A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-26 / 30. szám

KOSZMA SZERGEJEVIGS PETROV-VODKIN A komiszár halála 1928, OLAJ, SZOVJETHADSEREG KÖZPONTI MÜZEUMA, MOSZKVA Érdeklődési körét és világnézetét tekintve lírikus volt Koszma Szergejcvics Petrov-Vodkln (1878-1939), ez a komplikált, tépelődő, de kétségtelenül rendkívUl tehetséges és egyéni művész. V. A. Szeröv tanítványa volt a moszkvai Festő, Szobrász és Építész Főiskolán, vagyis szolid, realisztikus iskolát járt kl. Tanulmányainak befejezése után kísérletezni kezdett és bizonyos modernista irányzatok befolyása alá került; lényegében azonban mindig hü maradt a realisztikus hagyományokhoz. Rendkívül sikeresnek mondhatók a kísérletei, hogy új alapokon életre keltse az ó-orosz ikonfestészet szintechnikáját. (Egészen nyilvánvaló ez már régebbi munkáin: „A vörös ló fürdik", 1912, „Hajnal", 1917, és a szovjet éra alatt festett sok művén Is.) A forradalom utáni években — anélkül, hogy sajátosi művészi elvein változtatott volna - Petrov-Vodkln eljutott az alkotás realisztikus tisztaságához. Az első szovjet festők között volt, akik a forradalmi évek hőseit örökítették meg. A legjobb és legismertebb ezek közül a képek közül „A komiszár halála". Drámai esemény játszódik le itt a szemünk előtt. Vöröskatonák egy osztaga mindent elsöprő rohammal hajtja maga előtt az ellenséget. A harc hevében nincs idő a tétovázásra, a katonák nem néznek sem jobbra, sem bara, csak üldözik a menekülő fehérgórdlstákat. Csupán egyikük tekint nyugtalanul hátra, ez észrevette, hogy a politikai biztos hiányzik soraikból. A komiszár megsebesült, haldoklik; görcsösen szorítja jobbjáva) a puskát, miközben visszahanyatlik segítségére siető bajtársa vállára. Ez a csoport - a haldokló komiszár és az Öt átölelve tartó bajtárs — a festmény központi csoportja, ezen van a cselekmény pszichológiai és drámai hangsúlya. A lényeges itt a (orradalom nevében cselekvők hősiességének pátosza a bátorságnak s az önfeláldozásnak pátosza a szabadságért folyó nehéz harcban. Jr Áldott nyári délután járunk az erdőben, elakad a hang is a sílríl levegőben, 0 messzi autóberregés 'W dongássá visz benne, mintha mézbe szédüld musticahang lenne. Távolszakad a világ, nincsen ami fájjon: Ádám jár és Éva jár édenkert i tájon. |aa| Lomha gond ha szállna'még, H

fonalat eresztve, mint váratlan pók, amely A . ufdf fog keresztbe, Q nJ homlokunkon szdtf oszol s nincs nyomába semmi, csak a nagy csönd, amelyben oly jö ketten lenni. Szavak helyett ajkadat néma csókkal kérdem: mi lehet ez? tudod-e? Érted? Én nem értem. Szerelem ? vagy boldogság ? Vagy szent-egyszerűen az az ösi, lusta kéj sejtik e derűben, melyet Isten érzett, a teremtéstől fOradt ifjú Isten s jólse ajkára áradt. és egy csöppje rácsordult a furcsa anyagra, mely azóta öltözik szivekbe s agyakba, -s mely - óh csillagokból szűrt titok lépesmézei -Ritka órák kincséül tett az ember része? Nem tudom. Csak érzem, Hogy most • megáldott nyári délutánban a halál is megállott. Nem jön felénk. Valahol ledült heverészve, s mlg csontajkát csiklandja szellők édessége,bordái közt bebókol a reves homályba, s kigyúl, mint egy piros sZlv a pipacs virága. 17