A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-15 / 42. szám
A közeledő vonat dübörgése mái hallatszott, de lámpái ténye még nem törte át a ködöt. Több mint egy kilométerre lehetett, két percbe is betelhet, amíg az állomásra ér. — Két perc — gondolta a lány —, aztán fél percig áll és tovább megy, eltűnik a ködben. Csak az utolsó kocsin a piros lámpa világít majd kissé hosszabb ideig. Szorosabban fogta át a fiú derekát. A fiú balkeze a vállán pihent, ujjai önkénytelenül, reflexszerüen simogatták a nyakát és a bal orcáját. A barátja a szomszéd pádon ült és nyugtalanul ’figyelte őket, mert még nem látta, hogy a lány pénzt adott volna a fiúnak. Mit húzza a dolgot?— gondolta bosszúsan. — Mikor érsz haza? — kérdezte a lány. — Reggel hatra otthon vagyok . . . Mélyet szívott a cigarettájából és messzire dobta a cigarettavéget. Az apró vörös csillagocska nagy ívet írt le és kirepült a kisvárosi állomásépület peronjának gyenge világosságából a sötétbe. — Azonnal írsz, ugye? — kérdezte aggódva a lány. — Azonnal, ahogy megérkezel . . . Maga felé fordította a fiú fejét és igyekezett a szemébe nézni, de csak az egyik szemével tudott. A bal szeme természetellenesen félrenézett a fiú feje mellett a közeledő vonat elé. — írok — mondta jólelküen a fiú — ahogy hazaérek azonnal írok . . . .persze . . . Kissé magához húzta a fejét, hogy bátorítsa és arcát az arcához szorította. A lány kedveskedve bújt hozzá, és halkan sóhajtott. Nem akart semmire gondolni, csak arra, hogy a fiú biztosan ír neki. Két napja jött a két barát a városba, hivatalosan. Mindketten műszaki tervezők, s az itteni textilüzemben egy újtípusú textilgépsort tanulmányoztak, mert abba a gyárba is be akarták vezetni ezeket a gépeket, ahol ők dolgoztak. Amikor megérkeztek este, lementek a szálloda kávéházába, zenét hallgatni. — Kissé körülnézünk — mondta a barátja — hátha, találunk valami érdekeset. Mindketten tudták, hogy érdekesség alatt nőt gondolnak, akivel szórakozni, esetleg táncolni lehet. A kávéházban kevesen vacsoráztak, magányos nő' meg éppenséggel egy tilt csak egy távolabbi asztalnál. Szódát ivott és amikor letette a poharat, maga elé nézett, a pohárban pezsgő oxigénbuborékokat figyelte. — Nézd — mondta a fiú — ott az ablak mellett! Mit szólsz hozzá? Néhány másodpercig nézték, de amikor a lány egy röpke pillanatra feltekintett, látták, hogy a bal szemével baj van. Kancsal. Mintha érezte volna, hogy őt figyelik, mélyen elpirult és zavarában újra ivott a szódából. — Eh — legyintett a barátja, de a fiú érdeklődve nézte tovább. Huszonöt évesnek látszott — két évvel lehet idősebb mint én — gondolta — nem feltűnően, de ízlésesen öltözött és nagyon félénknek tűnt. A szeme miatt — gondolta a fiú, a bal szeme miatt érzi magát másnak, mint a többi ember, és ezért kevés az önbizalma. Vajon ha táncolnák vele és bíztatnám, gyengéd lennék hozzá — egy kicsit udvarolhatnák is neki, mert az alakja jónak látszik — akkor sem engedne fel a tartózkodása és a bizalmatlansága? Néhány pár keringőzött a parketten a fúvószenekar zenéjére. Felkérte táncolni. A barátja csak a vállát vonogatta, és morgott valamit, de nem beszélte le róla. Más szórakozási lehetőség úgysem adódik ma — gondolhatta. Inkább ivott hát és lustán figyelte a fejleményeket. Néha bíztatóan a fiúra kacsintott mert a lánynak iga2án jó alakja volt, karcsú de nem sovány, elég magas, és a lába kimondottan szép. Amikor a fiú felkérte, zavartan nézett, mintha nem hinne abban, hogy komolyan táncra kérik. Barna a szeme, nézte a fiú, szép nagy sötétbarna, kár hogy az egyiknek félreterelik tekintetét az összehúzódott szemizmok. Mert különben az arca is csinos . . . Igyekezett hozzá nagyon kedves lenni -és nem tolakodó. Tanulmányozta, hogyan enged fel fokról fokra a merevsége, hogyan simul hozzá mind bizalmasabban, hogyan bizakodik mind erősebben, abban, hogy válóban komolyan veszi .őt, és nem. csak . játszik vele. Az arca kipirult, nem félt már a fiúra nézni, és okos, meleg szavaira zárkózott lelkét is feltárta előtte. Gyámoltalan, ijedt kis lelked van, gondolta a fiú, s mindez a szemed miatt? Talán már becsapott valaki? Eddig még eszébe sem jutott, hogy tulajdonképpen ő is becsapja azzal, hogy bizalmat ébreszt benne maga iránt. A férfiakról beszéltek, hogy ilyenek meg olyanok. Évődve beszélt a lány, de az arcára keserűség ült. — Te másnak látszol, mint a többi — mondta egyszerre halkan — őszintébbnek — ... Miért mondtad ezt, gondolta a fiú, miért lennék én más? Nem tetszett neki, hogy ezt mondta, zavarta a lány bizalma. A fiú nem szép. Az arca durva, vonásai elnagyoltak, semmi sincs benne, ami női ideálokra emlékeztetne. Talán ezért hisz neki? Talán úgy gondolja, hogy a fiú is magányos és bátortalan, mint ő? Hm, más mint a többi . . gondolta a fiú. Kissé megdöbbent és enyhe lelkiismeret furdalást is érzett, de azért haza kísérte és a kapuban csókolódzott veié. A vonat dübörgése erősödött, két' homályos égő ^szeme is előbukkant már a kanyarban. Tíz másodperc múlva ideér. A fiú barátja nyugtalanul köhécselt és amikor odanézett, a kezével olyan mozdulatot tett, mintha pénzt számolna. Mi lesz a pénzzel? Igen, a pénz. . . ötven korona. A pénzük elfogyott, ahhoz hogy hazautazhassanak hiányzott ötven korona. A barátjának jutott az eszébe, hogy kérhetne a lánytól ötven koronát. Kölcsön. Aztán majd elküldi neki . . . Hm, a lánytól . . . Tegnap éjszaka meghívta ugyan ma délutánra, de ő már nem akart elmenni. Otthon várják; szintén egy lány, nem szebb mint ez itt, de mindkét szeme ép és a szemébe tud nézni annak, akit szeret. Sokat utazunk, gondolta, és az idegenben unalmunkban szórakozunk. így van. De ez más . . . Nem . .. nem arról van szó, hogy elkiildené-e a pénzt vagy sem, de minek játszani az emberi lélekkel! így gondolta . . . Tagadhatatlan tény viszont, hogy a vonatjegyekhez ötven koronára van szükségük. Ötven koronát kell kapnia valakitől, ettől a hibásszemű lánytól, ahhoz, hogy holnap már annál a másik lánynál lehessen. Utóvégre felnőtt nő, gondolta, dolgozó nő . . . És azt a pénzt mindenképpen visszaküldöm neki. Szóval csak szívesség... Gyengédséget kap egy apró szívességért, talán pillanatnyilag szeretve is érzi magát . . . Elment hozzá. A lány apró, tiszta albérleti szobában lakott, egyedül. Kötényben fogadta. — Éppen vacsorát főzök — mondta, remélem velem tartsz, ha meghívlak?! Az asztalon füzetek és könyvek. Esti iskolába jár, mesélte, a nyáron érettségizik. Éppen matematikát tanul. Különben egy üzemi konyhán dolgozik. — Segíthetne! — nevetett, és olyan jókedvűnek látszott, amilyennek csak a gyanútlan és boldog emberek tudnak lenni — nem értem a trigonometriát. Tulajdonképpen mi az a szinusz? Kimondhatatlanul örült a fiúnak és ezt ki is mutatta. — Ötven koronára lenne szükségem — mondta a fiú. — Kölcsönöshetnél őtven koronát? — Persze- — mondta — szívesen, de mondd már mi ez a szinusz? Hosszan magyarázta neki a matematikát. Okos lány, gondolta, egyetlen magyarázatra megértette a Szögfíiggvényeket S ha így felenged a tartózkodása, amikor közvetlenül mosolyog, egészen csinos — nem zavaró a bal szeme . . . Becsülöm őt, gondolta, de mit csináljak? Szükségem van a pénzre . . . Azzal biztatta magát, hogy semmi rosszat nem követ el, mert nem akarja a lányt, nem biztatja, nem hitegeti, és a pénzét egészen biztosan elküldi majd. Arra nem gondolt, hogyha a lány megtudná, hogy most csak a pénzt miatt jött, sírna. De a nő, aki úgy érzi, hogy végre talált valakit, komplikáltabb hangszer, nem ilyen egyszerű rajta játszani. Vacsora után mellé ült a lány, átkarolta a Duba Gyula: Elment a vonat... nyakát és azt mondta: — Két óra múlva elutazol. Talán soha nem látlak többé... —• Várta, hogy biztassa —, hogy de igen, viszontlátjuk még egymást, de a fiú néma maradt. — írsz majd? Hozzábújt, simogatta és a vágyakozásnak olyan tüzet árasztotta, hogy a fiú egyszer csak nem gondolt már semmire, csak arra, hogy rövidesen elmúlik oz a pillanat. De miért ne . . . Miért ne használná ki a pillanatot? Talán, talán ő is örülne neki. .. Sok férfinak a véleménye ez, hogy a nők örülnek a következmények nélkül, kissé felelőtlen, de éppen azért vonzó találkozásoknak. így akarta elaltatni, azt a homályos érzését, hogy ez a lány "talán nem örül a felelőtlen találkozásoknak. Magához vonta, erősen, követelőn. ; • Ö nem ... ez a lány valóban nem örül neki, mert íme sír. Nem néz rá, csak a kezén, amellyel az arcát simogatja, érzi. hogy könnyezik. Nem zokog, de az ujjain érzi, hogy a jobb szeme is sír és a bal is. Az engedetlen bal szeipe is sír . . . — Nem akarom — mondja aztán halkan — így elsőre nem akarom. Én még találkozni szeretnék veled, valamikor. . Várni foglak. — Nem lesz unalmas a magány? — Eddig is magányosan éltem. Dolgozok és tanulok. . \ — Eh — gondolta a fiú és elengedte, nem ezért jöttem. De most már tudom, hogy nemi lehetek rossz ... Befutott' az állomásra a személyvonat. Fehér párafelhőt fújt magából és megállt. A fiú barátja felkelt, fogta az aktatáskáját, valamit morgott feléje és megindult a vonat felé. Az egész világ szegényesnek tűnt és nyomottnak azon a késő őszi éjszakán a gyengén világított, ködös peronon. — Akkor — mondta a fiú — akkor azt az ötven koronát odaadod? — Igen — mondta gyorsan a lány — igen, persze — és az erszényében kutatott. Látszott,. hogy az ötven korona egyáltalán nem fontos neki, talán a tudatáig sem ér. — Igen, hát persze, tessék... De ugye, írsz majd azonnal? A fiú elvette a pénzt, szájon csókolta a lányt és felszállt a vonatra. Ugyanis megküldöm- neki, gondolta. Tudta, hogy a lány most néhány hétig eszeveszetten várja a levelet, aztán sokat sír majd. Sajnálta is, mert sejtette, hogy a történtekért, azért hogy ő nem ír, mindenért a bal szemét okolja majd, amellyel nem tud a szemébe nézni, annak, akit szeret. Kinézett az ablakon. A lány egyedül állt a peronon, búcsúra emelte a kezét és a gyenge fényben úgy nézett ki ezzel a mo/dulattai mintha könyörögne. A mozdony szikrákat köpött a ködbe és elindult. Kerekei vadul megforogtak, panaszosan sírt alattuk a sín. — Felnőtt nő - mondta maga elé a fiú, hogy megnyugtassa önmagát. — Rövidesen elfelejti az egészet. Meg aztán úgyis elküldöm neki a pénzt.., '> n
