A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1961-09-17 / 38. szám

38

Reich Károly rajza

LÁSZLÓFFY ALADÁR:

Csillagképek vándorlása -Folyóvizek szép folyása: Csillagképek vándorlása.

Az idő sok ege rendre Lepillant az emberekre.

Füzes partok folyóvize,

Milyen lassan hozod ide Tükrödben a messzi fákat S a múltheti éjszakákat.

Csillagos ég régi tükre Éjszakánként vizeidben Nézte magát, — ott a képe, Úszik tengerek élébe.

Füzes partok folyóvize Nagyon lassan hozza ide Tükrében a messzi fákat S az elhagyott éjszakákat.

Tengerig a csillag képe Ő, csak olyan lassan ér le, Mintha almavirág lenne S tavasz óta úszna benne.

Folyók tükre, válj meg tőle! Más ég borul ma a földre, Más ég süti a mezőket, Almafákat, új tetőket.

Hej, ti almák ha tudnátok, Milyen égbolt borul rátok: Virágzástól beérésig Kétszer jutottunk az égig!

Minden rakétaút rajza Egek mélyét felkavarja,

Folyók színén úszik tükre S villogást lop a szemünkbe.

oe^i'tg/0i/0ge//e$/eft.s?

A világ legerősebb embere

Koraőszi délután volt. A sétatér a házak közé ékelten, kopáran sült a bágyadt nap tüzében. Csak a pázsit keskeny csíkja néhány zöldellő bokor és egy fiúcska messzire virító, élénkkék trikója színezi az egyhangú kavicsos teret. A fiú barnahajú, keménykötésű kis gyerek, önfeledten izeg-mozog a pádon és lelkesen faggatja a mellette ülő ősz hajú férfit, aki inkább beletörődéssel, mintsem érdeklődéssel válaszolgat neki:

— ... Aztán nevük sem volt nekik? — kérdezi a gyerek.

— Nem.

— Akkor miért hívták őket Adám és Évának?

— Csak később nevezték el őket így.

— Kicsodák?

— Az emberek.

— Értem — mondja a gyerek. Többször nekikezd, hogy folytassa, nagyokat nyel előbb, aztán töprengő arccal:

— De ha mondjuk az Ádám elment vadászni... és az Éva vissza akarta hívni, mert félt egyedül, akkor hogy kiáltott neki?

— Hé, te. .. gyere ide — mondja a férfi és elmosolyodik.

— Embernek nem mondják azt, hogy ,,hé“ — oktatja a gyerek.

— Téged hogy hívnak? —■ kérdi az ember.

— Engem? Gézának.

— Hány éves vagy, te Géza?

— Nyolc leszek.

— S mi leszel, ha felnősz?

— Orvos.

— Az szép. Meggyógyítja az embereket . . .

— Meg sok pénzt keres.

— Ügy... tehát ezért akarsz te orvos lenni?

— Anyukám, akarja, hogy orvos legyek, de én nem akarok az lenni, hanem ...

— Hanem?

— Más ... A világ legerősebb embere!

A férfi hosszasan nézi a gyereket,

nem szól, szeretet van a nézésében. A gyerek állja egy darabig az ember tekintetét, aztán zavartan lesüti a szemét, s feláll a pádról. Egy negyven év körüli asszony, erős, nagy darab nő ül le a pad másik szélére, könyvet vesz elő és beletemetkezik. A gyerek mind zavartabban álldogál a férfi előtt, már menne, amikor az megszólal:

— Tehát az akarsz lenni.

— Az — mondja a fiú. — De csak úgy, tudja a bácsi... A mesében . . .

— Csak a mesében?

— Igaziból is lehet? — élénkül fel a gyerek.

— Esetleg. Mutasd csak az öklödet . . . Nem valami híres. Sokat kell ütnöd ahhoz még.

— Ütni? — kérdi a gyerek savanyú mosollyal.

— A világ legerősebb emberének azt kell. Szépen, erősen, igazságosan. Érted?

— Értem. Aki rossz, azt meg kell verni?

— Ügy, úgy — mondja a férfi.

— De csak a rosszakat kell megverni, ugye? — kérdi a gyerek.

— Csak a rosszakat.

— S miről látni azt, hogy ki a rossz? Ezt tessék megmondani.

—■ Hát ... az meglátszik.

— De mégis, miről? — faggatja az embert a gyerek.

— Tudni kell. Látod, ez az éppen, amit tudni kell.

— És ha én nem tudom?

— Az baj, nagy baj — mondja az ember tréfás komolysággal. — Csinálj így: látsz egy gyűlölködő tekintetet, odaütsz. Kapzsi, kaján pillantást, te odavágsz. Vicsorgó fogakat, belecsapsz egy nagyot. Felszakad a bőr a kezeden és te ütsz. Megreped a csontod de te ütsz!

(A férfi mondaná tovább, egyre izgatottabban, tekintete a gyerekre réved,. de nem látja, nem hozzá beszél.)

— Nem, az fáj! — kiált föl a gyerek, s ez mintha magához térítené a férfit.

— Akkor sírva ütsz — mondja halkan.

— De csak úgy. . . tudja a bácsi, de csak úgy... — mondja a gyerek kérlelő cinkossággal.

— Csak úgy... a mesében — feleli az ember és sóhajt.

— És ha erősebbek nálam? — csattan fel a fiú.

A férfi legyint.

— Ne hallgass rájuk. Nálad nem lehet erősebb senki, hiszen te vagy a világ legerősebb embere. Ne higyj a hencegőknek, akármit ígérnek. A legszebb labdát, vagy a legszebb autót. Te soha ne ereszd le az öklödet és ne tartsd fel a kezed.

— És aztán? Aztán mindenki jó lesz? — kérdi a gyerek félénken.

— Aztán mindenki jó lesz ... — ismétli meg a férfi és magához húzza a gyereket. Mégveregeti a hátát, nevet kicsit úgy mondja: — Tudod, én is a világ legerősebb embere akartam lenni... De te még lehetsz, Géza. Ugye így hívnak?

— Ügy — mondja a gyerek s kutató pillantásokkal méregeti az embert. A férfi mosolyog. Kitartóan. A fiúcska nevetni próbál, de csak olyasformán sikerül ez neki, mint amikor a felnőttek únják már a gyerek csacsogását és kény szeredetten, gépiesen mosolyt mímelnek. Néhányszor megrándul az arca, aztán mint akinek eszébe jut valami, gyorsan beszélni kezd:

— Én most megyek, anyukám azt mondta hat órára otthon legyek. Kezicsókolom — mondja és lassan megindul, majd futni kezd.

Ekkor az asszony, aki eddig a könyvbe temetkezett, megszólal a pad túloldalán:

— Szépre tanítja maga a gyerekeket, mondhatom.

A férfi odanéz nem felel, aztán arra fordítja fejét, amerre a gyerek elfutott. A tört fényben még látszik a gyerek trikójának üde kéksége.

CSAPÓ GYÖRGY

9