A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-02 / 14. szám
r Újabb intervencióra késsül as US4 Souvanna Phouma, a törvényes laoszi kormány miniszterelnöke az országban folyó polgárháború békés rendezésén (áradozik. Ennek érdekében tárgyalásokat folytat majd a Szovjetunióban és több más országban laoszi kormánycsapatok és hazafias erők sorozatos győzelmétől, valamint a lázadó klikk vereségeitől megrémültek Washingtonban. Éjjel-nappal folytak a tanácskozások, az amerikai támaszpontokon több százezer katonát helyeztek riadókészültségbe, sebtiben összeült az amerikaiak délkelet-ázsiai katonai tömbjének, a SEATO-nak külügyminiszteri értekezlete, és Kennedy elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok a nyílt intervenciótól sem retten vissza a laoszi puccsisták rtiegmentésére. Az USA vezetői most szemforgatőan arról beszélnek, hogy Laosz semlegességének hívei. Persze, arról nem szólnak sem mit, hogy Laosznak semleges kormánya volt, és egyes idegen ügynökök éppen az amerikai imperialisták sugalmazására borították fel a rendet és robbantották ki a polgárháborút. Az amerikai kormány ugyanis Laoszban imperialista bérenc kormányt szeretett volna hatalomra juttatni, amely teljesen kiszolgáltatja az országot az USA stratégiai érdekeinek és belép katonai szövetségébe. Ezért utasították ki az országból a semleges ellenőrző bizottságot, ezént indítottak hajszát a Pathet Lao hazafias erők ellen. Sürgősen bábkormányt alakítottak; a szomszédos Thaiföldről, és Dél-Vietnamból katonákat küldtek támogatásukra, egymásután érkezett a számos amerikai szakértő és a töméntelen fegyver, sőí még több ezer főnyi Burmában garázdálkodó csangkajseki bandákat is bevetették Laoszban a kormánycsapatok ellen. Azonban hiábavalónak bizonyult minden segítség, minden áldozat. A laoszi nép nem akar az imperialisták jármába jutni, és ezért elszántan harcol bérenceik ellen. Souvanna Phouma miniszterelnök a békés megoldás híve, sürgeti egy tizennégy ország képviselőiből álló Laoszról tárgyaló bizottság megalakítását, a nyugati országok azonban elutasítják javaslatait és olyan megoldáshoz ragaszkodnak, amely bábkormányuknak biztosítaná a hatalmat. A laoszi nép azonban ebbe soha nem egyezik bele. A burzsoá lapok laoszi tudósítói beszámolnak arról, hogy a puccsisták katonái tömegesen állnak át a kormánycsapatokhoz, az amerikai lőszer és hadianyag jelentős része a hazafias erők kezébe jut, és az idegen katonai tanácsadók nem tudnak fegyelmet tartani a felkelők egységeiben. A kormánycsapatok kezén van Laosz nagyobbik része, és a lakosság őket támogatja. Washingtonban azonban készültségbe helyezik a hatalmas hadigépezetet, hogy vérbe fojtsák egy kis ázsiai ország szabadságharcát, és Kennedy elnök intervencióra tüzel az árulók védelmében. Minden esetre az új elnök fegyvercsörtetésével nem szerez magának babérokat, csak azt bizonyítja be a világnak, hogy ő is a militarista erők befolyása alá került, ami nagyon veszedelmes jel, és ez semmiképpen sem a nemzetközi feszültség Kennedy által oly skoszor ígért csökkentésének útja. Az Egyesült Államok fenyegetése a laoszi népet nem tudja elrettenteni szabadságharcától. Kong le kapitány, a kormánycsapatok parancsnoka a puccsistáktól felszabadult terUlet egyik Iskolájában a gyerekek körében A Pathet Lao egyik harcokban kitűnt alakulata Amerikai ágyúit sorakoznak a Laoszi főváros utcáin, amelyet a kormánycsapatok és a hazafias érák már egészen megközelítettek A lázadóktól zsákmányolt gépkocsik és a f repülőgép, amelynek pilótája gépével \ együtt a kormánycsapatokhoz pártolt a f lázadóktól