A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-23 / 17. szám
SZTYEPAN SCSIPACSOV Tavasz volt, és Lenin megszületett! Hömpölygőn zúdult rá a sárga partok szikláira e nap áldott heve, s a város, mit a víz karmában tartott, mint nagy tutaj, úszott az ég jele. Házak és almafák fölött az orkán jegek ezüstjét szórta szerteszét, s úgy tűnt, Szimbirszkben, hot lámpa se volt tán, száz tájra ömlő hajnal fénye ég. A mindenség erőit egybefogta az ájulás, zengett, zúgott a föld, habzó hullámokkal áradt a Volga, s ébredt Oroszhon, a magasba tört. Tünékeny foltokként a messzeségben falvak sziirkélltek a folyam felett, a végtelenből erdő intett kéken: tavasz volt, és Lenin megszületett! Fordította Márki Zoltán Csillagok alatt Késő este tértem haza. Szárnyvonalunk motorvonatja vígan és gyorsan szaladt végig a csendben éjszakázó mezőkön. Elégült zakatolással hagyta el a vashidat s az alatta egyhangúan csobogó folyót. Megállt és a leszállókat oldalfalának döntve, a hirtelen lefékezéssel további útra készen, türelmetlenül dohogott és lihegett. Leszálltam belőle az éjszakába. S úgy éreztem, hogy évszázadokkal, vagy éppen évezredekkel buktam vissza az emberiség történelmi fejlődésében. Kis városunk állomása közvetlenül a szemközti domb alatt épült. Néhány száz lépésnyire az első házaktól. valahogy ma a lámpák sem égnek. Sötéten át vezet az utam. De ez most bizonyos szempontból éppen jó. A föld sötétje kihangsúlyozza az éjszakai égbolt ezernyi sziporkázó fényét. Most csillagok a csillagok, igazi, színüket váltó, csillogó, apró égitestek. Szeretettel és hálásan nézem őket. Ismerem nagyjából a csillagképeket is. Az a fordított kettős vé, az a Kasszipeja, a két Göncölszekér ismerete igazán nem különösebb érdem, de én látom a Hattyú .vonalát is a két Göncöl-szekér között, és hozzáigazítom a Kisgöncöl vezércsillagához. mely pontosan az északi irányt mutatja, s nézem közben az Ikreket, ezt a két egyformán fényes csillagot... De mi ez? Valami lázadás történt odafenn a csillagos égbolton, mert a kettősiker ma ott hármasiker. Nem ... nem lehet itt optikai csalódás. Világosan látom, hogy három ott a csillag és ... de ez meg most megint mi? Lehetséges ez? A három közül az egyik, épp a középső, az az' idegen... szemmel láthatóan megmozdult és halad. Olvan gyorsan, mint a repülőnél?. Mozog, helyét változtatja, repül. Most már az iránya is világosan kivehető! Mi történt hát? Semmi egyéb, csak annyi, hogy a csillagos ég visszatérített a letűnt korok sötét távlataiból - a mába. Igen. Ez is mi vagyunk. A ma embere. Mert az az idegen, új csillag az ember műve. Abban a szokatlan gyorsasággal repülő csillagban én is ott vagyok. Mi . .. mi emberek lőttük ki azt oda. Ez a mi építő, diadalmasan hódító korunk! Ma nincsen nyugalmi helyzet. Ma minden mozog, fejlődik és mérföldes léptekkel halad előre. A szárnyvonal kis vonatja és a fővonalak gyorsai, a szétterülő nagyvárosok s az épülő kisvárosok, a falvak és az összeszántott termőföldek, a gyárak és az égen repülő csillagok, amelyek láthatók s amelyek nem is láthatók. Az különösen, melyre most a látatlanban is olyan érdeklődéssel tekintünk, a bolygóközi állomás, mely az eddigi álmok álmát akarja megvalósítani s a Venushoz közelít. Mi ez? Ha Dosztojevszkij szavával szabad felelnem, akkor ez a repülő fejsze esete. Ő a Karamazov-testvérek című hatalmas regényében mondja ki azt, amit ez estén nekem a csillagos ég mutatott. Érdekes meghallgatni a nagy írót, mit mond ő a bolygóközi repülésről abban a regényében, mely most már nyolcvan esztendős. Ivan Fjodorovics, a Karamazov-testvérek egyike jut a drámai események sodrában az őrület peremére, s ott lázálmában saját énjével küzd. melyet mint önálló személybe öltözött fantomot vetít maga elé. — ........hogy lejussak hozzátok a földre, még át kellett repülnöm a téren . . . ez persze csak egy pillanat, de hát a fény is teljes nyolc percig halad a napból, és hát képzeld, frakkban, nyitott mellényben. A szellemek nem fagynak meg, de ha már testet öltöttek, akkor ... egyszóval olyan könnyelmű voltam, hogy leereszkedtem, pedig a térben, az éterben, ebben a föld feletti óceánban olyan hideg van, olyan hideg, hogy azt már nem is lehet hidegnek nevezni — el tudod képzelni: százötven fok nulla alatt! Tudjuk, hogyan szórakoznak a falusi lányok: harminc fokos hidegben azt ajánlják egy újonnan jött legénynek, hogy nyalja meg a fejszét; egy pillanat alatt odafagy a nyelve a tökfilkónak és véresen jön le róla a bőr; s ez csak harminc fok, nem s-azötven, ott, azt hiszem elég lenne csak az ujjunkkal megérinteni a fejszét, és nyoma se maradna az ujjnak... ha egyáltalán akadna ott fejsze . .. — És akad ott fejsze? — vágott közbe hirtelen szórakozottan és utálkozva Ivan Fjodorovics. Teljes erejéből ellenállt a lázálomnak, hogy végleg erőt ne vegyen rajta az őrület. — Fejsze? — kérdezte a vendég csodálkozva ? — Nos igen. mi lesz ott a fejszével? — kiáltotta dühösen és makacsul Ivan Fjodorovics. — Mi lesz a térben a fejszével? Quelle idée! Ha messzebb kerül, azt hiszem, elkezd forogni a föld körül, maga sem tudja miért, mint egy bolygó. A csillagászok kiszámítják a fejsze kelését és nyugvását. s bevezetik a kalendáriumba, ennyi az egész.” Nyolcvan esztendő telt el azóta, s lám, „a fejsze" már ott kering a végtelen térben. s az első ember is visszatért a világűrből. Gagarin, a szovjet ember, a kozmosz Kolumbusza. Ez járt az eszemben, amikor a régi és új csillagok alatt az állomásról elértem hazáig. MOHR GEDEON 9
