A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-04-23 / 17. szám

Zománcozzák a hűtőszekrényeket.

Az út a felszabadulástól vezet

Havran József gyűlésről kissé fáradtan érkezik, de a beszélgetéshez frissen, odaadó figyelemmel Ül le, a tevékeny emberek szokott gyakorlatával, akiknek örökös permanenciában kell lenniök.

Munkásigazgató, s aránylag fiatal ember még, mindössze harmincnyolc éves, s máris olyan jelentős feladatokat végez, amelyekhez a közhiedelem általában magasabb kort meg nagy műszaki felkészültséget képzel el. Igen, mert a kapitalista időkben meggyökerezett felfogás szerint egy gyárigazgetó a felső tízezerhez tartozott; külföldi egyetemeket látogatott, külföldi tanulmányutakat végzett ember volt. Ha aztán akadt köztük olyan, aki munkássorból került a nagyvállalkozók közé, azt olyan legenda vette körül, mint Rockefellert vagy Fordot, ami aztán megint nem volt más, mint a vasakaratról, szorgalomról és takarékosságról szóló tanmese, amelyet a sárga szakszervezeti vezetők tálaltak fel a kapitaMlntafestés

lista érvényesülés misztifikálására.

Beszélgetés közben mindez szinte egyszerre fut át rajtam, önkéntelenül is arra gondolva, hogy mennyivel másképp szemeli ki a maga vezető és irányító kádereit, a gyárígazgatókat is a szocializmus, mint ahogy a kapitalizmus tette.

Havran József, ötgyermekes, szegénysorsú családból származik. Az apja cselédember volt, aki élete jó részét nagybirtokokon élte, s fiának, öt közül egynek az is megadatott, hogy 1937-ben vasesztergályos inasnak szegődhetett a füléki zománcgyárba. Azt mondja, életének legnehezebb időszaka volt ez. Éveken keresztül naponta tíz kilométert kellett gyalogolnia pusztai utakon, sárban, fagyban meg hőségben, Felső-Bábi puszta és Fülek között. Naponta tette erős elszánással, mert meg akarta szerezni a mesterlevelet. Felszabadulás után a gyárban maradt, nem is dolgozott más helyen mint Füleken, 1945-ben

Havran József Igazgató

megnősült és saját bevallása szerint ettől az időtől kezdve jutott több ideje a tanulásra, arra, hogy behatóbban foglalkozzon a szakmájával. Először csak rövldebb időtartamú technológiai tanfolyamokat végzett, aztán pedig beiratkozott a dolgozók felsőipari iskolájának esti tagozatára.

1951-ben Zólyomban érettségizett. Amíg idáig eljutott, az üzemben is sok műszaki meg szervezési tapasztalatra tett szert. 1945-ben, rögtön a felszabadulás után, mesterhelyettes lett, 1947-ben technológussá léptették elő. 1949-ben pedig a gyár műszaki ellenőrző szakosztálya élére állították. Itt 1953-ig volt, amikor üzemi gyártásvezetőnek nevezték ki. Gyárigazgató 1956-ban lett s az azóta eltelt idő alatt bebizonyította, hogy a minisztérium nem pazarolta méltatlan emberre a bizalmát. Előtte, 1945-től tizenhárom igazgató váltotta fel egymást, ő pedig már ötödik éve végzi felelősségteljesen a munkáját.

Amikor ez iránt érdeklődöm, szerényen elhárítja szerepének kiemelését.

— Nem egy emberen múlik, hogy egy gyár milyen termelési eredményeket ér el — mondja. — Igaz, nekem is részem van abban, hogy az utóbbi időben jelentősen emelkedtek az üzem termelési mutatőszámai, meg hogy exporttermelésünk is megjavult, mert külföldi szállítmányaink után nem kapunk reklamációkat, dehát ez mégis csak kollektív érdem.

— Talán, ami a legnehezebb volt: jő kollektívát kialakítani — teszi még hozzá elgondolkozva. — A gyár jő adminisztratív és műszaki vezetése mellett gondoskodnunk kellett arról, hogy a pártszervezet és az üzemi bizottság élén álljon minden kezdeményezésnek.

Akármit is mond, az igazgatói szobában kifüggesztett oklevelek mindenképp igazolják, hogy az üzem a zománcgyárak országos termelési versenyében az 1960. évben az élre került. Van azok között oklevél, amely a központi vállalati igazgatóság dicséretét fejezi ki, van olyan, amelyet a szakminisztérium vagy központi szakszervezeti tanács adományozott, s olyan is, amely az exportszállítmányok jő minőségét ismeri el.

Azonfelül, hogy az egész üzemben folyó szocialista munkaverseny-mozgalmon kívül sikerült kiszélesíteni a szocialista munkabrigád címért folyó versenymozgalmat, s hogy már most kísérleteznek egy szocialista műhely létesítésével, saját kezdeményezéseiről Is megtudok még egyetmást.

— Szeretnénk már megkezdeni egy modern üzemi klub felépítését, mert ilyen ebben a hatvan évvel ezelőtt épült gyárban nincs. Aztán tervbe vettük még egy üzemi bölcsőde építését, az öntöde géEz a két fiatal lány az alapozó zomincozóst végzi

pesítését meg öltözők, mosdók építését.

Ezek után most már az olvasóra bízom, kínek-kinek megítélése és élettapasztalata szerint, hogy gondolkozzék el rajta: ennek az embernek a pályafutása, amelyet a népi államhatalom tett lehetővé, nem sokkal nagyobb társadalmi tett-e, mint egy cipőtisztítóból cipőpaszta-királlyá vált amerikai karrierje.

MilKUS SÁNDOR