A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-08 / 2. szám

I Ma munkás vagyok, három év múlva mérnök teszek, és magam fogok új erőmüveket ter­vezni — mondja Valentyin Molcsanov törten, vakon, ágyhoz szegezve sem adta meg magát, hanem írt, alkotott tovább, hallgatta a rádióban az élet híreit. Életének az utolsó szakasza is hőstett volna, s talán a legnagyobb !... „Egyéni tragédiámat — mondotta — elhalványította az alkotó munka csodálatos, semmihez sem fogható bodogsága, és az a tudat, hogy az én ke­zem is rak néhány téglát az általunk épí­tett gyönyörű épületbe, amelynek szocia­lizmus a neve.” IN. Osztrovszkij élete ra­gyogóan példázza azt az igazságot, hogy a nemeslelkü és szilárd akaratú ember mindenben és minden helyzetben hős lehet. Azért, mert a romantika gyermeke. Álmodni, merni a legnagyobbra vállalkoz­ni: ezek a romantika gyermekeinek leg­jellemzőbb sajátosságai. Erejük tettre ké­szen feszül, szívük sebesen hajtja ereik­ben a forró vért, és bánmihez fogjanak is, egész lelkűkkel dogoznak. A forradalmár és a tudós, az író és a ka­tona, a zeneszerző és a munkás hőstettei­ben minden különbözőségük mellett is van egy közös vonás: küzdelen az ember bol­dogságáért, harc a társadalom javára. Em­lékezzünk csak Savonarolára, a fanatikus szerzetesre, aki nagy festőművészek képeit égette el, híres szobrászok alkotásait zúzat­­ta porrá. Vállalta a kínvallatást, hogy esz­méinek igazát bizonyítsa. Nem riasztotta vissza sem a máglya, sem az akasztófa ... De mégsem nevezi ót senki hősnek, senki sem mondja róla, róla hogy hőstetteket hajtott végre, mert amit tett, az a szép­ség és az ihlet megcsúfolása volt. A szovjet álmodozót az a törekvés hajt­ja, hogy hasznára legyen a társadalomnak. És ki állítja, hogy a XX. század derekán kihalt már a romantika ? Hát a kozmosz, a világűr ostroma? Vajon kik, ha nem a romantikusok azok, akik a legkülönfélébb szovjet intézményeket — akár illetékesek ezek az űrhajózásra, akár nem — elhal­mozzák levelekkel, mert űrhajósok akarnak lenni. „Kész vagyok életemet áldozni a tudományért" — írják. A mi országunkban, ahol a nép tudato­san formálja a történelmet, gyakran elő­fordul, hogy nemcsak egy-egy ember, ha­nem egész kollektíva hajt végre hőstettet. Most is például a legerősebbek, a leg­jobbak sereglenek össze Keleten, az ország minden részéből. Szibériába mennek isten­­hátamögötti, eldugott vidékekre, a tajgába, Rofnantikus ábránd űzi-hajtja őket: Üj, mo­dern országrészt akarnak ott építeni. Az alapokat már lerakták. Ott van például Bratszk. Nemsokára felépül Bratszkban az az óriási vízierőmü,' amilyenhez fogható nincs még egy a világon ... Megszokott kép az építkezésen Ludmilla Szűrövéé 21 éves diáklány MinszkbŐI jött, szakmai gyakorlatát tölti Bratszkban a te­herautókat irányítja ő a „nagy kocsik kis gaz­dasszonya”. Mi a vágya, célja? „Elvégzem az egyetemet, aztán visszajövök ide. Itt akarok dolgozni, mert olyan nagyszerű itt élni!"

Next

/
Thumbnails
Contents