A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-25 / 52. szám

Verebélyi • ••epos% A két híd között, a város elején, hol fűzfák, meztelen karjukat emelik a decemberi ólmos égre — feltűzött szuronnyal állnak a katonák, Szemben velünk, nagy tömegben a járás harminckét nagybirtokának sztrájkoló, napszámosai, szegényemberek, szólgálólányok. Lassan elszántán. zárt sorokban fórradalrtii dalokat énekelve menetelnek Verebély felé. 1920. december 17. Nyirkos, hideg idó. A vékony, foltos ruhákon át a fáradt csontokba mar a tél foga. De ki érzi ezt most? Előre... a jogok,.a munkabér, a -nagyobb darab kenyér... ez lebeg szemük előtt. Már harmadik napja tart a sztrájk. A vezetőket tegnap lezárták. Az éjjel űj bizottságot választottak. Minden faluban sztrájkőrség vigyáz. Nvitrát katonaság. Verebélyt katonák, csendőrök őrzik. El akarják szioetelni a sztrájko lókat, de két futár túljut a gyűrűn; Bratislava, Pózsaheav kommunistái, munkásai tudomást szereznek a sztrájkról. Verebélybe tilos az út. A hid előtt fegyveres katonák: — Alij, ne tovább! A tömeg csak jön elszántan, bátran. Velecky főblrőt mérea rázza. Parancsot ad. — Lőjetek közéjük! A katonák farkasszemet néznek a tömeggel, de nem bírják sokáig a vádoló tenkin-Verebélyi utca teteket. „A mi fajtánk vagytok, s ti jöttök ellenünk?" Megbpmlik a sor, szétszaladnak a katonák, de mögöttük megbújva csendőrök állnak. .. és eldördülnek a fegyverek. A vércseként vijjogó golyók eleven munkástestbe vágnak. Jajsző, néma kín, fájdalom. Ártatlanok vére piroslik a nyirkos fekete úton. Az őrparancsnok jelentése tömör: a verebélyi hídnál három lázadét agyonlőttek; Spetler Vilmos, cipész, Zsitvaújfalu. Batya Pál, pusztahatári cseléd Cibula Mária háztartásbeli, Verebély. 1920. december 17. — negyven éve már. A görcsös fűzfák még karcsú suhancok voltak — emlékezik Holka Károly bácsi, akinek a haját akkor még nem csípte fehérre a dér. Huszonnyolc éves volt, nemcsak mint tanú emlékezik, hanem mint szervező, a sztrájkbizottság egyik vezetője. Emlékeznek a többiek is, az öreg kommunisták. * • • Nemcsak halottak maradtak a kegyetlen tett színhelyén — súlyos sebesültek is. A húsz éves Terényi Róza, a barnahajú kis cseléd tüdejét fúrta át a csendőrgolyó. Átvészelte, szerencsésen felépült. Ma hatvan éves nénike — Styefunka Rozália —. Ahogy (Szerző felvételei) belépünk széket töröl. Arca csupa kedyesség. — Hogy is történt? Hm — ismétli meg elgondolkozva a kérdést. — Kimentünk mi is.,. Napi 4 koronából nem lehet megélni. Nem akartunk mi semmi rosszat, csak az igazságunkat. .. ' Aztán jöttek a csendőrök — mi énekeltünk. Dörrenés, kavarodás — forróságot éreztem a mellem táján. Nézzen ide — mutatja Styefunka Rozália a réklijén -, itt ment be a golyó, az egyik ujjam hegyét is levitte. — De a fiatalok nem hagyták magukat még azután sem, kövekkel dobálták a csendőröket. Engem a kórházba vittek, a többiek közül sokat börtönbe. • * * * — Újságokat hordtam, a kabátom alatt. Adtam belőle mindenkinek, akiről tudtam, Holka Károly hogy velünk tart... A csendőr úgy nézett, majd a szeme esett ki. — Árulja? — szólt rám szigorúan. — Hova gondol? Csak mér kiolvastam, hát odaadom másnak is, hadd tanuljon belőle. — Vigyázzon magára, mert megkeserüli. — A pénzt titokban szedtem össze. Nem az enyém volt — a párté. így emlekezik Jamrich bácsi, a középiskola peddelusa a sztrájk előtti időkre. * * * — Mintha most is látnám, Cibula Mária ott esett össze a kerítés mellett, a szélső háznál, ahogy Nyitráről bejövünk Verebélyre — mondja Toman Sándor, hatvannyolc éves volt urasági béres, a párt régi harcosa, s hosszan maga elé néz. December 14-től 22-ig tartott a verebélyi földmunkások sztrájkja. Elnyomta a csendőrterror. De a hősi kiállás mégse volt hiába. A vereség nem törte le a földnélküli szegényemberek jövőben bízó hitét. 1921-ben Verebélyen Is megalakult a kommunisták pártja. — A mostani fiatalok — módja Sándor bácsi — mindent könnyen megkapnak, és nehezen hiszik el, hogy menynyi vér, könny és harc érán született meg. .a szabadság. OZSVALD ARPAD