A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-07-09 / 28. szám
23 Pátzay Pál: Üj kenyér rvwVWVNTyW JÓZSEF AJ if LA N y d r Aranyos lapály, gólyahír, # áramló könnyüségü rét. Ezüst derűvel ráz a nyír egy szellöcskét és leng az ég. Jön a darázs, jön, megszagol, dörmög s a vadrózsára száll. A mérges rózsa meghajol — vörös, de karcsú még a nyár. ! 5 s s Ám egyre több lágy buggyanás. Vérbő eper a homokon, bóbiskol, zizzen a kalász. Vihar gubbaszt a lombokon. > Ily gyorsan betelik nyaram! £ Ördögszekéren jár a szél — csattan a menny és megvillan, » elvtársaim: a kaszaél. Ludvík Askenazy: Találkozás Az embernek sok olyan barátja van akit sohasem látott, vagy akivel csak futólag találkozott; keresztezte egyszer az utunkat is, szerepet játszott életünkben, azután látóterünkből végképp eltűnt. A XX. század emberének másféle barátja: vannak. Olyanok, akiket csak látásból ismer, vagy csupán a hangjukat ismeri. Ilyen például a rádióbemondó, aki mindennap „jó éjszakát” kíván, vagy a kisasszony, aki a vekker szerepét tölti be s minden reggel felébreszt bennünket mély álmunkból. A telefonnál szeretnék hosszasabban időzni. Szeretném nektek egy telefonbarátság szentimentális történetét elmesélni. Volt egyszer egy ember, hogy mi volt a neve, azt már nem is tudom. És ennnek itt nincs is semmi jelentősége. A háború előtt Prágában elvégezte a gimnáziumot és — mint más bárdolatlan ifjaknak — neki is volt egy furcsa komisz kis szenvedélye, t. i. sz: ‘ett idegen embereknek telefonálni, és az áldozatát megkérdezni, hogy a faltól a készülékig hány méter a telefondrót. Sok avanútlan nő beugrott neki. Ha az ágyból véletlenül ballábbal kelt fel, akkor a szegény beugratottól megkérdezte, hogy az ’ aranyozott koporsót mikor szeretné házhoz szállíttatni, vagy megmagyarázta az illetőnek, hogy a Daoagáját mikor kell Zsófia szigetre vinnie beoltatni papag. ;kór ellen. Néha azt állította magáról, hogy ő a halottégetők baráti egyesületének helyettes elnöke. Ilyen ötletekkel némi változatosságot hozott unalmas diákéletébe. Ha a beugratottakra gondolt még szünidőben is mulatott rajtuk. Különösen sokat kacagott egy Csukovics nevű telefontulajdonoson Kettejük között hétről-hétre ugyanaz a párbeszéd zajlott le. — Halló! Jó napot! — Jó napot! Mi a kívánsága? — Szeretnék Csuk úrral beszélni. — Csúk úr itt nincsen — felelte kulturált, engedékeny hanaon az öregúr, — itt Csukovics beszél. — Csúk nincs maguknál ? — kérdezte a diák. — Sajnálom, Csukom nincs — felelte az öregúr. — De van egy fehér tojásunk! — Bocsásson meg, de a tojást nem szeretem — mondotta a diák udvariasan. — Ügy látszik itt valami tévedés lehet. Aztán egy-egész hétig azon örvendezett. hógy újra felhívja majd Csukovics urat és Csukot fog kérni. Csukovics úr mindig változatlanul barátságos maradt. Sohasem árulta el meglepetést, sohasem kérdezte meg, hogy ki a telefonáló és miéri; épp péntek délután ’ "rom órakor hívja fel. Az ismeretlen telefonálót sohasem szidta le, sohasem nevezte naplopónak vagy csirkefogónak, és a telefonkagylót is mindig szépen, illedelmesen tette le a helyére. Ahogy telt az idő, a diák idősebb lett, egy évig mutáló kappanhangon beszélt a telefonba, mig végre megállapodott a meleg, bársonyos baritonnál. S ha részben számítottak is rája, a világ mégis meglepetésszerűen is feltartóztathatatl nu! gördült. Hitler elfoglalta a Rajna-vidéket, azután bekapta Ausztriát, majd a Szudéta földet. Azután bekövetkezett 1939. november 17-ike, és Csukovics úr pénteken délután három órakor hiába várt a hívásra. A koncentrációs táborból nem lehetett telefonálni. Hogy mi minden történt a diákkal, ez önmagában véve is egész regény, vagy talán már komoly dráma. Egy kis szerencséje is volt, egy kicsit megtanult tájékozódni az életben és különben is, úgylátszik, kedvező csillag jegyében született. Átélt mindent, átvészelte az eseményeket. Május 11-én egy pénteki napon, mikor Prágában érkezett, ezt mondotta magában: — Mielőtt azon törném a fejem, hogy mit tegyek és miből kezdjek új életet, a legokosabb, ha azon kezdem, hogy felhívom Csukovics urat. Nem azért tette, mintha szándékában állott volna a tréfát a végtelenségig folytatni, hanem egyszerűen, vágyott arra, hogy ismert, meghitt emberi hangot halljon. Belépett az egyik telefonfülkébe, reszkető kézzel feltárcsázta a számot, amelyet még mindig kívülről tudott. — Halló! Jó napot! — Jó napot. Mit kíván? — Csúk úrral szeretném beszélni — a c.,_k hir n elsírta magát. A drót másik végén valaki hosszan hallgatott, azután egyszerre csak megszólalt: — Tehát élsz, te kamasz? — Élek, Csukovics úr! — felelte az egykori diák és csakugyan ebben a pillanatban megérezte, hogy él, hogy megvan, és hogy nincs semmi baja. — Önöknél Csúk nincsen? — kérdezte hirtelen. — Csúk az nincsen — felelte az öregúr barátságosan. — De tojást: vásároltam. Gyere el hozzám, rántották készítek neked. ... És tulajdonképpen ennyi at egész. 9
