A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-01 / 1. szám
. % HAjf oeniek DOHÁNY TIBOR: Békés új esztendőt Állok itt, a. halk téli éjszakában fagyosan, hogy gondo\atokban fürödjek, és búcsút mondjak az öreg évnek. A kemény hideg az arcomat vágja, hajamat sziszegő szél cibálja, jóllakotton, kihívóan. Talán nincs mit mondanom a pergő-múló évnek, derűs jövőnek? Vagy nem hallatszik a szavam zúgása?,^ Szemem elfárad, ahogy bámulom a bíborszínű ég aljáról eltűnő zord, fekete felhőket. Cigarettára gyújtok és a gyufa lángja sisteregve lobban, mint kihunyt csillag! Bár fentröl hópelyhek mosolyognak, bennem tombol a láthatatlan vihar, még a hágom is ellankad, de a szívem, a szívem mélyéből sugárzóm széjjel a világbat békés új esztendőt a fehér, a fekete és a sárgabőrű millióknak! GYŐZŐ BÉLA: A fák alatt Szél hordja az estét, vizet kerget a lejtő, féreg cipeli önmagát, madár a , szárnyait.., Amott szerszámkoptatók jönnek . s „ Mögöttük, a kecskebékás csermely rejti magában a füvek színét, lombok hüsét, harmatok irama benne egy-egy ránc. Elolvadt hegyek homokja is benne úszik... s a virágbibék! Eljövendő lányok hajából a forgók! Meg minden ott úszik, rohan, mi nem bírt ereszteni gyökeret, és seper az elmúlás és kíván a fenséges tenger — Ö, áldj meg ízléssel s logikával, termő rendszer! Irányaimnak, nézeteimnek, te add meg levegőjét is. SÁNDOR KÄROLY: Levél Kladnóból Komor-hidegen fogadott a város, „hozott isten” helyett ezer gép zörög s a tűzvörös acélnál az emberek mind olyanok, mint a bátor ördögök. Nyelvünk, amíg szót értünk, csetlik-botlik, de megértjük egymást, mert nincs sok beszéd. Az arcokról a szívekbe belátok, hogyha reggel megrázzuk egymás kezét. -S mind a cseh, szlovák, magyar, bolgár társak testvérekké forrunk egypár nap alatt, és a szobában lábujjhegyen járunk, ha az éji-műszakosok alszanak. Mégis esténként sokszor úgy holyongok, hogy azt sem figyelem, merre is megyek; a neonfényes város est-zajából messzire ragadott el a képzelet. A vén Garamunk pajkos csobogását hallgatom égbe-futó nyárfák között, amíg az éj az égről vízre szórja a sziporkázó kis csillag-gyöngyököt. Máskor melléd ülök s várom, hogy beszélj, mert már úgy hiányzik csengő, szép szavad; szeretnék én is sok mindent mesélni s szomjasan csókolni forró ajkadat... Terveket szövök ilyen esti sétán, ábrándozok közös jövendőnk felett s mint a hold hosszan néz a tő vizére: csodálom azt a mély, éj-sötét szemed. És már tudom, hogy ha a tél után majd a határ zöld lesz s a fákon rügy fakad: otthon leszek és százszor is megáldom a hűtlenül hagyott termő hantokat. DÉNES GYÖRGY: Szemed fénye Bús terhek alatt nyögtem annyiszor, s a szám is elfehéredett, nem szánt, nem sajnált engem senki sem, csak a te könnyes szép szemed. Fénye itt ég a szívem alatt már, hideg estéken melenget, megállítja az idő futását, s őrzi az örök szerelmet. 13
