A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-22 / 43. szám
Eltelt egy óra és misem történt. Csak hat jövendőbeli halottal szaporodtak. Ot fiúval és egy leánnyal, akik« véletlenül éppen Oradouron át kerékpároztak. További verőfényes óra telt el. £s aztán megjelentek a fekete fellegek. Az SS-ek csoportokba osztották a férfiakat, és három pajtába, két garázsba, egy fészerbe meg egy borpincébe hurcolták őket. Az emberi szókincs nem alkalmas, hogy visszaadja az elkövetkező percek cinizmusát és bestialitását. A géppuskák eszeveszett ugatásba kezdtek. Csak öt férfi menekült meg a megelevenedett pokolból. Az első sortűznél a földre vágódtak és éjjel kimenekültek a mezőkre. Isten nem segített A bestiák még nem laktak jól. Kitárult a templomajtó. A nők meglódultak a kijárat felé : „Halt! Egy lépést se tovább!“ Két katona lépett be és becsukta maga mögött az ajtót. Az oltárra hatalmas ládát helyeztek. A lecsüngő drótok egyértelmű megsemmisítő választ adtak: Robbanóanyagok ! Vége I Vége ! Vége! A katonák meggyűjtották a zsinórokat és távoztak. A következő pillanatban fülsiketítő robbanás rázta meg a levegőt. Az asszonyok tébolyultan keresték a menekülés útját.1 Am az SS-ek résen voltak. Állati kegyetlenséggel lövöldöztek minden nyílásba. Egy lélekben sem szabad életben maradnia. És mégis, egy asszony, aki elsőnek ugrott ki a templom ablakán, megmenekült. A templomban lejátszódott a tragédia utolsó felvonása. Az SS-ek kitárták a kapukat és fejvesztetten lövöldöztek a vonagló testekbe. Utána felgyújtották a templomot és a zsákmányolt borból tökrészegre itták magukat. Miért? Adósak vagyunk még a válasszal, miért került sor a vérontásra? A nácik nem is egy, hanem rögtön több „okkal“ rukkoltak ki. Elég ha egyet idézünk. Állítólag tévedtek ! Oradour sur Vyrest, a francia partizánok egyik -központját kellett volna megsemmisíteniük. „Tévedésből“ gyikolták halomra emberek százait... Emberek, legyetek éberek! Ezerkilencszázhatvanegy. Csodaszép nyári vasárnap. Az országút a nap tüzében ég. Oradour közelében katonák menetelnek. Nem az édes francia nyelvet beszélik. Porosz földről érkeztek, és jól ismert indulóra menetelnek. Csak a jancsiszeges bakancsuk vadonatúj. A francia kormány becses engedélyével visszatértek az ismerős helyekre. Felevenítik a régi dicsőség emlékeit. Hálából szívesen nyújtanának segítséget Algériában vagy Bizertában. Elvégre ezen a téren gazdag, tapasztalatokkal rendelkeznek. Szeretik a tölgyfalombokat és idegenek borát. Az idegen szájakból származó aranyfogakat. Emlékezetből idéznek fejezeteket az élettérről, bibliájukból, a Mein Kampfból. Ez idő szerint csak az Oradourt övező réteket és legelőket tapossák le, és várnak, várnak, hogy kiadják a parancsot a támadásra. Ügy tűnik nekik, hogy már túl sokáig tart a béke. Oradour és Lidice halottjai, a koncentrációs táborok °s a csatamezők halottjai hallgatnak. Most az élőkön a sor, hogy hallassák hangjukat! A szorongás megnémította az embereket. Ojabb parancs: „Asszonyok és nők a templomba 1“ A harmadik hullám némi megkönnyebbülést jelentett az asszonyok számára. Gyermekeikkel együtt mégis isten oltalma alá kerülnek. Már csak férjükért, fiaikért, apjukért aggódtak. A parancsnok túszokat követelt. Kilépett a sorból a polgármester, mögötte Paul Desourteaux doktor, aki négy fiát ajánlotta fel. Mindez csak macska-egér harc volt. A játék többre ment, mint túszokra.
