A Hét 1961/1 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-05 / 6. szám
Másnap újra megérkezik Pastor. A, Kytice című cseh irodalmi lapot hozza magával. Egész délelőtt felolvasnak belőle, emelt hangon, mint az imádságos könyvből. Karel Jaromír Erben színesen csengő verssorai azonban különleges célt szolgálnak; katonai és államtitkok siffrírozását teszik lehetővé. A következő napon utoljára áll meg Pastor volkswagenja az árvaház előtt. Utolsó felvilágosításait nyújtja a kegyelmes atyának, átadja az utasítások fotókópiáját, iránytűt, harapófogót a drótakadályok átvágására, gumikesztűket, Dél-Csehország térképét, amelyen előre kijelölték a határon való átjutás legalkalmasabb helyét. Nem tudni, Sasina-Klaudius megköszönte-e mindezeket egy bensőséges „isten fizesse meg’-gel. Ismert viszont az a tény, hogy ellenvetés nélkül a zsebébe gyűrt 2300 KCs-t „szolgálati kiadások“ címen és egy hamisított. Josef Háha névre szóló személyazonossági igazolványt. Ingóságait és értéktárgyait az árvaház szerzeteseire hagyta; bőröndjét, szentképeit, rózsafüzérjét és Szűz Mária foszforeszkáló kicsi szobrocskáját, amely éjszaka rejtelmes fénnyel világít. A határon való átkelésnél ugyanis ezek a jámbor kegytárgyak hatástalanoknak bizonyultak volna. A plébános úr — akárcsak kíszokése alkamából — inkább hatásosabb védelemhez folyamodik, a géppisztolyhoz és a revolverhez. A szentháromság Az osztrák határmenti kisközség, St. Martin lakói nem is sejtették, hogy az egykori óraárus visszaérkezett körükbe. Am ez a férfiú nem csupán Stanisiav Sasine római katolikus plébános volt már, de Tomáá Klaudius is, ahogy ezt az osztrák Identifitatskarte bizonyította, sőt Josef Háha tanító is, Ceské Budéjovicéből. Három nevű férfi immár az egykori óraárus; atya, fiú és szentlélek egyszemélyben. Prédikátor, aki a „világállam" megalapításáról álmodik, melyben minden ember világpolgár lenne, és az állam meg vallás igazgatná az emberi tevékenységet. Egy ismeretlen férfi ezzel a kérdéssel csatlakozik hozzá; „Schwarzbachba tart, a határ felé?” A réten át a sümavai erdők felé igyekeznek. Egy farakés alól létrát húznak elé és Sasisna-Klaudissa-Háha — volt plébános és óraárus átmászik a drótakadályom. Az erdő sűrű és ismeretlen, de az iránytű segít. A Fekete-völgyben várja már őt régi ismerőse: Engelmüller, a csempész. Elbújtatja, eldugja a harapófogót és a gumikesztűket is, és további összeköttetésekről gondoskodik. S 'mindezt potom 400 koronáért. Misét szolgáltat a kém Az éjszaka sötét, Boroyanban egy ház előtt lovasfogat áll meg. A kései vendég halkan kopog az ablakon. Ki az? Remegő, ijedt női hang suttog bele az éjszakába. Rövid, halk szavak, s a vendég belép. Két hívő bárányka, Anastázia Váchová és Anna Fikesová térdre borúvá nyit ajtót az érkezőnek. Henyélésre nincs idő, másnap „dolgozni“ kezd. Hírnököket küld szét a hívőkhöz, látogatókat fogad, felveszi a kapcsolatot a budéjovicei Charita alkalmazottjával. A Ctyíi Dvory-i kolostor volt növendékét bátorító szavakkal fogadja; átsegíti a határon, hogy papnak tanulhasson. (Olyannak, mint ő?) És ami most számára a legfőbb, segítőtársai, — akikiet verbuválni akar — számára lemásolja és sokszorosítja a mikrofilmről az utasításokat, hogy pontosain tudják, hogyan kell előkészíteni és a határon átjuttatni a híreket. , de ez nem minden. Ne felejtsük el, hogy ő azért egy kicsit pap is emellett. Hiszen Váchová és Fikesová azt hiszi, hogy mindez a mennyei királyság dicsősége érdekében történik. A hívő lelkeket pedig nem szabad elhanyagolni. Reverendát kölcsönöz hát, ostyát és misekönyvet, meg az elmaradhatatlan kelyheket, és mindennap szentmisét szolgáltat. Telefüstöli a lakást, és megtört hangon imádkozik az emberiség bűneiért, így válik tevékenysége — ez nála a modern kémkedés módszere — szimbolikussá, hogy visszamutasson egészen a középkorba, amióta a kishitűek elbutltásának a legjobb módszere. Isten malmai lassan de biztosan őrölnek, állítja a mondás. Ki tudja ? Lehet. Egy azonban bizonyos: államvédelmi szerveink sokkal rugalmasabban és pontosabban dolgoznak. Alig tartózkodott tizienhárom napig Borovanban, egyszer csak úgy estefelé fut ám Váchová és liheg: „Jön az SNB!" „Bújjon el, tisztelendő atya!" Sír Fikesová. Ugrásra készen az ablakhoz siet. Késő. A sűrű homályban is látja, hogy a ház körül van kerítve. * * * » A jegyzőkönyvek utolsó lapján néhány rövid sor: „Stanislav Sasina, a római katolikus egyház papja, utolsó lakhelye Róma, Via Gallia ... a hetvennyolcadik paragrafus első és második cikkelye értelmében hazaárulást követett el.. Aztán a jegyzőkönyv becsukódik. — VÉGE — Segítünk Tádzsikisztánnak A második rotációs kemence szerelése Jaroslav Slezák, Eduard Nohyl és a szereié csoport vezetője Amid Szaidov Messze Tádzsikisztánban új üzem nőtt ki a földből — a novosztalinabidi cementgyár. Létfontosságú üzem. Szükséges, mint a turkmén pusztaságok' Vándorának az ivóvíz. Az egyetlen cementgyár, amely azelőtt itt működött, nem bírta már fedezni az ország napról napra növekvő cementszlikségletét. Az üzem a Csehszlovák Köztársaság segítségével nőtt magasra, a gépek is a mi dolgozóink kezemunkáját dicsérik. A gépi berendezéseket a prerovi gépgyár készítette Tádzsikisztán részére. Hatalmas, nagymértékben automatizált üzem. Különleges clektrofílterei a levegőben levő cementpor 98—99 százalékát felfogják, ami nagy befolyással van a teljesítményre. A legértékesebb gépi berendezés azonban a Hydrany nevű új csehszlovák szabadalom, amelyet Itt próbálták ki először. Azelőtt hatalmas reduk torokat terveztek, amelyek azonban a kemencék számára csak két forgási sebességet tettek lehetővé. Az új szerkezettel a kemencék 42 különféle forgási sebességet érhetnek el. Az üzemben két csehszlovák szakember is dolgozik; Jaroslav Slezák és Eduard Nohyl. Nézzük csak, mit ír róluk a „Tadzsik Kommunista"! ,,A tervet közel 2C0 százalékra teljesítjük minden hónapban. Nagy segítséget nyújtanak ebben cseh mérnökeink, Eduard Nohyl és Jaroslav Slezák. Átadják nekünk tudásukat és gazdag tapasztalataikat. Egyszer éjszaka el kellett fordítanunk az egyik kemencét. Nem szóltunk nekik semmit. Nem tudjuk, honnan tudták meg, de a legnagyobb csodálkozásunkra megjelentek. Éjszaka, nappali műszak után. Köszönjük, cseh elvtársak!”
