.

— És te?

— Én is szeretem.

— Ha hazamegyek — mondtam — szerzek ilyen virágokat. Nekünk is vari egy kis verandánk. Berendezem télikertnek.

— Gondolod, hogy van értelme?

Bement az előszobába.

A szobában kinyitotta az ablakot, lefeküdt a vetetlen ágyra és a fal felé fordult.

— Rosszul érzed magad? — kérdeztem.

— Nem, dehogy.

Kezembe vettem az Ady-könyet és leültem a fotelbe. Langyos éjszaka volt. A tér felől autózúgás hallatszott Sokáig lapozgattam a könyvet. Az egyik szerelmes versből felolvastam néhány sort. Nem tudom, ébren van-e. Almos lepke tévedt be az ablakon, egy darabig keringett. aztán rászállt a szekrényajtóra.

Felálltam, az ágyhoz mentem. Csukva volt a szeme. Óvatosan lehúztam a cipőjét és letettem az ágy mellé.

— Köszönöm — mondta.

Leültem az ágy szélére. Megfogtam a vállát és lassan magam felé fordítottam.

— Jó lenne együtt élni — mondtam. — Gyűjtenénk pénzt autóra, járnánk kirándulni. Meg csónakázni. Nem lenne jó?

— De jó lenne.

Behunyta a szemét, és elfordult tőlem.

— Érdekel az a fiú?

Megrázta a fejét.

— Szeretsz?

— Nem tudom Nem is akarom tudni.

Felkeltem az ágyról.

— Micsoda lány vagy te? — kérdeztem. — Mi van veled? Beteg vagy?

A falat nézte.

— Szeretlek, érted?! — mondtam hangosan. — Télen eljegyezzük egymást és tavasszal megesküszünk...

— Tavasszal?

mondtam - Nagyon

tt

Szomorúan mosolygott. Dühösen meglöktem az egyik fotelt.

— Azt mondtad, hogy jő velem lenni — mondta. Csak a hátát láttam.

— Igen csöndesen, jó.

— Akkor légy csendben — mondta. Örüljünk, hogy együtt lehetünk.

Sokáig néztem kiálló csípőjét, szép vállát, barna haját. — Leültem a fotelbe. A lepkét figyeltem, mely fáradtan röpködött a szobában ...

Nem tudom, mennyi ideig ültem ébren a fotelben. Csak arra emlékszem, hogy a pillám nehezedni kezdett, \s lehajtottam a fejem a fotel támlájára.

Mikor felébredtem, odakint már virradt. A fákon hangosan csevegtek a madarak. Az ablakhoz mentem,

elszívtam egy cigarettát Eloltottam a villanyt és járkálni kezdtem a szobában. Zsuzsa mozdulatlanul feküdt.

Kihajoltam az ablakon. A város még pihent. Lent a járdán lompos kutya futott.

Mikor visszafordultam. Zsuzsa az ágy szélén ült. Felhúzta a cipőjét.

— Gyere ide — mondtam.

Felállt, odajött az ablakhoz. Átfogtam a vállát, megsimogattam a haját.

— El kell mennem — mondtam — mielőtt a háziak felébrednek.

— Kimegyek a trafikhoz — mondtam.

— Innen is látni a trafikot.

— Kimegyek. Töltsd ki a szelvényeket.

Kiléptem a büfféből. végigmentem a peronon. A trafik előtt aktatáskás munkások várakoztak. A közeli fatelepen teherautó zúgott. Kis bőröndömet letettem a földre.

A város felől magas nő közeledett. Nem Zsuzsa volt. Lassan teltek a percek. Rágyújtottam-. ..

Éppen eldobtam a cigarettavéget, mikor Laci kijött a peronra.

Szeme alatt mélyebbnek tűnt az árok.

— Anyámmal lakom — mondtam és simogattam a haját. Kicsi a házunk. Az éjjel elhatároztam, hogy hozzáépítek egy szobát... A fal mellé szőlőt telepítek. Szebb lesz a ház, ha felfut a szőlő a falra...

— Kár tervezni — mondta és elfordította a fejét. — A bombák mindent elpusztítanak.

Megszorítottam a vállát és megráztam.

— Szeretlek, érted?l Szeretlek!... — A szomszéd szobából zaj hallatszott. — Feleségül akarlak venni!... Ugye válaszolsz, ha írók? Ugye válaszolsz a levelemre?!

— Hagyjál — mondta halkan. Eltolt magától, az ablakhoz ment.

— Mennem kell — mondtam. Gyere ki az állomásra ... Félnyolckor indul a vonat ... A trafik előtt találkozunk ...

Az ajtóból visszanéztem. A fotelben ült, az ablak felé fordulva, ugyanúgy, mint este, amikor benyitottam a szobába.

A pult mellett álltunk az állomás büfféjében. Csapó Laci kockás ingben volt, Sportka szelvényeket töltött ki.

— Idd meg — mondta, s tollával egy féldecis pohárra mutatott. Rosszul nézel ki...

— Ne törődj vele. Vigye el az ördög. Gőgös lány.

— Tévedsz — mondtam. A síneket néztem.

— Ne légy pali. Sehová sem Jár, senkivel sem barátkozik.

Nem volt időm válaszolni, mert berobogott a vonat.

A bőröndöt feltettem a polcra és lehúztam az ablakot. Integettem Lacinak. A trafikot néztem. Már nem állt előtte senki. A micisapkás munkások az én kocsimban ültek, kártyázni kezdtek a hátam mögött. A vonat lassan elindult.

Ebben a pillanatban feltűnt a peronon Zsuzsa csíkos szoknyája. A kijáróhoz futott, szeme fölé emelte a kezét.

— Zsuzsa! — kiáltottam és vadul integettem.

Kiszaladt a vágányok közé. Már a rakodó előtt haladt a vonat. Magasra tartotta fehér kézitáskáját, s másik kezével írást utánzó mozdulatokat tett rajta.

Messze kihajoltam az ablakon. Integettem s néztem egyre klsebbedő alakját, míg el nem takarták a fák és a házak ...

Az égen hosszú felhő-sáv fehérlett, olyan volt, mint a lökhajtásos repülők szétfoszló fehér csíkja.

13