A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-27 / 35. szám
A||iKZ||0 lmz — Ügy látom, körül szeretne nézni a szövetkezetben, és az helyes Is. Amiről saját szemével győződik meg az ember, arról mindig valószerübb a benyomás. Így valóban jobban meg lehet győződni a cséfalvat EFSZ eredményeiről, gazdaságáról. Cséfalvay László külön-külön Ismer minden tehenet, minden állatot, ami a szövetkezeté. Ránéz egy tehénre és már megmondja messziről, hány liter tejet ad, mennyi a súlya, mennyi takarmányt fogyaszt. — Nézze — magyarázta —, ez a fehér 30 liter tejet ts képes adni, emez huszonötöt. Az pedig, az a világos zsemleszínű slmmentált, 30 liternél ts többet adott már. Nem is panaszkodhatunk a tejhozamra. Az idén az első féléves tervet ts teljesítettük. Háromszázhetvenöt liter tejet adtunk be hektáronként a fölvásárló üzemnek. — Ügy látom, maga nemcsak a fizetésért vagy a munkaviszony miatt vállalta el. a zootechntkust funkciót. Maga nem csupán karriert akar elérni, hanem valóban szenvedélye is az állattenyésztés. Elmosolyodik, majd megáll- s egy bekerített kifutóra mutát. Tíz darab borjú volt ott, annak is megakad rajtuk a szeme, aki nem ért az állattenyésztéshez. Ezeket a borjúkat két hónap múlva adják el, valamennyi törzskönyvezett, tenyészállatvásárra vtsztk. A tíz darab másféléves borjúért 100—120 ezer koronát kap majd a szövetkezet. Amott szintén törzskönyvezett tenyészsertések láthatók: 13 darab, 60—70 ezer korona lesz értük a bevétel egy jó hónap múlva a tenyészállatvásáron. Elgondolkoztatók ezek az eredmények. Máshol egy klhlzlalt, vágásra érett tehénért Ferencit István otthon a kertiében sem kapnak annyit, mint itt egy sértésért. Mégiscsak tudnak valamit a cséfalvat EFSZ tágját, tudják, hogyan kell emelni a munkaegység értékét. A törzskönyvezett tenyészállatok tenyésztése sok munkát és hozzáértést kíván, de kifizetődik. Tovább megyünk. Egy tágas kifutóban szintén borjak élvezik az eső utáni nap sugarait. Makkegészségesek, nincs a cséfalvat EFSZ-nek gümőkóros tehene. Tizennégy-ttzenöthónapos űszöborjak. Egy év múlva ellent fognak. Mit jelent ez? Sok-sok ezer koronát a szövetkezetnekI Egy évvel hamarabb lehet fejni a teheneket. Egy évvel megrövidítik a tenyészldöt. S egy év az állattenyésztésben Igen nagy idő. Képzeljük el, mtlyen sok takarmányt fogyaszt egy tehén, mennyi baj, vesződség van vele és lényegében véve közvetlen haszon nélkül. Fontos, hogy lerövidítsük azt az időt, amelyben az állat valóban csak fogyaszt, él, de nem hajt hasznot: De nem elég a jó zootechm kus ahhoz, hogy ilyen eredményeket érjünk el. Cséfalvay László — bár el kell Ismerni, kiváló szakember — mégiscsak egy ember. Ahhoz, hogy Ilyen kimagasló sikereket érjenek el, jó állatgondozók és fejők ts kellenek. Például Kovács Imre és Bartal Péter a sertések körül olyan példás, lelkiismeretes munkát végez, amely nélkül a zootechntkus tudománya bizony nem sokat érne. Beszél Is erről a két emberről minden szövetkezeti tag Cséfalván. Az első féléves tervet is eredményesen zárták a sertéstenyésztők. Ügy tervezték, hogy ez évben tizenként malacot választanak el egy anyakocától. Ezt a tervet a szövetkezet vezetősége dolgozta ki. Kovács Imre és Bartal Péter szintén a CSKP megalakításának 40. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy nem tizenkettő, hanem tizennégy malacot választanak el egy anyakocától. Az első félévi mérleg igazolta vállalásukat. Nem is tizennégy, hanem tizenöt kismalacot nevelnek fel egy-egy anyaállattól. Ilyen emberekkel lehet aztán dolgozni az olyan zootechnikusnak, mint Cséfalvay László. Kováce Imre sertésgondoxA CsAíelval László zootechntkus Az állattal nemcsak bánni kell tudni, hanem lelkiismeretes, odaadó munkával kell sikereket elérni. Ntncs is olyan tag, aki ne bízna abban, hogy az évvégi zárszámadáskor még 30 koronát kap egy munkaegységre a kifizetett előlegen kívül. Ferenczl István és Cséfalvay Vince, a szövetkezet fejögulyásai magasabb tejhozam eléréséért versenyeztek. A második negyedévben Cséfalvay Vtnce tizenkilenc tehéntől 8671 liter helyett 11000 liter tejet fejt. Ferenczl István, akinek terve ugyanannyi volt, 11 929 literes tejhozamot ért el. A legutóbbi munkaértékeléskor az „EFSZ legjobb munkása” címmel tűntette ki a szövetkezet vezetősége. Ezek az eredmények a jó munkaszervezésről Is tanúskodnak. Ugyanis itt — nem úgy mint másutt — a fejők etetik az állatokat is. Az állatgondozó tehát közvetlen felelős a tejhozamért és mindazért, ami az állattenyésztéssel kapcsolatos. Lelkiismeretesen betartja a zootechntkus utasításait minden állatgondozó, mert tud/a, hogy ettől függ a tejhozam emelése. A jó munkaszervezés legtöbbször bizony döntően járul hozzá a termelés növeléséhez. Az elmondottakból láthatjuk, hogy mégiscsak jó fejőstehenek a cséfalvat EFSZ tehenei. Érdemes törzskönyvezett sertéseket is nevelni, mert úgy látszik, a disznó szerencsét hoz. BAGOTA ISTVÁN