A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-26 / 30. szám

CJiacjkij,ákitmzik CL lel^m^au tt a nyár, megjöttek a forró júliusi napok, a kánikula és a feleségem strandolni jár. Napról napra csokolüdészínűbben és elkeseredettebben tér haza. így panaszkodik: — Frici édes, meghíztam! Heghíztam angyalom, nézd, egyáltalán nem dudorodnak ki a bordáim. Zsír folt lettem Fri' cikém, egy pacni... igen, pacni... Lehetetlen az alakom .. . így siránkozik hosszan, kétségbeesetten. Próbálom öt vigasztalni, hogy dehogyis drágám... Dehogyis vagy te pacai... £s az alakod egészen tűrhető. Erre zokogni kezd. — Tűrhető ... i űrhetó ... Tudom, hogy tűrhető, tudom, hogy te jó ember vagy és tűröd ... alig bírsz ránézni, de tűröd... és közben nyeled, az idegenkedést... nyeled, nyeled, nyeled... és iszonyodsz tőlem... Azért is nem ölelsz már olyan igazán, mint kellene, mert pacni vagyok... Elkeseredetten bizonygattam, hogy nem, hogy én öt mindig ... de nem hitt nekem. — Hazudsz. Ilyen dundi nőt, mind én vagyok, nem lehet igazán szeretni! Itt csak a csoda segít. A csoda, mely feleségem termetéről lefarag. legalább öt kilót. Vagy négy kilót... három kilót... egyet... grammokat... A fontos, hogy észrevegye, hogy fogyott. Néhány nap múlva ijedten konstatáltam, hogy feleségem aludté jet fogyaszt rendszeresen. Nekem a hátam borzongott a gondolatra: ilyen kánikulában aludttejet enni — kész kólika — meg is kérdeztem mikor szerette• meg ennyire az aludttejet? — Utálom Fricikém .. . Szívből utálom... Ha rágondolok háborog a gyomrom, de mit csináljak... Azt mondják, fogyaszt ... Muszáj ennem ... Láttam, hogy egészen beteg az aludtlejtől, a soványság mártírjának neveztem, becéztem és megemlítettem, hogy tízperces reggeli torna sokkal hamarább idézi elő a karcsúságot, mint két hektoliternyi aludttej. Nagyon megörült. — Igen? Nagyszerű... Akkor többet nem iszom ... Egy decit sem iszom, inkább tornászni fogok ... Hálásan csókolgatott, amiért megszabadítottam az aludttejtől. Sajnos a torna sem segített, nem tudta pontosan betartani, egyszóval ez sem hozta meg a fogyás várva várt mennyei gyönyörét. Ellenben egyszer a kővetkező dolog történt: megyünk az utcán karonfogva, asszonykám váratlanul meginog, erősen belémkapaszkodik, sápadt mint a fal, enyhén támolyog. Majd elájul. Riadtan tudakolom, mi a baj? Csak nem, dadogom az örömtől kábán, csak nem, te édes ... ? Anyai gyengeség és jövendő apai örömök járnak az eszemben. Nöm így piheg: — Dehogy .. . dehogy, te buta... Semmi, olyasmi, csak három napja nem ettem. Sebzett farkas üvöltéseként tör föl belőlem, hogy hát miért? Miért nem evett? — Azért mert fogyni akarok... tudod, fogyni... és ha eszem, csak hízok ... Sír keservesen.' Ördög és pokol. Ez a nő képes éhen halni csak azért, hogy lefogyjon, gondolva arra. hogy mégis csak szimpatikusabb látvány egy kövér élö, mint egy sovány halolt. Valamit tennem kell! Tanácstalanul és maflán megjegyzem: Ugyan, ugyan ... micsoda óriási tévedés, hogy ytjarapszol! Te az utóbbi időben határozottan lefogytál! Rám néz. Talán így néz a távolban feltűnő hajóra a hajótörött. Ne ... igazán ...? Frici, te hazudsz ... Ne mondd ezt ... Esküdj meg. szivem! — Esküszöm! Nézd csak, majdnem átérem a derekadat a két karommal! Sikolya már inkább örömsikoly, mint a kétségbeesés jajszava. - Nem .. . nem lehet az Frigyesem ... Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. - Ha én mondom, Matild, akkor lehet — szólok méltóságteljesen. Erre megragadja a kezemet és futva megindul. - Gyerünk . . . gyerünk egy vendéglőbe! Egy bécsiszelet és egy biftek közt bevallotta, hogy már tíz napja rendszeresen koplal: csak teát; nyers zöldbabot és sóskát fogyasztott. A három ebédre, melyet megevett, sört ivott és feketét. • - Hm ... na . .. így ... ez igazán jól esett! Másnap mikor felkeltem, okulva a tegnapi sikeren, így gügyögtem hozzá: - Ni, milyen karcsú ma az kis feleségem, milyen sikkes mostanában . .. mint egy tizenhét éves bakfis. - No de Frigyes... de igazán ... így hazudni, te gazember... ! Harmadnapra már filingránnak neveztem. Aztán szőlőkaróhoz hasonlítottam, mire úgy kacagott, mint akit csiklandoznak. Egy hét múlva már fenyegettem: Te Matild, ne fogyj annyira, mert elfogysz! Aztán mi lesz a te kis Erigyeseddel? Közben eszik mint három farkas - és hízik rendületlenül. Szörnyű! Sokáig már nem mondhatom neki, hogy ne fogyjon . .. hogy így lenge termet, meg úgy darázsderék... mert a végén még egészen elhízik. DUBA GYULA ryyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy/yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy/yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy. — Holnap is eljön ? Bordács mosolyog, a lány ugráló mellecskéjét nézi és ki tudja mit gondol magában. Int neki, hogy igen. Gyuri hátrább ül, a tótágast állított talicskán, 6 is a lányt nézi. Ö is negyednapja nézi, de a lány ritkán fordul feléje. Akkor elpirul. félretolja a homlokából a haját. — Le kéne vágni azt a fürtöt — mondja csendesen a fiú. A lány hajoliában ránéz, megrázza a fejét. — Azt nem lehet. A fiú felmarkol egy követ, áthajítja vele az utat. — Mást se lehet? — Mit mást? — kérdi a lány a keverőre. támaszkodva. — Hát, eljöhetne velem, ma este sétálni vagy moziba. Elmennék magáért a szállásra. A lány nem szól. Éppen hozzák az üres ládát, megtölti habarccsal. Amikor elviszik, megfordul. — Azt lehet — mondja — moziba. De csak akkor, ha maga is jön. Ezt Bordácsnak mondja. Bordács görnyedten áll, le nem veszi a szemét a lányról. Aztán a földet bámulja, úgy bólint. — Jó. Bordács hosszú léptekkel siet haza. Jobbról, is balról is ráköszönnek, de ő éppencsak visszabiccent. Aztán már nem is biccent csak rohan Otthon végigdől az ágyon, tarkója alatt összekulcsolja a kezét. Akkor Is így feküdt, amikor elment az asszony. Megcsúfolta őt az asszony fiatalabb ember kellett neki, szilajabb, szeretöbb ember. Pedig sose bántotta. Azon a napon, amikor elment, meg akarta verni, de akkor se vitte rá a lelke. Bordács behunyja a szemét, fáradságot érez. Szép ez a lány. Csillagforma az arca és zümmögően nevet. Naptól melegített szemében csúfondáros mosoly bújik, az is csillagforma ... Feláll, kinéz az ablakon. Kinn világítanak a lámpák és csillognak a tetők. A hold olyan, akár egy csúfolkodó lányszem. Felhők úsznak el előtte. opognak az ajtón. Bordács nem for** dul meg, tudja, hogy a Balázs Gyuri. A fiú leereszkedik a székre, ő is kibámul az ablakon. — Esni fog — mondja. Bordács bólint. — Esni fog. Hallgatnak. A fiú az asztalra teríti a kezét, lomhán szétterpeszti az ujjait. Bordács megfordul, vállával eltakarja a kicsi ablakot. — Nagyon hasonlít ez a lány... arra a másikra ? — kérdezi. A fiú nem néz rá. Begörbíti az ujjait, az asztallapját kapirgálja. Int a fejével. Bordács elköhhenti magát, aztán egyszerre nevetni kezd Sokáig nevet — Hát te meg mit gondoltál? — és fanyarul legyint. — Öreg huszár vagyok én már. A fiú zavarba jön, megvakarja a füle tövét. Nem tudja, mit mondjon. Egy kicsit szégyelli is magát. — Maga tetszik neki — nyögi ki. — Én? — Bordács felkapja a fejét, szemtől néz a fiúra — Aztán, miért is ne tetszenék neki? Nem vagyok én hitvány ember. Sose voltam. Halkabbra veszi a hangját, hüvelykujjával a háta mögé bök. — Kérdezd csak meg apádtól. A fiúban benneszorul egy lélegzet. Előrehajol, a férfi arcába bámul. — Apámtól? - kérdezi és már mindent ért, majdnem hogy ujjong. — Hát ö talán tudja? Bordács meghajtja a fejét. — Tudja. Sokat jártunk lányok után, amiatt vágtam egyszer a földhöz. Ilyen legény voltam én. Pedig ö se volt gyenge fajta. Gyuri feláll, remeg a keze, a homlokát törli vele. Meleg van. Befülledt a levegő a falak közé. Bordácson is fénylik a verejték. Súlyos cseppekben gyűlik a haja tövén. — Menj csak el — mondja a fiúnak — lányt nem illik megvárakoztatni. Grimaszt vág, a derekát ropogtatja. Már nem is törődik a fiúval. De az még mindig tétovázik, az ajtó felé lép. majd meggondolja magát, kezet akar nyújtani. Bordács ellenségesen rákiált. — Eredj már! Amikor a fiú kimegy, Bordács kigombolja az ingét. Teleszívja a tüdejét levegővel, aztán egy puffanással kilöki magából. Közben a mellkasát tapogatja. Később visszadől az ágyra, tarkója alatt összefűzi a kezét. 13