A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-03 / 27. szám

Amundsen-Scott állomásra érkezett, a szovjet lobogó mellé az USA zászlaját is felvonták, s amíg a szovjet sarkkutatók az állomáson időztek, az amerikai zászló mellé a szovjet lobogót is kitűzték. A vendégek és a vendéglátók jó munkát végeztek és jól elszórakoztak. Az amerikaiak nagyra becsülték a szovjet sarkkutatók tudományos munkáját. Különösen megnyerte tetszésüket az a hordozható járógép, mellyel Kazarin mérnök 50 méter mélyre fúrt le a jégpáncélba. Az amerikaiak csak kézifúrót használnak s legfeljebb 10—12 méter mélyre jutnak le. A kényelmes lakófülkéjü szovjet m m havasi terepjárók is megtetszettek nekik. A szovjet vendégek saját kocsijaikban laktak, hogy ne kelljen miattuk összeszorulniuk a vendéglátóknak. Az amerikalak ízletes reggelikkel, ebédekkel és vacsorákkal kedveskedtek szovjet kollégáiknak, akik viszont orosz fogásokkal gazdagították a házigazda teritett asztalát. Jurij Szamszonov, az orosz szakács bizony kitett magáért. Mindenütt jó, de a legjobb otthon - állítja a közmondás. Eljött a búcsúzás ideje. Az amerikaiaknál immár hagyománnyá vált szokás szerint a vendégek és a vendéglátók felírták nevüket a zászlórúdra s így pecsételték meg jelképesen a barátságukat. (Andrej Kapicának, a földrajztudományok kandidátu) sának az Ogonyok clmü szovjet folyóiratban megjelent beszámolója alapján.) u .,iwi szovjet sarkkutató nemrégen 1

meglátogatta a Déli Sarkon az Amundsen-Scott tuiományos kutatóállomást. A vendéglátó amerikai kollégák tréfás oklevelet nyújtottak át vendégeiknek, hogy a legrövidebb és leggyorsabb világkörüli utazáson vettek részt. A szovjet sarkkutatók a hómezón terepjáró „Harkovcsarikáikkal" 15 perc alatt kerülték meg a földtengely legdélibb pontját. Ezzel szemben hosszú és keserves volt az útjuk a Mirnijtöl a sarkig. Körülbelül 2700 kilométert tett meg hernyótalpas szánvonatjuk a jégsivatagban, három és fél ezer méter magasságban a tenger színe fölött. Csikorgó porhóban, a fagy és a szél hatására szinte összesajtölt hótorlaszokat leküzdve tették meg a szovjet gépek a hosszú utat. Útközben többször kellett megjavítani a hernyótalpakat, s az 50 fokos hidegben, a metsző szélben minden mozdulat, minden kalapácsütés nagy megerőltetéssel járt. Az acélmadarak megkönnyítették a jégsivatag karavánjának útját. A szovjet expedíció Látogatásra készülnek a szovjet sarkkutatók pilótái sítalpakat szereltek az 11-12-re, hogy a Mlrnij és a V oszt ok állomások között biztosítsák a sarkkutatók üzemanyag- és élelmiszerellátását. Az első repülóúton Borisz Szemjonovics Oszipov, a repülőraj parancsnoka vezette a gépet. Persze ahogyan • közelebb kerültek a Déli Sarkhoz, a „Harkovcsankák" már szinte lefélé siklottak, a jégplató magassága pedig nem érte el a tengerszint fölötti 3 ezer métert. A fagyok is alább hagytak. Néha még melegük is volt a 20-30 fokos hidegben, amikor örökké sütött a nap. Az amerikaiak meleg barátsággal fogadták őket. A szovjet tudósok „szárazföldi hajóikon" szigorúan betartották a tengerészszokásokat. Amikor a hernyótalpas „Harkovcsankák" karavánja az Szovjet-amerikai társas vacsora a Déli sarkon. A szovjet tábor őrzője anyátlan kis jegesmedvét talált