A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-06 / 32. szám
Látogatás Abaújszinán Épül a kultúrház Szinán ő többet tudna beszélni terveinkről. Anynyit azonban én is elárulhatok, hogy gombaszögi szereplésünk óta még nem múlt el a csoport táncos kedve. Mihelyt Mitró elvtárs leszerel, hozzálátunk a Buzitán sorra kerülő körzeti Csemadok-szemlére való készülődésre. Dvorcsák elvtárs szól közbe és megmagyarázza, hogy ez egy pótszemle lesz, Buzita és környéke számára. Én ennek fölötte örülök, és megígérem, hogy részt veszek majd rajta, ott legalább együtt Aratásra indul a brigád találom az egész színai csoportot. Közben megkérem Zsuzsikát, hogy vezessen el egy olyan munkahelyre, ahol több táncostársával is találkozhatnánk. A szövetkezeti kertészetet ajánlja, ahol csaknem egy tucatnyi lány dolgozik és mind a tánccsoport tagja. Útközben Dvorcsák elvtárs mutogatja, menny) új lakóház épült az utóbbi években Szinán, meg a szomszédos Kenyhecen és Miglécen. A három község házsorai imitt-amott már egybeérnek. Volt róla szó, hogy egyesülhetne a három község szövetkezete, de egyesek még idegenkednek a gondolattól, pedig egyébként mindenben támogatják egymást. Közben megérkeztünk a kertészetbe. Jobbra-balra dús zöldségágyások. Éppen zöldbabot és íőzőtököt szednek és osztályozzák. Köszöntőm a lányokat és rövid beszélgetés után a kultúrmunkára terelődik a szó. Elmondják, hogy megalakulásuk óta a CSEMADOK keretén belül működtek, de újabban szövetkezeti klubban szerepelnek. — A szövetkezet pénzbeli és egyéb anyagi támogatást nyújt nekünk, a Csemadok viszont tovább is ellát bennünket műsoranyaggal és instruktorai révén segítséggel. — Hát a táncoláson kívül más kultúrmunkát végeznek-e? — kérdezem. — Jelenleg sajnos nem. A múlt tavaszon két színdarabot is bemutattunk, de ez nehézségekbe ütközött, mivel nincs klubhelységünk. Rövidesen elkészül azonban az új művelődési otthon — mondja bizakodva Makó Zsuzsika és akkor minden másképp lesz. A nap leáldozóban van. Nekem sietnem kellett autóbuszra, így hát búcsúzom a szorgalmas lányoktól és kívánom nekik, hogy mielőbb megdöngethessék az új kultúrház színpadát. Szép haszna lesz a szövetkezetnek a kertészetből Amikor egyedül maradtam, összegeztem, hogy mi minden újat hallottam és találtam Szinán utolsó látogatásom óta. Azután arra gondolok, hogyha néhány év múlva ismét erre visz az utam, a három község helyén talán már csak egy nagy községre találok. Egy közös, virágzó szövetkezettel és természetesen egy egyesült, nagy kultűrcsoporttal. A fejlődés mai iramában semmi sem lehetetlen. K. B*. F ülledt júliusi melegben igyekeztünk Dvorcsák elvtárssal a Csemadok kassai járási titkárával a szinai EFSZ irodája felé. Cipőink talpa szinte belesüppedt a déli nap hevétől megpuhult út aszfaltjába. Itt is — ott is gyerekek játszadoznak, de felnőtt embert sehol sem látni. Mindenki a mezőn van. Én pedig embereket keresek, hogy elbeszélgessek velük az abaújszinai fiatalokról, kulturális életükről. A szövetkezet kapujában találkozunk, Jámbor István könyvelővel és helyette. sével, Makó Zsuzsikával, amint egy csoport fiatallal együtt éppen aratási brigádra készülnek. Jámbor elvtárs egyébként a szövetkezet kultúrfelelőse is. Fiúkkal, lányokkal van tele a pótkocsi. Megragadom hát az alkalmat és érdeklődni kezdek egyről másról, de sok időm nem marad, mert Jámbor elvtárs sürgeti a traktoristát, hogy induljanak, közben megérkezett Csabala elvtárs is, a szövetkezet elnöke. — Talán elmaradtak az aratásban? — kérdezem —, hogy úgy sietnek. — Egyáltalán nem, — hangzik a válasz. Az utolsó 30 ha vár már csak az aratókra, de az is sürgős. Mindjárt hozzáteszi, hogy az eddigi terméseredmény 23—27 q hektáronként. Gyönyörködöm a munkába induló jókedvű, egészséges fiatalokban. S miközben elbúcsúzom tőlük, további jó eredményeket kívánok a szövetkezet elnökének. Makó Zsuzsika, a tánccsoport lelkes tagja velünk marad és válaszol kérdéseinkre. — A vezetőnk, Mitró László jelenleg katonai gyakorlaton van — mondja. óvodánk életéből... Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske... Amíg a mezőkön, gyárakban, munkától gyöngyözik sok-sok édesanya homloka, az óvodában kis kezek szorítják az óvónéni erős kezét s folyik a játék, száll a dal az aranykapun, a gondtalan jókedv kapuján át. A kicsinyek jókedvűen ugrálják körül két év alatt szivükhöz nőtt óvónénijüket. Hem sejtik, hogy néhány nap múlva már elengedi kezüket, hogy másutt, más gyerekek kis kezét fogja meg újra. Még velük nevet az óvónéni is, de nevetése mögött már ott bújkál a búcsúzás szorongató érzése, s lassan, észrevétlen gyűlnek a könnyek is. Hozzászokott a kicsinyekhez és falunkhoz is... Hiányozni fo g ktdtúrműsorairikból is, ahol kedves szavalataival mindig nagy sikert aratott. Búcsúzóul arra kérjük Csémi Terézt, nevelje a rábízott kicsinyeket az új helyen is olyan szeretettel, mint Horkán tette és szeresse továbbra is a verseket, magyar szocialista kultúránk művelését. Legyen mindig lelkes, dolgos tagja a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók KultúregyesiUetének! , — Barna — 20
