A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-08 / 41. szám
A a *■ "ilos dolgozószoba ajtaja kinyílott es a küszöbön Nóra apja jelent meg. — Mi újság, Nóri, elkészültél? — kérdezte. — Még nem tudtuk befejezni — felelte Nóra —, mr. Klimenko megégette a kezét. — Remélem, nem komoly az eset? — érdeklődött a tudós. — Semmiség az egész — siettem a felelettel — Máskor elővigyázatosabbnak kell lennie — dorgált meg Engelbrecht. — Akkor én várok. Az ajtó becsukódott mögötte. Kezem be volt pólyázva, így hát nem dolgozhattunk. Asztalhoz ültünk. Nóra felsóhajtott. — Elhatároztam, hogy nem dolgozunk tovább — mondta —, de apám nagyon akarja. Szüksége van rám ... — És tudja az ön édesapja az igazságot mr. Bailleyvel kapcsolatban? — Ezt én magam is szeretném tudni. Beszélni akarok apámmal, és mindenről felvilágosítást kérek tőle ... Amikor arra a szerencsétlen kimenetelű expedícióra készültünk, azt mondta, hogy a nagy északi utat megyünk felkutatni. A fana folyó torkolatától nem messze kötöttünk ki. Akkor azt mondták nekünk, hogy a jégtörőnket kísérő pilóták megállapítása szerint a keletre vezető további utat jégtorlaszok borítják. Át kellett telenünk. A hajóról mindent partra raktak. Igen nagy rakomány volt, sokkal nagyobb, mint ami egy átteleléshez szükséges. Rengeteg hatalmas ládát láttam. Nem tudom, mi lehetett bennük. Tábort ütöttünk. A személyzet egy része még a jégtörőn volt. Ott maradt az expedíciónkon résztvevő két professzor is. Az egyik híradós mérnök volt, a másik asztronómus ... — Minek volt szükségük asztronőmusra? — Nem tudom. Az említett két mérnök még az út folyamán nézeteltérésbe került mr. Bailleyvel. Meglehetősen tartózkodóan viselkedtek, és gyakran titkos megbeszéléseket folytattak egymással. Egy reggel, amikor kiléptem sátramból, hogy segítsek a kicsomagolásnál, észrevettem, hogy a hajó már nincs ott. Azt a magyarázatot kaptam, hogy a szél éjjel a nyílt tengerre sodorta a két professzorral egyetemben. A csillagász holttestét később a partra vetették a hullámok, a híradós mérnök nyilván a hajóval együtt pusztult el. Nagyon meglepett a dolog. Az éjjel a mi körzetünkben egyáltalán nem volt vihar. Megkérdeztem mr. Bailleyt, ő azonban nevetve csak annyit mondott, valószínűleg nagyon mélyen aludhattam és ezért nem hallottam a vihart. De a tenger teljesen nyugodt — feleltem az ócenára mutatva. Ebben az évszakban nincs nagy hullámverés — válaszolta Bailley. Az úszó jéghegyek csökkentik a hullámverést. Az erős szél elszakította a jégtörő horgonyláncát és a hajót a nyílt tengerre sodorta. Eleonóra elhallgatott, valamit füzetébe jegyzett és a mérlegen álló edényt figyelte. Kis idő múlva folytatta: ,_ — Még egy dolog volt furcsa számomra. A hajóról két hatalmas teherszállító repülőgépet tettek partra. A teleléshez erre nem volt szükségünk. Azt felelték, hogy a repülőgépek fogják csomagjainkat továbbszállítani. Nemsokára megkezdték a hatalmas ládák szállítását. Apám megmagyarázta, hogy mr. Bailley megváltoztatta tervét. Mivel a hajó elpusztult, úgy határozott, hogy geológiai megfigyeléseket fogunk végezni a szárazföldön. A ládák elszállítása a tél beállta után is folytatódott. Bizonyos részüket sítalpakkal ellátott teherautókon vontatták tovább. Mindez néhány hónapig tartott. A munkálatok közben néhány tengerész életét vesztette. Helyettük jakutokat vettünk fel, akik időnként a táborunkba tévedtek. Egészen lakatlan, elhagyott helyen dolgoztunk, távol minden kíváncsi tekintettől. Végre apámmal együtt az új táborba repültünk. Teljesen kopár, hegyekkel övezett területen feküdt. A fagyos földben vakondok módjára hatalmas lyukakat vájtak a fúrógépek. Keveset értek a gépekhez, azonban mégis meglepett óriási méretük. Ha látta volna, milyen pompásan dolgoztak azok a masinák ... Időnként új gépeket és anyagot szállítottak ide repülőn. Mr. Bailleynak úgylátszik jó öszszeköttetése volt a külvilággal. A földalatti város építése mesés gyorsasággal haladt. Mindez azonban nem vallott geológiai kutatásra. Mr. Bailley ugyan igyekezett megmagyarázni, hogy uránércet talált és rádiumot akar bányászni. Ezenkívül elhatározta, hogy a levegőből oxigént akar elvonni, hogy megkezdhesse a cseppfolyós levegő gyártását. Végül is engem egyáltalán nem érdekelt, mivel foglalkozik mr. Bailley. Kora gyermekkoromtól kezdve segítettem apámnak tudományos munkájában, s így városról városra vándoroltam vele. Nem féltem hát az utazásoktól. Ilyen lyukban azonban még sohasem éltem. Apámnak pompás elhelyezkedési lehetőségei voltak a legkülönbözőbb szolid cégeknél. Ezért megkérdeztem, miért vála! munkát éppen mr. Bailleynél. Azt felelte, hogy mr. Bailley egy évre százezer fontsterlinget ígért neki. Letelt az esztendő és apám továbbra is Bailleynél maradt. Egyszer azután ismét megkérdeztem, mikor szándékozunk hazatérni. Apám erre kissé zavarba jött és azt felelte, most sok a munkája és nem akarja megkezdett kísérleteit félbeszakítani. Itt jól felszerelt laboratóriumok állanak rendelkezésére és olyan a nyugalom, amilyenhez hasonlót másutt nemigen talál az ember. Kitűnő munkafeltételeim vannak itt — felelte apám mintegy magyarázatképpen. Válasza meglehetősen elkedvetlenített. Erre apám azt ajánlotta, ha akarok, elmehetek, és míg ő visszajön, nagynénémnél fogok lakni... Anyám meghalt. Kora gyermekkorom óta egyedül éltem ... Nem akartam elhagyni apámat, s ezért vele maradtam e földalatti városban. — Mi bírhatta rá édesapját, hogy itt maradjon? Talán a magas fizetés? — Ne gondolja, hogy apám kapzsi ember — felelte Nóra hirtelen. — Senkise veti meg a pénzt, ha az nagy mennyiségben szóródik a markába. De kizárólag a pénzért nem maradt volna itt. .— Akkor hát miért volt zavarban, aml-14 kor megkérdezte tőle, hogy mikor hagyják el e földalatti várost? — Nem tudom. Lehet, előbbrevalónak tartotta a tudományos munkát az én érdekeimnél. Legalábbis akkor így magyaráztam ezt magamnak. Azok után azonban, amit magától hallottam, úgy gondolom, hogy apám ... nem maradt mr. Bail-, ley szolgálatában teljesen önként. Vagy.. * Erre azonban még gondolni se akarok .. s Fényt akarok deríteni ezekre a furcsa, homályos dolgokra. Beszélni fogok apámmal. — És ha bizonyságot nyer, hogy mr. Bailley apját fogságban tartja? Nóra arca egyszeriben elkomorodott, vonásai megkeményedtek. — Akkor__akkor harcolni fogok, és ön a segítségemre lesz! Kezet nyújtottam neki. Nóra megszorította. — Hogy állsz a munkával, Nóra? — hangzott ismét Engelbrecht dolgozószobájából. — Hamarosan elkészülünk vele — felelte a lány, és hirtelen felkapott egy cseppfolyós levegővel teli lombikot. — Tudja mit — mondottam, amikor becsukódott Engelbrecht dolgozószobájának ajtaja — a jövőben ne zúzza össze az edényeket és ne öntse a földre a cseppfolyós levegőt. Ez gyerekség. Ügy fogunk dolgozni, mint azelőtt. Senkiben sem szabad felkeltenünk a legkisebb gyanút sem. Nóra szótlanul bólintott és munkához látott. Ez éjjel egyedül aludtam szobámban. Nyikola nem jött vissza. Bailley valószínűleg elhatározta, hogy elválaszt bennünket. Nagy csapás volt ez számomra. Már megszoktam őt, sőt már meg is szerettem. Ezenkívül szükségem volt rá terveim végrehajtásánál. Előbb vagy utóbb a harc közöttem és Bailley között nyílt formát kell hogy öltsön. Egyetlen pillanatra sem álltam el eredeti elhatározásomtól. Továbbra is azon gondolkodtam, hogyan lehetne innen minél előbb megszökni, hogy figyelmeztessem kormányunkat a fenyegető veszedelemre. Három nap múlva visszatért Nyikola. Mint mindig most is jókedve volt. arcán gyermeki nyugalom tükröződött. A mostoha természet megacélozta erejét; megszokta, hogy a sors csapásait könnyen elviselje. — Nyikola! — kiáltottam örömmel. — Üdvözöllek, elvtársaml — felelte. Keresztbe tett lábakkal a földre ült és csendesen énekelni kezdett: — Mi az, Nyikola, te még a versfaragáshoz is értesz? — kérdeztem elcsodálkozva. — Nem — felelte —, gyermekeim iskolába járnak, azok tudnak sok rímes nótát. Tőlük tanultam. — Igaz is, mi van Ivánnal? — Iván él. Velem együtt ült. Most munkára ment. Bailley nyilván úgy gondolta, hogy a bűntársaim nem érdemelnek meg nagyobb büntetést. Azonban az is lehet, hogy mint jő munkaerőket kímélni akarta őket. — Meglehetősen rosszul áll a szénánk, Nyikola — szólottám —, ugye máskor már nem akarsz megszökni velem? — A szél nagyon akadályozott. De semmi, ha te szökni fogsz, én megint veled megyek. (Folytatjuk)
