A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-06 / 32. szám
Egy lenszöke hajú tallini kislány balerina akart lenni. Már belettcipője is volt, mikor megjelent az orvosi rendelőben a kötelező orvosi vizsgálaton. A szemüveges orvos néni nagyon kedves volt hozzá. — Neved? — Eeve Kivi. — Mikor és hol születtél? — 1939-ben, Tallinban. Már nyolc éves vagyok... Vézna, vékony kislány volt; a tapasztalt gyermekorvos szeme azonnal megállapította a vérszegénységet. — Mi akarsz lenni? — kérdezte kedvesen. — Balerina. A fehérköpenyes asszony megsimogatta a gyerek haját. — Nagyon gyenge a szived, nem szabad táncolnod... Tornásznod kell meg sportolnod. Gyógytornára jársz majd, és negyedévenként egyszer eljössz hozzám és megmutatod magad. * * * Évek múltak, Eeviből- Eeve lett, gyönyörű szépség, aki után bizony meg-megf^rdultak a járókelők A beteg szív egé-Eeve Kivi egy felvétel! szünetben Roudkivi észt filmrendezővel szén már sosem gyógyult meg, de amennyire lehetett, meggyógyitották. Segített a sport is, majd az úszás. Eeve Kivi tizenhat éves korában első lett az ifjúsági motorosok között Tallin város bajnokságában. Még le is fényképezték, és fényképe megjelent az egyik újságban. Másnap az iskola igazgatója hívatta. Egy idegen ember is volt nála. — Az elvtárs a filmgyárból jött — mondta az igazgató. — Engedélyt kért, hogy felléphessen egy filmben. Az engedélyt megadtam. Ez az én ajándékom a tegnapi szép győzelemért. Az első szerep nem biztosított világsikert. Eeve csupán közönség volt egy hangversenyfilm díszletének nézőterén. Tapsolnia és mosolyognia kellett. De szépségére felfigyelt az operatőr és többször ráirányította a felvevőgépet. Azután hetekig nem történt semmi. A kis statisztát elfelejtették. Érettségi után egyszer az utcán egy idősebb férfi szólította meg. — Julij Kun vagyok, filmoperatőr. Kérem, hallgasson meg... Hat nap múlva Eeve újra a felvevőgép előtt állt. 1955 nyara volt, s Julij Kun „Vitorlások a tengerre!” címmel forgatott egy könnyű nyári vígjátékot. Mindössze kétszer lehetett benne látni Eevet, de mind a kétszer egymást kérdezgették az emberek. „Ki ez a szép színésznő?" De csak egyetlen érdeklődő akadt, aki vállalta, hogy kinyomozza a szépség nevét. Viktor Nevesin Hátsó udvarok című filmjében Eeve Roset, egy szegény mosónő lányát alakította. Mindössze tizenhét éves volt, de remek játékával olyan feltűnést keltett, hogy nyomban újabb szerepeket kapott. Élete negyedik filmszerepében, a Szálloda az arany sashoz című produkcióban egy virágáruslányt alakított. Moszkvában is felfigyeltek • rá, és 1957 nyarán a fővárosba hívták s a szovjet-finn közös produkcióban készülő Csodálatos malom című film főszerepére szerződtették. A filmet 1956 elején fejezték be, s nem sokkal később a fiatal lány ismert színésznővé lett... Tallinban már újabb szerep várta. Alexej Novikov-Priboj ismert regényének, Az elsőosztályú kapitánynak filmváltozatában ő formálta meg Válját, a női főszereplőt. A szerep lehetőségeit oly alaposan kihasználta, hogy az író külön levélben köszönte meg munkáját. Eeve — noha újabb szerepek várták volna — ekkor úgy döntött, hogy rövid időre visszavonul a filmezéstől, s a legjobb mestereknél beszéd, ének, tánc és színjáték órákat hallgat. Egy esztendővel később Turgenyev regényének nyomán készülő szovjet-bolgár filmben, az Előestében vállalt egy kisebb, de nagyon nehéz szerepet. Ezután megjött az önbizalma, és 1959 tavaszán elvállalta az első szélesvásznú észt film női főszerepét. A. film címe Vakmerő kanyar. A derűs vígjátékban Eeve egy motorkerékpár-bajnoknőt alakított, aki „civilben” ápolónő majd boldog feleség lesz. Nem sokkal a film bemutatója után Leningrédba kellett utaznia, Vlagyimir Vangerov hívta meg a Balti égbolt című filmjének felvételeihez, egy kicsiny, de mégis nagyon jelentős epizódszerepre. És azóta nincs megállás. A most huszonkét esztendős színésznő ez év tavaszán fejezte be legújabb filmjének, a Zengő daloknak felvételeit. Ebben a filmben Erikát, a tolakodó újságlrónöt alakítja, és ez élete első olyan szerepe, ahol negatív hőst kell megformálnia. * * * A kis balerinából sztár lett tehát. Mondják, hogy most már az öreg doktor néni is csak a moziban nézi meg. Eeve Kivi, a „Baltikum sztárja” a Szovjetunió egyik legfiatalabb színésznője világhírű lett. De természete nem változott. Egyszer^, szerény, közvetlen maradt. Most, nagy sikerei közepette is, szorgalmasan tanul, képezi magát.
