A Hét 1961/2 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1961-08-06 / 32. szám
Zordan emelkednek a magasba az ősi vár romjai ■z ősi v&r hatalmas romjai, melyet benőttek a bokrok, fák vertek gyökeret közöttük, szomorúan búslakodnak a sziklán, mely a falu közepén „uralkodik'’, mintha nem akarna megválni hosszú évszázados előjogaitól. És a kastély, melyet az akkori urak építettek valamivel később a szikla alatt a faluban, foghíjas bástyáival és tornyaival már csak a dicstelen múltra emlékeztet — amikor még a falu jobbágyai egy „kiválasztottért” verejtékeztek. Utoljára egészen a felszabadulásig, Zichy gróf basáskodott a losonci járásban fekvő Divinben. Szerencsére ő volt az utolsó „uralkodó”. 19527ig vök béresei, Az idén még az aratögépek játszották a főszerepet az aratásban De jövőre... Rakják a kazlat. szolgái gazdálkodtak a felparcellázott földeken, mindenki’ a saját szakállára. Mikor azonban az ottani földművesek és vasmunkások megegyeztek abban, hogy földművesszövetkezetet alakítanak, ők is feladták a nadrágszijparcellákon való gazdálkodást. Ezzel hadat üzentek a látástól vakulásig való robotolásnak, mely évszázadok óta nyomorgatta a divinieket. Kiváló eredményekkel nem dicsekedhetnek a divini szövetkezeti tagok. Ez a mostoha természetnek tudható be, mely egyeseket kegyébe fogad, másoknak nem kedvez. A hegyek között nem könnyű gazdálkodni. Ügy tűnik, hogy itt nem lehet olyan következetes gépesítést megvalósítani, mint az alföldön. Ezt a nézetet azonban a divini szövetkezeti tagok éppen az idei aratásban cáfolták meg. Kétszáznégy hektár gabonát időben, szemveszteség nélkül learatni nem sok, ám nem is kevés. A divini viszonyokhoz képest azonban éppen elég. Ha elnézed a sok dombot, csodálkozol és nem tudod elképzelni, hogyan is gazdálkodhattak itt az elődök. Hiszen még géppel megművelni és betakarítani a gabonát is hatalmas erőpróbát igényel. A hegyi tanyákról nem is beszélve. A szövetkezet elnöke Koza János tettrekész fiatalember, aki jól tudja, hol szorít a csizma. Mással, mint gépekkel nem is lehetne növelni a termelést, leküzdeni a munkaerőhiányt, fokozni a jövedelmezőséget. És miért nem arathatnának ók, diviniek is kétmenetes módszerrel? Farkas Jánosban, a szövetkezet agronómusában és Bohunel Gyula mechanlzátorban megbízható szövetségesekre talált. „Ebben az évben elég lesz, jtg hatvan hektáron aratunk kétmenetes módszerrel!" Ezt rögzítették le tervükben. Próbaszerencse — meg fogják kísérelni Mert tapasztalatok nélkül... A többit természetesen kötözőgépek vágják ... Ügy ment minden, mint a karikacsapás. Pontosan az ütemterv alapján, valamenynyl gép bevetésével. Streéko Emil, Motoska pál, Svoren János és Fleäko György traktorosok vezették rohamra az aratógépeket. És a többi szövetkezeti tag? Keresztekbe rakták a kévéket, a szérűre hordták őket, ahol pirkadattól alkotnyatig zakatolt a két cséplőgép. És innen, magától értetődően az állami magtárakba vezet az út. Az idén több mint öt vagon Néhány perc pihenés gabonát szándékoznak átadni az államnak. Naponta átlagosan mintegy harminc ember vett részt az aratási munkálatokban. Lelkiismeretes, szorgos munkájuk eredménye minden téren megmutatkozott. A betakarításban, cséplésben, hordásban, tarlőhántásban egyaránt. Ahogy a térj előírta. Példaképpen felemlítjük a múlt vasárnapot. A lakosok különösebb' agitáció nélkül, önként kivonultak a közeli mezőkre, hogy az idei termés betakarításánál segédkezzenek. De nemcsak a szövetkezeti tagok lelkesedése lángolt magasra. Aki csak tehette, hatékonyul támogatta az aratást. A hordásnál találkoztunk Varsa Mihállyal, a lovinobánya! Magnezit Üzemből, Mitter Pál vasutassal, nem hiányzott Bartoá András nyugdíjas vasutas sem, szorgalmasan dolgozott BartoS János podrieéany bányász és sokan mások. Most már megérthető, miért megy olyan jól a munka. Két nagyteljesítményű cséplőgép muzsikált, a szó szoros értelmében falták a kévéket. A férfiak és a nők alig győzték félreállitani az aranysárga gabonákkal telt zsákokat. Sűrűn érkeztek a pótkocsik, traktorok és néhány perc múlva már megrakodva távoztak: irány a magtár! A Mytna felé vezető út mellett két kötözőgép éppen egy tábla búza aratását fejezte be. Ruziná irányában az emberek és néhány traktor az utolsó árpakeresztektől „szabadították meg” a földet. Vagy ötszáz méterrel odébb a dombon egy másik kötözőgép „viaskodott" a még megmaradt rozzsal. A mechanikus műhelyben is nagy a sürgés-forgás. A mechanikusok az utolsó simításokat végzik a gyűjtőszerkezeten. Az udvaron pihenő kombájn mintha szomorkodna, hogy itt kell hagynia, amikor kint várja az érő gabona. Csak az ősi, középkori vár, az egykori nyomor és robot tanúja áll némán a magas sziklán. Talán elgondolkozott mindarról, aminek az elmúlt években szemtanúja volt. A hernyőtalpas traktor is. mely a közelben végezte a tarlóhántást, monoton búgásával mintha szándékosan emlékezetébe akarta volna idézni: „Hiába minden, eltűnt a dicsőséged és a homály, melyet a középkor örökségeként nálunk hagytál.” Sluka József
