A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-31 / 31. szám
Ai imperialista politika egyetlen hét leforgása alatt háromszor került a vádlottak padjára az Egyesült nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsában. Három kontinensen követett el súlyos provokációt a világbéke eilen: 1. A kubai demokratikus forradalom megfojtására az l'SA súlyos gazdasági megtorlásokat alkalmazott, es mivel a katonai beavatkozás veszélye is fennállt, a kubai kormány a Biztonsági lanácshoz fordult. 2. A Kongói Köztársaságban a belga gyarmatosítók ,,az európaiak életének es vagyonának védelme" ürügyén fegyveres agressziót indítottak a demokratikus megválasztott kormány megdöntésére. 5. A Szovjetunió kérésére a Biztonsági Tanács tárgyalta a határsértő RR-17-e.s amerikai kémrepiilogép ügyéi. Ii három provokáció közvetlenül másmás világrész országát érinti, azonban közös vonásuk, hogy fokozzák a nemzetközi feszültséget és veszélyeztetik az egész világ békéjét. Másrészt viszont azt bizonyítják, hogy a gyarmatosítok már nem basáskodhatnak kényük-kedviik szerint, nem tiporhatják el a haladás útjára térő államokat. Az HB-47-cs amerikai kemrepiiló lelövése pedig bizonyítja, hogy a szocialista országok határai sérthetetlenek. A szocialista világrendszer oly crö, melynek döntö befolyása van a világhelyzet alakulására, a háború és a béke kérdésére. .Megfontolt ész szerű állásfoglalásunkat támogatja az egész világ haladó közvéleménye l.zt tanúsítják a Biztonsági Tanács legutóbbi eseményei is: Mint ismeretes, a kubai forradalom győzelme szálka a washingtoni imperialisták szemében, és minden eszközzel a Castro-kormány megbuktatására törekszenek. Az intrikák azonban nem járnak sikerrel, mert az ország népe teljes odaadással támogatja kormányát és a világ kövéleménye is Kuba oldalán áll. Az USA vezető körei döntő leszámolásra készülnek és első lépésként 700 ezer tonnával csökkentették a kubai cukorvésárlást. Ogy gondolták, hogy ezzel megoldhatatlan gazdasági problémák elé állítják a kubai kormányt és előkészítik bukását. Ha pedig ez sem használna, — arra az esetre — neves amerikai politikusok kilásába helyezték a fegyveres beavatkozást. Kuba a Biztonsági Tanácshoz fordult, ahol leleplezte az Egyesült Államok aljas céljait. Az amerikai befolyás alatt álló Biztonsági Tanács többségi határozata azonban nem hárította el a veszedelmet, hanem az Amerikai Államok Szervezete elé terjesztette megvitatásra a kubaiamerikai viszonyt. A szervezet állítólag e hónap közepén ül össze. Az ÚSA most nyomást gyakorol a szervezet tagállamaira, hogy az ó álláspontját támogassák. Dél-Amerikában azonban egyre népszerűbbek a kubai forradalom vívmányai és egyre több szervezet, párt, vállal szolidaritást a kubai néppel. A legnagyobb segítséget a kubai nép a Szovjetuniótői kapta: felvásárolja valamennyi cukorfeleslegét, és ha megtámadnák Kubát, hajlandó katonai segítséget nyújtani. Kuba lakossága óriási lelkesedéssel fogadta a nagylelkű szovjet támogatást, Washingtonban pedig újabb propagandahadjáratot indítottak Kuba ellen, és „kommunista veszedelemről" handabandázva szeretnék a dél-amerikai országokat a Kubai Köztársaság ellen uszítani. A kuliszák mögött az amerikai diplomácia elkeseredett erőfeszítéseket tesz, de talán Latin-Amerikában jobban megértették, mint északon, hogy visszavonhatatlanul változnak az idők. A nemzeti felszabadító mozgalom kitartó harcának eredményeként június harmincadikán kikiáltották a volt belga gyarmat, Afrika második legnépesebb országának, a Kongói Köztársaságnak a függetlenségét. A belga gyarmatosítók azonban nem belenyugodni a mérhetetlenül gazdag elvesztésébe és „az európai lakosság tudtak terület Imperialista érdekeinek védelme" ürügyén újabb és újabb csapatokat szállítottak Kongóba és nyílt harcot kezdtek a köztársasági hadseregek ellen. A külföldi monopóliumok élelmezési és gazdasági nehézségeket támasztottak az országban s azt a látszatot akarták kelteni, hogy a független ország kormánya képtelen a vezetésére. Céljuk az volt, hogy megdöntsék a függetlenségi politikát követő kormányt és belső viszályok keltésével felbomlasszák a fiatal köztársaságot. Katanga tartományt az Imperialisták el akarják szakítani Kongótól és a szomszédos Rhodézia és Nyssszaföld gyarmatokhoz szeretnék csatolni. Már folyt a belgák agressziója, mikor a Szovjetunió a Biztonsági Tanács elé terjesztette a kongói helyzetet. A tanács határozata a belga katonai egységek kivonulását követelte. A Biztonsági Tanácsban jelentősen megkönnyítette e határozat elfogadását, hogy a kongói miniszterelnök bejelentette, hogyha az ENSZ nem lép határozottan közbe, ekkor a Szovjetunióhoz fordul segítségért. • A Szovjetunió erkölcsi támogatása és tizezer tonnányi gyors élelmiszersegélye újra bebizonyította, kik a szabadságukért küzdő népek igazi barátai. Két hónap leforgása alatt másodszor kellet összeülnie a Biztonsági Tanácsnak, hogy megtárgyalja az Egyesült Államoknak a Szovjetunió ellen elkövetett légi agresszióját, amely veszélyezteti az egyetemes világbékét. A Szovjetunió északi felségvizel felett lelőtt RB-47-es amerikai repülőgép azt bizonyltja, hogy az USA vezető körei vissza akarják hozni a legvadabb hidegháború korszakát. Nyugat természetesen igyekszik kibújni a felelősség alól és tagadja a határsértést, azt hiszi, hogy félrevezetheti a béke sorsiért aggódó emberiséget. A - világ népei azonban jól tudják, hogy ez a provokáció az USA hivatalosan hirdetett politikájának része. A Szovjetunió újra nyomatékosan figyelmeztette az agresszió sugalmazóit, ne játszszanak a tűzzel és felszólította a népeket: harcoljanak a békéért, akadályozzák meg a provokációkat. A szovjet kormány a maga részéről mindent megtesz a béke megőrzésére. A belga gyarmatosítók brutalitása a független köztársasággá kikiáltott Kongóban. provokációk Hatalmas tüntetés Kuba f б városé ban az amerikai imperializmus ellen. A kubai köztársasági elnök az összegyűlt tömeg ériásl lelkesedése közben telolvasta Hruscsov elvtárs üzenetét, amelyben bejelenti, hogy a Szovjetunió kész megvásárolni az amerikaiak által viaszautasltott kubai cukrot.