A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-04 / 23. szám
Elértük a tetőt. Hatalmas mocsaras fennsík tárult szemünk elé. Az iszap egészen a köves mohával benőtt partig ért. Néhány méterrel a parttól egy emberi alakot pillantottam meg, mely már félig az iszapba süllyedt. Az illető is valószínűleg észrevett min-Bolond egy ember. A revolvert eldobta, a kannát megmentette — fejtette ki nézetét Nyikola az ismeretlennel kapcsolatban. Azután elgondolkozott, elégedetlenül partok felől fújt, de a jéghegyek, melyek csóválta a fejét, majd száraz ágakat ke- az Északi — jegestengerben egyre szaresgélt a tűzrakáshoz. Magunk is jól át- porodtak, a tél hamaros beálltát jelezték. kább fulladjon meg... háromszor nyár, háromszor tél, láttam ilyen ember. — Te talán ismered ? — kérdeztem meglepetten. — Öt nem. Hozzá hasonlót. Ott... — és Nyikola kezével észak felé mutatott. — Ne beszélj rejtvényekben, Nyikola — mondottam türelmetlenül. — Mit akar ez jelenteni? És Nyikola szűkszavúan, de gazdag hasonlatokkal és pontos szóképekkel tarkítva meglepő históriát mesélt el. Három évvel ezelőtt történt. Nyikola apjával és testvérével halászott a Sellahöbölben. Nyár vége volt. A szél még a két, mert hevesen integetni kezdett fe- áztunk, miközben az angolt kihúztuk az Nyikola javasolta, térjenek, haza, de milénk. Kőről kőre ugrálva tüstént segítségére siettünk. A merülőnek puskám csövét nyújtottam, melyet az jobb kezével rögtön megragadott; a balban egy petröleumos kannához hasonló, sáros tárgyat szorongatott. — Dobd el a kannát! — kiáltott az emberre Nyikola. A süllyedő azonban semmiképpen sem akart megszabadulni a kannától. Jajgatott, nyöszörgött, ide-oda forgolódott, nyújtogatta szabadon levő jobb kezét, ám a balban rendíthetetlenül tartotta az edényt — Dobja a partra! — kiáltottam rá. Megfogadta a tanácsomat. Lendületet vett és a kannát a partra hajtotta, mindkét kezével megragadta a puska csövét, majd lassan, nagy üggyel-bajjal kezdett kimászni az iszapból. Nagy erőfeszítések árán sikerült az ismeretlent partra húznunk. Amint jobban szemügyre vettem, elcsodálkoztam. Kerek, borotvált arca európai benyomását keltette. Sáros, de kitűnő anyagból készült hegymászó ruhát, fején szürke siltes sapkát viselt. Alighogy a partra ért, nagy igyekezettel ismét megragadta kannáját, melynek számára bizonyára nagy értéke lehetett. iszapból. — Halló! Halló — kiáltotta váratlanul az ismeretlen. — Egy hatalmas, mohával benőtt kőtömbön állt és kezével felénk integetett. —Szolgálatot a szolgálatért! — kiáltotta. — Ne menjenek arra — mutatott a szél irányába —, ott a halál takozik! — Még egyszer felénk intett, leugrott a kőtömbről és eltűnt. Mit jelenthet ez a furcsa figyelmezte vei a halászszerencse kedvezett nekik, felénk Nyikola apja, az öreg, tapasztalt halász nem sietett. Azt állította, hogy a fagyokkal egyidejűleg megjön az északi szél, ami aztán gyorsan a parthoz sodorja őket. Ám a haldokló nyár nem akart meghátrálni harc nélkül a tél előtt. A déli szél egyre erősbödött, gyakran fergetegbe csapva át, és a halászokat Makara-sziget közelébe sodorta. Kis vitorlájukat letépte, kormányrúdjuk eltörött egy nagy jégtés? - gondoltam magamba. Ne menjünk táblában. A hataimas hullámok úgy játa szel uányába. Pedig eppen arra igyek- sz0(-jaj< az apró csónakkal, akár egy gyuszunk. K. kell derítenem, miért irányul-- faszallaI. A veszélyekhez szokott halának a szelek a iplag minden taja felöl szok azonban nem estek kétségbe. A jég. tömbök ivóvizet biztosítottak számukra, hal meg volt elegendő. Csupán a hideg gyötörte őket. Ám ezt fel se vették, nem hiába ringott bölcsőjük földünk leghidegebb vidékén. Összefagyva, félig megdermedve, vidámságot erőltettek magukra, nehogy elrontsák egymás kedvét. Kalandos útjuk harmadik napján váannak a hatalmas fénykúpnak a csúcsába. Halottak hajója Alighogy megálltunk, tüstént egy hatalmas gomolyag szúnyog telepedett ránk Mindez azonban semmi se volt ahhoz képest, ami itt nyáron röpködni szokott. Nagyon kevés szúnyog — jegyezte ratlan szerencsétlenség érte őket. Csómeg Nyikola. — Szél elfújni őket. nakjuk hatalmas jégtömbök közé került, — Ez kevés neked? — mondtam mél- melyek úgy szétroppantották, akár a vétatlankodva. kony tojáshéjat. A halászok éppen hogy — Többnek kellene lenni. Napot nem csak át tudtak ugorni egy jégtáblára, látni, hegyeket nem látni. Annyi sok melyen tovább folytatták útjukat. Utána kezet nvúitottTés törV orasVsáonai szúnyog szokott lenni - felelte Nyikola, Nyikola apjának jóslata - habár némi megjegyezte1 yj ' 99 aki közben tüzet rakott a teafőzéshez, késedelemmel — bekövetkezett. A part- Nagyon köszönöm Önöknek Már Mí9 a vfz forrni kezdett, pipára gyúj- felől fújó szél elállt, hogy helyébe az nem reméltem hogy itt valaki is segít tott' kényelmesen elnyújtózkodott a föl- északról jövő jeges vihar lépjen. A jégségemre sietni Meghallották a lövései- dön és gondolataiba mélyedt. Jó hosszú tábla a part felé .tartott Azonban még met? a ideig tartott a csend. Aztán egy hosszú, .meglehetősen messze volt tőle. A hajo-Igen. Én meghallottam a lövéseket sörű füstcsíkot eresztett ki a szája sár- törötteket egyre inkább gyötörte a mar de NyiUa márTelZ tallotte^SS- kábó1' ma-'d TM9^1alt: fzinte, elviselhetetlen éhség. Halat fogni kiáltását. y y — Nagyon rossz. Nagyon rossz. kezzei nem könnyű dolog, es minden Az ismeretlen hálásan bólintott Nyilvánvalóan valami bánthatta. egyéb felszerelésük a csónakkal együtt- A pisztolyom ott maradt de az nem ~ Mi na9y°n rossz< Nyikola? - kér- elsüllyedt. Az éhség lassan kiszívta minbaj - folytatta. - Jó jakut Most cső- deztemcfen erejüket. A tenger csaknem forrt a dálkoznak, ugye? Az angol Királyi Föld- — Az ez ember... Nagyon rossz. In(Folytatjuk) rajzi Társaság sarkkutató csoportjának tagja vagyok, ön szintén tudományos kutató?- Igen. A Szovjet Tudományos Akadémia dolgozója vagyok ... Nem akarja megszárítani a ruháját? — mondottam, és közben figyelmesen szemügyre vettem. Amit én kannának néztem, az egészen más valami lehetett; hogy mi, nem tudtam megállapítani. Ezüstszürke — amenynyire a ráragadt iszaptól láthattam — a nyakánál kissé összeszűkülő henger volt, s mivel eléggé erőlködve tartotta kezében, meglehetősen nehéz lehetett. Megszáradni ? Nem, köszönöm. Nincs rá szükségem. Még egyszer köszönöm Önöknek. Fejbólintással üdvözölt, és hirtelen hátat fordított majd gyorsan kapaszkodni kezdett a hegyoldalon fölfelé. Csodálkozva néztem utána Egy ember, akinek épp most mentettük meg az életét. talán udvariasabb lehetne hozzánk gondoltam ... De hogyan kerülhetett ide ? N*>tw hallottam semmiféle angol expedícióról. És az a rejtélyes kci.zna ... 10
