A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-26 / 30. szám

Tabák András: A kontyos lány Bordácsot szeretik a telepen. Nagydarab, jókedvű ember, mindenen tréfál, azon is. hogy már deresedik a feje. Amikor a deres haját mutatja az emberek csudálkoznak: ők csak a szemére figyeltek. Mert a szeme barna gombszem, amit összenőtt, sűrű szemöldöke sem tud megkomorítani. Bordács kevésbeszédű ember, fukaron méri a szót, inkább másokat hallgat. Nincs is nála hálásabb hallgató, mert mindenhez konyít valamicskét, mindenkihez van jó szava, és mindenkinek tud tanácsot adni. Csak magán nem tud segíteni. Ötvenéves és valahogy • nem jól alakult a sorsa. Volt asszonya, nem is éltek rosszul, amíg egy szép napon az asszony ott nem hagyta. Amikor az aszszony összepakkolt, a kíváncsiskodók odagyűltek a ház elé, de hiába füleltek, semmi se történt. Bordács feküdt az ágyon, feje alatt összefűzte a kezét és a megromlott plafont bámulta. Az asszony köszönt neki, aztán elment. Bordács semmit se kérdezett tőle. még csak utána se nézett az ablakból. Azóta jónéhány év elmúlt. Hegyes Feri látta egyszer az asszonyt, a Ligetben, egy padon ült, és a kisfiára ügyelt, nehogy messzire kalandozzék. Kék szemű, szöszke gyerek volt, nem hasonlított Bordúcsra. Addig noszogatták Ferit, amíg Bordácsnak is elmesélte. Bordács sokáig lötyögtette markában a kisfröccsöt, majd lehajtotta, az asztalra koppantotta a poharat. — örülök neki, ha jól él — mondta, kis szünet után hozzátette — Különben nem érdekel ... Elhitték neki. Vasárnap ünneplőbe öltözött, kalapot nyomott a fejébe és bement a városba. Egész délután a Ligetben csavargott, késő estére vetődött haza. A kártyapartnerek szemére hányták a dolgot, mire zavartan elmosolyodott. — Ki kellett szellőztetnem a fejem. Csak Balázs Gyuri nevetett. Ö valahonnan megsejtette, hogy kinek szólt az ünneplő, a kalap meg a vasárnapi séta. Tgy jött el a tavasz. Ilyenkor ka* kukkfű-illatlal telnek meg az utcácskák, a gödrökbe friss zápor gyűlik és odaát, az űt túlsó felén, magasabbra nőnek a rozsdaszínú falak. Tavasszal alaposan hozzáfognak az új házakhoz Kékruhás. baboskendős lányok keverik a habarcsot fürgén hordják fel a pallón a kőműveseknek. Amikor a gyáriak jönnek a munkából, megállnak az úton, az épülő házak mellett és nézik a munkát Ha jókedvük van, előveszik a kőműveseket. — Aztán úgy csinálják, hogy akármilyenbe nem költözünk bele. — Megvan nekünk a saját összkomfortos villánk. — Hé, szakikám, a lehúzós vécét ki ne felejtsék, mert a latrinán már elzsibbadtam. Teliharsogják a kőművesek fejét, akik mogorván pislognak odafönn és a hátsófelüket mutogatják. Az emberek nagyokat nevetnek — Hé. öreg, széthasad a nadrágod! — Ezek ám az igazi fölvágósak — dörmög valaki — olyan magasra másznak, hogy onnan már csak egy ugrás a mennyország. . A kőművesek dühös képet vágnak, rakják a téglát, kenik rá a habarcsot, de nem szólnak. Csak nagynéha unja meg valamelyik a hallgatást és rájuk röffen a magasból. — Most már elég, mert odavágom a kanalat! Az emberek röhögnek, aztán odábblódulnak, hevesen beszélgetve mennek le a telep felé. De a fiatalabbak maradnak. Őket nem a kőművesek érdeklik. A lányokat lesik. Zsebredugott kézzel méregetik őket, hegyeseket fütyülnek és nem fogynak ki a csipkelődésből. — Szaporábban azt a meszet, kislány! — Segítünk, ha nehéz. A lányok mosolyognak vagy a vállukat vonogatják, de nem felelnek. A fiúknak meg épp ez tetszik igazán. — Amiért nadrágot hordanak, azért még szólhatnának hozzánk. Néha Bordács is ott ragad mellettük. Nevet is rajtuk, meg inti is őket. — Hagyjátok őket, gyerekek, szorgalmasan dolgoznak. A kis Plavecz megtörli az orrát, vigyorog. — Azért biztatni sose árt őket. Egy kis kontyos keveri a maltert. A kendő felcsúszik a fején, félig kibomlott haja a vállára terül. A kőművesek mennydörögnek az emeletről. — Kövérebbet az istenfáját, több homokot bele! A fiúk felzúdulnak, fütyülnek, az öklüket rázzák feléjük. — Jöjjön le maga, hajcsár űr! Mit parancsolgat? — Mi az, bátyám, maga a tulaj? Valaki közberöhint. — Ez egy kapitalista. Csak rá kell nézni a hájas képére. De a kontyos nem szól. Több homokot borít a teknőbe, nekigyürkőzik és keveri. Bordács tudja, hogy nehéz munka. Volt ő már kőmúvessegéd is. Ember kell oda. Nézi egy darabig a lányt, aztán Balázs Gyuri kezébe nyomja a kiskabátját, és odamegy a teknőhöz. — Nem jó! csinálod, lányom — mondja és a tenyerébe köp. — No add, csak ide. Alany a fiúk felé pillant, kis grimaszt vág, aztán átadja a keverőt. Hátrább megy egy lépést, a haját simítja el a homlokából Bordács ráfordít a mészre egy talicska homokot és ügyesen szétteríti a tetején. Sehol se csomósodik a mész, erőlködés nélkül húzogatja benne a lapátot. A fiúk nevetnek. — Most aztán olyan kövéret kap, hogy megnézheti — kiabálnak a kőműves felé. Bordács nem törődik velük, visszaadja a lánynak a keverőt. — Terítsd jól széjjel, úgy könnyebb — mondja, aztán megkérdezi — Te még újonc vagy, igaz-e? A lány elpirul, megint elsimítja a homloka fölött a haját, bólint. Már nem néz se Bordársra se a fiúkra, csak a mésszel törődik. Balázs Gyuri Bordács vállára teríti a kabátot, egymás mellett baktatnak a telep felé. — Csuda kisnö — nevetgél Gyuri -» színtiszta ártatlan kinézésű. — Az is — biccent Bordács komolyan. — Ártatlan. A fiú rásandít, aztán nem mond semmit. Kigombolja az inget a mellén, a szélnek domborítja a mellkasát. — Tudja, volt nekem egv ilyen kis nőm. Szakasztott ilyen kinézésű volt. Csak aztán bement a városba és többet felém se bagózott. Pedig de szerettem, a fene egye meg! Nagyokat szív a levegőből, majd sisteregve kiengedi. Bordács oldalt néz rá, megmosolyogja. — Te se tudsz mihez kezdeni az erőddel, csak legénykedsz. A fiú sértődötten beszopja az ajkát, begombolja az inget. — Tehetek én arról, hogy a városban pénzes janija akadt? Bordács legyint. — Meg is kell tudni tartani a nőt, fiam, ahhoz kell csak az igazi virtus. A fiúnak gúnyosan csillan a szeme, mondana valamit, de lenyeli. Többet nem is szólnak egymáshoz, köszönés nélkül válnak el, mennek haza. A kontyos lányt Magdinak hívják. A munkavezetőtől tudta meg Bordács. Aztán másnap, harmadnap is odaáll a lány mellé. Negyednap meg már a lány kérdezi tőle. VÁRAKOZÓ OTTO rajza 12