A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-11-05 / 45. szám

— Nekem nem kell Nap. Én úgy is látni mindent. Nagyon szeretnék már most elindulni.

Nagy fáradságukba került, míg rá tudtuk bírni, hogy ne induljon azonnal.

Hozzáláttunk a szükséges előkészületekhez. Elhatároztam, hogy meleg, bundámat és botosomat Nyikolának adom. Ha esetleg valakinek feltűnne a dolog, i ugodtan azt mondhatom, hogy ellopta tőlem. Revolvert Nórától sikerült szereznem. Már csak az élelmiszer beszerzése volt hátra. Ez ment a legnehezebben. Az ebédnél észrevétlenül mindig a zsebembe csúsztattam néhány szelet kenyeret és kétszersültet. Nyikola is igyekezett minden nap félretenni valamit. Én azonban megtiltottam neki, hogy csökkentse napi adagját. Tudtam, most különösen sok erőre lesz szüksége. Nóra is kivette a részét az élelmiszer gyűjtésből. Egyszeriben farkasétvágya lett. A párna alá rejtett vászonzacskő hamarosan megtelt. Még néhány nap és Nyikola útnak indulhat.

Úgy kellett intéznünk a dolgot, ho<-y ha fel is fedezik Nyikola szökését, én ne kerülhessek gyanúba. Ha Nyikola véletlenül elpusztul és nem jut el Verhojanszkba, akkor nekem kell mennem. Számítva erre, kímélni kellett magamat.

Mr. Klimenko tréfái

Tanácsomra Nyikola szökése előtt néhány nappal társai előtt több ízben kijelentette, hogy már torkig van ezzel a földalatti élettel és ezért elhatározta, hogy rövidesen megszökik innét.

— Klimenko elvtárs semmit se tud a dologról. Adna ő nekem ha tudná — hangoztatta Nyikola.

Barátai igyekeztek őt lebeszélni, a rá váró borzalmas büntetéssel rémisztgették. Ám Nyikola egyre a magáét hajtogatta: állat ver, ember ver — teljesen mindegy! ö már tovább nem bírja.

Fönnállóit a veszély, hogy azok közül, akiket Nyikola beavatott titkába, valaki mindent elárul Bailleynek. Ezt azonban meg kellett kockáztatnunk az ügy érdekében. Minden eshetőségre számítva, Nyikola hamis nyomra vezette őket. Egyre azt hangoztatta, a szennycsatornán keresztül megismétli első szökési kísérletét. Így tehát, ha Bailley tudomást is szerez Nyikola terveiről, teljesen nyugodt lehet, mivel tudja, e kísérlet már eleve sikertelenségre van kárhoztatva. Ügy látszott, hogy már mindent jól előkészítettünk.

Végül elérkezett a szökés napja — jobban mondva éjszakája. Megegyeztünk Nyikolával, hogyha mindnyájan elalszanak, útrakészen utánam jön a balkonra.

A meghatározott időpontban Nórával együtt türelmetlenül vártuk jöttét. Az éjszaka meglehetősen sötét volt. Időnként ;— akár egy gyenge fényszóró távoli fénye — halvány sávok futottak végig az égbolton.

Múlott az idő és a mi emberünk csak nem akart megérkezni. Már nyugtalankodni kezdtem, amikor egyszeriben kinyílott az erkély ajtaja és megjelent benne Nyikola.

— Miért jössz ilyen későn? — kérdeztem tőle.

— Én ravasz lenni — felelte. — Dolgozni voltam a csatornában és megvártam, míg a többiek elmenni. Azután háttal jönni vissza, hogy ilyen nyomomat lássák.

Nyikola nem hiába volt szenvedélyes nyomolvasó. Jól tudta, hogyan tüntetik el az állatok a nyomokat, hogy a vadászt megtévesszék. Most hát ő is hasonló emberi furfanggal tökéletesített cselhez folyamodott. Azzal, hogy háttal jött vissza, olyan nyomot hagyott a hóban, melyből üldözői arra következtethettek, hogy a csatorna szabadba vezető torkolata felé menekült.

— Akkor hát sok szerencsét! — mondtam izgatottan, miközben átadtam neki a levelet.

— Semmi az egész — felelte. Aztán lenézett a mélybe, majd megjegyezte: — Jó magasan lenni! De az nem baj. Lent puha. Isten vele, elvtársi — megszórította a kezem, majd Nóra felé bólintott: —: Isten vele, kislány!

Bátran átlépte az erkély vaskorlátját:, a lehető legmélyebbre ereszkedett, kisideig a levegőben lógott, majd hirtelen elengedte magát.

Kihajoltam a félhomályba. Nyikola teste egyre nagyobb sebességgel zuhant a mélybe. Vagy negyven métert kellett repülnie, míg eléri a hőborította hegyoldalt.

E pillanatban lába havat ért, majd mintha vízbe ugrott volna, egész teste eltűnt a mély hóban. Hiába erőltettem a szememet, nem láttam semmit. Nyikola eltűnt a magavájta hókráterben. Lehet, hogy összeszúzta magát és most eszméletlenül fekszik, az északi fény zöld °s rízsaszin hullámai egy pillanatra csodás, remegő fénnyel öntötték el l szikrázó hómezőt. Most megpillantottam a lyukat, melyet Nyikola teste a hóba vájt, őt magát azonban sehol sem láttam.

— Látja, látja, ott lenn valami mozog —. suttogta izgatottan Nóra.

— Hol? Semmit se látok. Az csak úgy tűnik magának.

Az északi fény rövid fellobbanása életre keltette az árnyakat. — Gyorsan elsötétültek, majd ismét elhalványodtak ...

— Nem ott! Lejjebb, jóval lejjebb!

Odanéztem és a helytől, ahol Nyikola

eltűnt vagy húsz méterrel távolabb egy apró mozgó pontot fedeztem fel a hóban.

1?

^L£WDH ^ BSLJAJEV ^ 25

?*’. -at

— Nézze, ott egy kéz! — kiáltotta Nőra, aki nyilván jobban látott, mint én.

Meg kellett erőltetni a szememet, míg végre én is megláttam, hogy a hóból valóban Nyikola keze mered felém. Az esésnél nyilván átütötte a friss, meg nem fagyott fölső hóréteget, s így jó néhány métert süppedt a puha hóba. Most igyekezett nagynehezen kimászni, belőle. Már az egész keze látszott, majd kis idő múlva prémes sapkája is. Rövidesen teljes egészében kimászott, felénk fordult és kesztyűs kezével integetni kezdett.

Nehezen tudtam megállni, hogy fel ne kiáltsak örömömben. Nyikola még egyszer felénk intett. Oldalára feküdt és az enyhe lejtésű hegyoldalon lassan görögni Kezdett lefelé. Egész a szurdok fenékéig csúszott, ahol már csupán egy parányi pontot láttunk belőle. Aztán a szakadék kijárata felé kúszott a hóban. Néha eleltűnt a mély hóban. Sít ugyanis nem tudtunk szerezni számára. Nyikolát ez azonban nemigen aggasztotta. „Majd esi-, nálok magamnak, ha szükségem lesz rá” — jelentette ki.

Igen, Nyikolát nem kell félteni. Megszokta az átkozott vidék éghajlatát, éppen úgy, akár a vad, melyre vadászott. Csak ne kerüljön Bailley kezébe! A természettel és a négylábú ellenségekkel majd csak elbánik valahogy.

Kihunyt a fény. Nyikola eltűnt a szemünk elől, mi azonban nég jó ideig a sötét sza:adékba néztünk.

— Mennünk kell! Nem naradhatunk itt túl soíá — mondta Nóra.

— Igen, mehetünk — lólintottam, de végre, ilyszakítottam tekinteem a szakadéktól. — lolnap lesz a nagy lezámolás. Mr Bailley vaószínűleg kihallgatásra endel... Nóra^ meg zeretném valamire kérli. Nincs véletlenül még így revolvere?

— Mire az magának? Ha Bailley, magállapíte, hogy Nyikola szöként- ■ A., _-j. .. i ; _

golyót eresztek bele. Nóra elgondolkodoti

— Nem tudom... Más revolveren nincs. Lehet, hogy apámnak van, Ha me; tudom szerezni, holnap elhozom a la boratóriumba. Kérem, jöjjön valamive előbb.

Hálásan szorítottam meg a kézéi Igen, Nóra valóban nagyon derék lány Nem félt segíteni a szökés előkészítésében, és most se fél, amikor egy esetle ges gyilkosságban lesz segítségemre.

Meglehetősen rosszul aludtam. Ügy két óra tájban, alig hogy egy kissé el szenderedtem, valaki megzörgette az aj tót. Gyorsan öltözködni kezdtem és meg kérdeztem ki zörög.

Hangjáról felismertem az illetőt. Wil liam volt. Ügy! Akkor hát Bailley á mindent tud, és most kihallgatásra rsri del — mondtam magamban és tam az ajtót. Két felfegyverzett férfi ki séretében valóban William lépett be. Fu tólag arcukba tekintettem. Energikus éi ípolt külsejű úriemberek voltak. A következő pillanatban hozzám léptek és gon dósán átkutattak. Ebben a pillanatbar örültem, hogy Nóra nem szerzett szá momra revolvert. Azután William a ké1 fiatal emberrel együtt szakszerűen átkutatta szobámat. Szerencsére olyat nem találtak, ami kompromittállátott volna. (Folytatjuk)