A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-21 / 21. szám
Mihail Sadoveanu román Ir6 Az idei Nemzetk Leninbékedíjasok Sékou Touré guinea! elnök Ostap Dluski lengyel közéleti személyiség Fidél Castro kubai miniszterelnök Amione labet libanoni építész Hemeavari Nehru asszon; indiai közéleti személyiség William Morrow ausztráliai munkásvezér Amikor még Kennedy a választási hadjárat idején az amerikaiaknak a televízióban Ígérgette, hogy ará szavaznak, a mai világhelyzetnek megfelelő reális politikát folytat majd . . . . . . Azóta sok minden kiderült. Többek között az is, hogy Kennedynek nemcsak a cilindere egyforma Eisenhoweréval, hanem politikája is elődje veszedelmes nyomdokain halad. A koreai háborút kirobbantó Truman volt elnök valamit súg Kennedynek, talán a nemzetközi légkör megmérgezésében szerzett tapasztalatait adja át A választási előkészületek idején Kennedy kijelentette, hogy kormányának első száz napja döntő jelentőségű lesz az USA-ra néz■ve. Most, hogy eltelt ez a száz nap, az amerikai sajtó felméri a Kennedy-kormány bel- és külpolitikai eredményeit. Mindjárt az elején ki kell jelenteni, hogy ez a száz nap az egyszerű amerikaiaknak kiábrándulást hozott, a világban pedig az Egyesült Államok tekintélyének további csökkenéséhez vezetett. Javaslatokban éppen nem volt hiány, hiszen az elnök és kormánya ez idő alatt több mint 35 üzenetet intézett a kongresszushoz és legalább ugyanannyi törvényjavaslatot nyújtott be. Az eredmények mégis nagyon vérszegények. A 101 munkanélküliséggel legjobban sújtott körzet dolgozói a meghosszabbított segély és élelmi sze ra dományok helyett inkább munkát szeretnének, mert az öt és félmillió munkanélküli helyzete egyre kilátástalanabb. A gazdasági szakértők a munkanélküliség további növekedésére számítanak. Az iskoláknak ígért támogatást sem adták még meg. Noha Kennedy kinevezett néhány néger diplomáét, az USA-ban tovább tart a faji üldözés, amelyre még az ENSZ- küldöttségek is gyakran panaszkodnak. A mezőgazdasági problémák is megoldásra várnak és így tovább. Belpolitikai téren a várt változások tehát nem következtek be. Külpolitikai téren a helyzet még rosszabb. A fokozott fegyverkezés nem a védelem céljait, hanem elsősorban a világon mindenütt erősödő nemzeti felszabadító mozgalmak elfojtását szolgálja. Az USA politikája juttatta a jelenlegi rettenes helyzetbe Kongót, Laoszban a lázadók amerikai fegyverekkel harcoltak, most pedig a dél-vietnami hazafias mozgalom letörésére törekszenek Washington urai. Az új kormány kereszteshadjáratot hirdetett a kommunizmus ellen, ennek egyenes folytatása lett a kudarccal végződött kubai intervenció. „A Rió Grandetől délre nehéz egyetlen újságot is találni, amelyik védelmezné az USA politikáját“ — vallja be a New York Post a Latin-Amerikában uralkodó helyzetről. Egy nicaraguai lakos pedig a következőket mondotta a Washington Post and Times Herald tudósítójának: „Álljon szóba azokkal, akik nem vesznek részt a hatailocn bitorlásában, és megtudja, hogy egyre erősödik az Egyesült Államokkal szembeni gyűlölet. Megcsodálják az amerikai haditechnikát és arra kell gondolniok, hogy ellenük használják fel, ha megkísérlik elkergetni diktátor elnöküket.” De lehetne tovább folytatni az egyre gyakrabban napvilágot látó bíráló idézetek végtelen sorát. Az USA mindenható hatalmának napja Dél-Amerikában is leáldozóban van. Az új amerikai kormány a világ legégetőbb kérdésének, a leszerelésnek megoldását is halogatja, közben újabb milliárdokat fordít fegyverkezésre. Tovább erősíti az agresszív katonai tömböket, támogatja Nyugat-Németország fel-fegyverkezését. Kennedy elnök Adenauernek megígérte, hogy a német icérdésben és Berlinnel kapcsolatban támogatni fogja a bonni kancellár békerontó álláspontját. Nincs a világnak egyetlen megoldásra váró problémája, amellyel kapcsolatban Kennedy tanújelét adta volna a világ új erőviszonyainak felismeréséből eredő őszinte béketörekvéseknek. Eddigi intézkedései arról tanúskodnak, hogy „az új gárda", ahogy Kennedyt és munkatársait gyakran nevezik, semmiben sem különbözik elődeitől, Eisenhowertől, Nixontól, Trumantól. Végeredményben ez érthető is, hiszen valamennyien a monopóliumok képviselői, nem is várhat az ember tőlük a nép érdekeit szolgáló politikát, legfeljebb a világhelyzet reális felmérését és az emberiséget katasztrófába sodró esztelen lépések elkerülését. A kubai intervenció kudarca után Kennedy tanácskozott elődeivel, azok áldását adták kubai politikájára, biztosították támogatásukról. Az elnök azonban elfelejtette megkérdezni az amerikai közvéleményt, az amerikai népet, amely szavazataival az elnöki székbe emelte, és amelynek a békét és a belső problémák megoldását ígérte. Az amerikai népnek az első száz nap csalódást, kiábrándulást jelentett. Talán Kennedy is rádöbben erre és letér az eddigi veszedelmes útról. Sz. B. Allan Dulles amerikai kémfőnök, akit Eisenhowertől vett át a Kennedy-kormány és aki állítólag rábeszélte az USA vezetőit a kubai intervencióra. Azt írják az amerikai lapok, hogy rövidesen leváltják. A képen ugyan a Fehér Házból távozik, sajnos egyelőre még nem végleg.
